Megkövesedett mosolyok,
cserepesedésnek indult,
kisstílű, felszínes gesztusok fröcsögnek,
csörömpölnek kettétört
virágcserepekként már nem csupán
a megvesztegetésnek indult szívek mélyén
- de bulvármédiák mocskosan szirupos,
öntömjénező showműsoraiból is.

A már unalomig ismételt
,,hogy vagyokban?" - kérdéskör bezárult,
mintha kérdező riporter
és meghívott celeb-sztár perc-vendég
már nem is tudna egymásnak mit mondani,
és előre megbeszélt kérdéseik listáján túl
valósággal gyanakodva,
egymást sunyi cinkosok módján
méregetve tartanának
a felszínre bukkanó igazság látszatától.

A józan, logikai szabad-gondolat
- márha egyáltalán még maradt -,
rendre megakasztja a sanszot,
hogy egyáltalán értelmes,
intelligens felnőttek
módjára diskuráljanak,
mert az talán csupán
felső tízezer köreiben,
vagy milliárdokért felújított
kávéházakban,
úri szalonokban szokás,
ahová a lesajnált átlag
dolgozó már aligha mehet.

A romantika, a széptevés,
egy-egy segítőkész, önzetlen
szeretetet adagoló mosoly
már nem az, ami régen volt s lehetett;
a szánalomra csörgő bilincslánc került,
míg a Mindenséggel rokon
szerelmi szenvedély
akár a kihegyezett dárda,
mely gyilkos-stigma sebeket
hagy maga után,
melyeket egyre nehezebb
végleg meggyógyítani.

A lélek sugólyukaiból kiábrándult
bizonytalanság echózza vátesz-válaszait:
szétmorzsolt, öt percenként
elejtett bunkó-szagú káromkodást
nyomat már akármelyik
tejfölösszájú tinédzser,
mint akinek nem volt se szülője,
vagy épp tetszetős gyerekszobája.

Holtpontra tévedt
a kompromisszumképes tárgyalási
pozíciók egész alamuszi sora:
,,Szeretsz-e még őszintén
és igazán Kedves?!
Vagy csupán csak jól
hangzó társadalmi státuszom,
és kapcsolataim kellenek-e neked,
amivel dívaként eldicsekedhetsz
akármelyik partikirálynős barátnőidnek?!"
- Filléres közhely már
az őszinte-igaz szó is,
melyet Prokrusztész-ágyakban
egymásnak titkon elsuttogtunk!