Vakvágányra rendeltetett
egyénieskedő záradék
az elismerhetetlenség kisstílű
stílusjegyeit mutogatva,
mintha szándékos egyéni
hisztéria lenne arról,
hogy az élet befejezését
követően kinek mennyi jut.
Tegnapok masszívra
szilárdított készakarva-árnyékai
mintha szándékosan
leakarnák még ütni a gyanútlan,
tékozló embereket.
Májkrémes péppé paszírozta
immár magát megannyi
bunkó-tahó agymosott agyvelő.
Mert értetlenségek fogsorán
aligha maradhat meg,
akárcsak lenyomatként
a szilárd, józan-szagú értelem,
mintha mindenki szánalmasan
röhögcsikélő turista lenne,
hiszen máshoz sem ért,
mint jópofiskodni,
ha már nyakán a kés.
Időtlen iszonyok önfertőzése
dívik emberszabású emberek
világában; embertelenné lett
csendélet néhanapján
még futja valamire,
mert tanulható idióta-hülyék
irányítják szánalmas életünket.
Egyszerre szánalmas
playback s ha kell még utószinkron is,
melyet az átlagember sem érthet,
nemhogy kisstílű
influenszer-Celeb-ikonok.
Irodalmi golfpályákon értő
szemekkel körbe nézve is egyre
több az avanzsált
cinkos bestszeller-listás csaló.
Minden ötödik másodpercben
elzuhan a babérba
beburkolt bóvli-giccs,
az itt-fulladás farkascsapdáiba
rendre mindenki beleesik,
vagy csupán csak
a kiválasztottak ússzák meg,
de azok, aztán bizonyosan.
Békecsapda-brekegésben
már alig hallható egy-két
világosított kristálytiszta mondat,
melyet egymásnak szántunk.
Bűn-üressé senki se
formálhatja át magát,
hiszen mindenkiben
vannak szennyes,
lappangó mihaszna kis titkok;
lélekmélyi lyukas zsebekből
sokszor láthattunk már szivárogni
méltatlan gonoszság-csírákat is.
Önmagunkba belenézni
is immár egyre nagyobb
luxus-kiváltságszámba megy,
borítékolt, bejósolható érzések
közt félúton a ragadós enyv,
mint a semmi szavatolható
meglepetése.