Még mielőtt bármi is történhetett volna az adott színpadon később kiderült, hogy a tulajdonképpeni előadás már javában elkezdődött. A legtöbb színész friss egyetemista volt, akik tojáshéjjal még a seggükön lavírozta a sűrűn tömött széksorok közt, mert – mint később kiderült –, ez egy kísérleti jellegű előadás volt, aminél lényeges szempont, hogy a színészek mintegy kvázi a kedves közönség tagjait is rendre bevonják az előadás folyamatába, ami bizalmasan, és köztünk legyen szólva oltári nagy hiba, hiszen főként a magyar nézők többsége kellemes közönyösített tunyaságban, és álomkorral a szemén szenved végig egy-egy fergetegesnek beharagozott előadást, és mindenhez annyi köze sincs, mintha őt magát érné ilyen-olyan kisebbfajta inzultus.
Máté és Rita éppen úgy középtájt foglaltak helyet, és mindketten rendkívül izgultak. Persze Máté kicsit mindig igyekezett túlreagálni bizonyos dolgokat, melyek a legtöbb átlagember számára merő természetességgel hatottak. Nem véletlenül, mert Máté mikor bátorkodott megemlíteni az örökösen cserfes, szókimondó, és persze rendkívül kíváncsiskodó Ritának, hogy annak idején 2002-ben sikertelen felvételi vizsgát tett az SZFÉ-n Rita valósággal nem hitt a saját fülének, hogy egy annyira tutyimutyiskodó, és furcsán különc pasi, mint Máté egyáltalán hajlandónak mutatkozott megpróbálkozni a színészi pályával.
Aztán mintha a színészek egyenesen kiszurták volna őket. Talán a közvetlen szimpatikusságuk kelthette fel ,,egyeseknek” a figyelmét, mert az egyik fiatal, és persze zsiniálisan tehetséges színésznő máris tett egy meglehetősen furcsa fél fordulatot, és szabályosan kiragadta az éppen tartalmas eszmecserét folytató Mátét a széksorból, aki – mondani sem kell –, olyannyira megrémült az ismeretlen, új szituáció okán, hogy hosszú percekig mintha katatón állapotba került volna.
– …És akkor kedves közönség most pedig egy eredeti drámai monólogot hallgathatnak meg… – a szépséges, fiatal színésznő egy kartonból ragasztott mikrofont dugott Máté orra alá, mintha abba kellene beszélnie, és miután Máté meg se mert szólalni a döbbenettől a színésző máris feltalálta magát: – Úritök uraság párbeszéde következik! – jelentette be ünnepélyes meghitséggel, majd a már így is jócskán patakzó verejtékben úszó Mátét felcipelte magával a színpadra, ahol mintha mindenki csak erre a váratlan reakcióra lett volna elkészülve.
– Tehát akkor! Úritök uraság azt képzeli, hogy a világ szép és jó hely, és hogy a valóság csupán csak látszat és illúziók összessége? Eltaláltam?! – kezdett nyilvános faggatózásba a csinos színésznő.
Máté érezte, hogy muszáj volna mondania, vagy felelnie valamit, legyen az akár még egetrengető, szánalmas idiótaság, mert így ismételten a nyilvános megszégyenítést fogja kockáztatni, amit viszont már kisgyerek kora óta mélységesen elítélt, és egyenesen utált.
– Ö… abszolút… – csúszott ki a száján kissé féloldalas félszeg nyegleséggel, mint aki máris karót nyelt.
– Tehát akkor kedves Úritök uraság abban azért egyetértünk, hogy maga is csupán egy a sokból, aki minden bizonnyal eljár dolgozni, és igyekszik szorgalmas munkával megkeresni a napi kenyérre valót, de mégis úgy érzi soha az életben nem lehet teljes, tökéletes a szánalmas élete, hiszen az alapvető élelmiszerek is négyszeresébe kerülnek immár, és ha hól látom – itt tett egy színpadias mozdulatot, és mintha csak megakarta volna mérni a férfi derékbőségét egy mérőszalaggal máris méricsékélni kezdte derekát. – Húha! – fordult a közönséghez. – Itt bizony elkellene egy kisebbfajta nullkalóriás, zsírszegény diéta!
Úgy tűnt az első nyilvános megalázás révbe ért, mert a hahotázó, röhögcsikélő közönség valósággal tombolt és valóságos taksvihar alakult ki a fiatal színésznő jócskán próvokatív, és számító megjegyzéseire. Mint akinek ténylegesen az volt a célja, hogy a közönség egy tagjából komplett, totálisan kegyvesztett lúzer-idiótát varázsoljon.
Máté szerencsétlenségére érezte, hogy egyre szomorúbb lesz, és már nem is tűnt olyan jópofa tréfának, és viccnek ez az egész.
