A surranó Jelenidő
egyre ösztönözne még:
Lép már előrébb te tohonya,
 dagadék szerencsétlen!

 Kezd el dolgaidat rendbe tenni
 már így negyven után!
 Nem szabad visszatekintened
 a nyomorult múltra,
mely eddig rendre csak kifosztott,
 megmérgezve megsemmisített,
 földbe döngölt.
 Eszmélkedéshez romantikusabb,
 tán tengerparti, pálmafás
 környezet illenék,
hemzsegő turista-karavánok nélkül.

- Most még magadról
 is tudhatod délibábos,
 kiáltó köd borul kopaszodásnak
 indult Sziszifuszi fejedre;
 ha hívó őr-Angyalod
 nem vigyáz terád - félő -,
 talán nem maradnak se célok,
 se álmok, vagy Holnapok.

 Kor-szülte szabadvágtatás,
 iramodás hallatszik távolról;
 kicsinyeskedni kész balsors-hiedelem!
,,Nem volna szabad immár ennyire
 babonákba kapaszkodnod!
Elvégre olvasott ember lennél!"
- Lelked árnyékában bújócskázik
 egy kölyökképű kisemberke,
 és csak arra vár,
hogy kézen fogd árvaságát.

Pénzsóvár, rút Világban
 bízni immár senkiben
 sem lehet: ezért fontos,
 hogy önmagadat el ne add,
ne alázd meg!
A tisztább érdek-szándék
 - már ha volt is -, régóta megfeketült;
egyre csonkább a korsó,
 melyben a hűsítő víz is kiürül.

 S miközben önmagukban elvetélt,
 kicsinyes századok porosodnak
 a történelem ütött-kopott színpadán
 bölcs Yorickként tán magam
 is jobban teszem,
 ha kérdések-válaszok sorozatát
 vizsgálódásaim tárgyává teszem;
 tovatűntek az álomhajók,
 csalfa-negédes ígérgetések,
 melyekbe hajdanán
 még oly jó volt
híven-őszintén megkapaszkodni!

 Rádöbbensz majd magad,
 hogy hamarján-hirtelen
 észre se veszed szándékosan
 kiüresedsz az egyébként
 is lyukasodásnak indult Idődből.
 A legbensőbb hangokat
 meghallgatni immár a legnehezebb,
 mert a méla-bamba álmaink
 egyre inkább süketségben lógnak...