Gyermek-felnőtt szándékosan maradtam.
Lelkem benső hurrikánjait
 talán már nem csítithatja senki.
 A totál felszínes Valóság
 megrémiszt
 s inkább tudatosan eltaszít;
 emberarcok tükrében
 sokatmondó,
 tömény iszapmassza süllyed,
 úszkál, hisz - sok esetben -,
 a tudatos, tovább
 gondolható különbséget
 már ritkán látják.
 
Betetőz a látatlan,
szivárgó hamis-hazugság.
 Létemig is elérnek rabláncai Jelennek,
 Jövőnek.
Végtelent-űző, néma karaván
 vánszorog molekula-sejtjeimben
 s nem tudhatom,
 hogy vajon milyen
 lehet az elmúlás túloldala?!

- Szívekbe belemart,
 titkos fogadalmak okán
 már nem mondható ki,
 vallható meg a sebzettség,
 a védtelen tudat,
 hogy ti. egyedül születtünk
 s tán egyedül is halunk meg.

 Jól gondolja meg mindenki,
 aki könnyelmű volt még inkább:
ha belső csillag-fényét
 eltékozolja adok-kapok,
 olcsó hatszámjegyű összegekért ásító,
 lyukasodó Hiányoktól
 végtelen üres maradhat odabent.
 
S hiába lehet kacsalábakon
 forgandó kastélya,
 luxus palotája a Bermudákon,
 vagy épp Bali szomszédságában;
semmitmondó, fikarcnyi életét kongó,
 légüres vákuum,
kiüresedett emlékek
 kísérik-kísértgetik.

- Igazi, örök, halhatatlan
 szerelmeket már nem szükséges
 sem visszahódítani,
 sem pedig gyarmatosítani;
 mert élnek, lélegezek, s léteznek.
 Az okokról - bár semmit sem sejtetsz,
 sem tudsz -, megértő,
 elfogódott türelemmel
 tán sok mindenre fény derülhet.
 
Ám kitartóan tiltakozz
 a gonoszság csírái ellen is!
 Lét-Állomások sokaságát
 még oly jó volna legalább
egyszer megnézni a Sors-kódex lapjairól,
 melyet rád szabtak az éveid.
Rozsamart-kilincsek ritkán nyitják
 ki szíved kapuit,
 hiszen az építőkocka-vágyak
 is egyre átetszőbbek,
könnyedén megvehetők,
 vagy épp eladhatók.