A hitvány fejtetőkre beállítottnekropolisz-felhőkarcolók
csupán csak egyeseknek nőnek;
méregdrága Armani-öltönyöket,
Hugo Boss-nyakkendőket viselő
Patrick Batemanek flangálnak
sötétített üvegű limuzinokban,
miközben az LSD vagy épp
escasty-mámorban fürdőző, partiképes,
csicsergő cicababák
már nem is emlékeznek egykori önmagukra;
ember-roncsok csupán egy kiszámítható képleten.

Mint vad a vadásszal,
vagy macska a fogócskázni akaró egérrel
- a manipulálható köntörfalazás,
a hátban szándékosan megforgatott
hóhér-mosoly s semmitmondó kézfogás,
mellyel egyáltalán a másik felé
kellene szükségből bizalmat szavazni
már aligha létezik.

Néma hangszórókká lettek
az üres-tekintetű kripta-arcokból
kikandikáló beszédes tekintetek is,
melyek egykoron még sugárzó,
s tán magabiztos emberekhez hozzátartoztak.

Az éjféli menedékhely már nem pusztán
tömeg-nyomorszállás,
de sokkal inkább kicsinyes,
kisstílű rablók tanyája,
ahol egymást lopják meg
kiszolgáltatott hajléktalanná lett
roncsok éppen úgy,
mintha csak bemennének
a vegyesboltba ezt-azt magukhoz venni.

Mert most ilyenné lett e folyamatosan
vesztegzár alatt senyvedő, tespedő,
álszent kupec-ország;
senkiben nem bízhatunk,
s ha bárki is ad egy falatnyi
száraz kenyeret, forró citromos teát
azt inkább el ne fogadja az ember,
hiszen nem tudhatja
a másik pontosan mit
is várhat érte cserébe.
A rég megszokott adni helyett,
most egyre inkább
csakis a kapni jó divatozik.

Nem tudhatják azt sem,
hogy családon belül kik
az igazi vendégek vajon?!
Azok kik a ház tulajdonképpeni
egyed-urai, vagy kiket csupán
csak megtűrnek - átmeneti jelleggel -,
akár az átutazókat,
akik csupán percekre ugrottak be,
aztán már mentek is tova.
- Mostan együtt boldogulni
a tudatos Hiánnyal s tunya közönnyel
egyre inkább kiszámíthatatlanabb,
terhesebb!