– Úritök uraság szerint az élet egy romantikus ábránd, ahol mindenki boldog lehet, és persze az életnek van értelme is, és egyetlen fizetésből bőségesen elegendő elvegetálgatni egészen a nyugdíjig, vagy még tovább, ha a lehetőségek úgy hozzák! Eltaláltam?! – már megint azt a gyerekes kartonból készült mikrofont sikeredett az orra alá dugnia, holott már így is sík ideg volt.
Egy másik fiatal színész, minthacsak a sors akarta volna Ritát hívta fel a színpadra, így Máté végre kicsit fellélegezhetett.
– Kedves közönség jómagam elhoztam Úritök uraság kedves feleségét, aki a fogyókúra után meglehetősen csinosra és dögösen szexire vette a figurát. Legszívesebben én is bebújnék az ágyikójába! – nyalta meg élvezettel az ajkait a színészficsúr, mire Rita kissé vegyesen, furcsán nézett rá, mint akit valósággal sokkolt az információ, bár nagyon is valószínű, hogy az eredeti darabnak is a tartós, váratlan meghökkenés volt az eredeti célja.
– Akkor tehát kedves Úritökék! Megkérjük Önöket, hogy házastársakként üdvözöljék egymást egy tetszetős, aprócska romantikus csók formájában! – szólította fel őket szabályosan a színész, mire Rita gyöngéden simogatni kezdte párja arcát, majd egy alkalmas pillanatban megcsókolta.
– Elég lesz ám drága Úritökné! – szólította fel most a fiatal színésznő Ritát. – Hagyjon másnak is lehetőséget! – most úgy tett, mintha szándékosan lependerítené Ritát a színpad egyik sötétebb végébe, majd ő is kezelésbe vette Máté ajkait, és egy álcsókot adott a jócskán megszeppent Máténak, aki persze nem tudta mire vélni a dolgokat, így a nézők számára igencsak hatásos volt a csattanó.
– Hú! kedves Úritök uraság! Ezt nevezem! – bontakozott ki a színésznő az álcsókjelenetből. – Nem is tudtam, hogy dolgozó átlagember létére ennyire jól ismeri a női lélek rejtett titkait. – majd a közöség felé fordultában azonnal meg is jegyezte: – Viszont sürgősen vegyen magának mentolos cukorkát, mert meglehetősen büdös a szája, és engem anyám úrilánynak nevelt!
Máté egyszerre volt leforrázva megszégyenítésében, és ugyanakkor az előadás további részében, mint valami emberi robot csupán csak tengett-lengett. Ellentétben Ritával, aki megpróbálta kielégíteni a közönség igényeit, és persze minden ujdonságra és kísérlezetésre kapható volt, így amikor az előadás cirka tizenöt perc után végetért, mert még más párokat is meg kellett invitálni egy kis mókázásra Máté és Rita kéz a kézben vonult le, miközben Máté mindvégig lehajtott fejjel igyekezett titkolni szomorúságát és könnyeit a nézők előtt.
Amikor ismét helyet foglaltak Rita folyamatosan babusgatta, simogatta párját, és igyekezett tréfálkozni, meg viccelődni vele, de sajnos hasztalan, mert Máté most úgy festett, mint akit ebben a percben totálisan bedarált egy mérhetetlenül megalázó, és szánalmas élethelyzet, és ezt – előbb-utóbb –, Rita is könnyedén észrevehette.
– Édesem, nem történt semmi baj! Nézz rám! Imádlak, és szeretlek, és felejtsd el, hogy felhívtak a színpadra! Próbáld úgy felfogni, hogy jó kis tréfa volt!
– Biztos említettem már, hogy annak idején én is színésznek készültem eredetileg, aztán a mostoha élet sajnos másfele sodort… – hangja egyszerre volt megtört, szomorú, és gyerekesen naiv, mint aki még szeretne hinni a csodákban.
– Igen drágám! Már többször is hallottam tőled! Mit tegyek, hogy kicsit megvigasztalhassalak, és jobb kedved legyen, mint azelőtt?! – kérdezte párját, amint a ruhatár felé lépkedtek, majd amikor átvették ruháikat és elkészültek kiléptek a színház impozáns épületéből, hogy aztán megkeressék Rita parkolóban felejtett autóját, mert Máténak kicsit szálka volt a szemében, hogy így negyven éves fejjel még mindig nincs jogosítványa.
– Tudod mit, szívem?! Most hazamegyünk, és főzök neked valami isteni finomat, utána pedig huncutkodunk, és szerelmeskedünk! – jelentette ki az álomszép, felnőtt nő, és karakán határozottságát dicséri, hogy Máténak – bár sosem vallotta volna be –, még nagyon is imponált az ajánlat.
Az alig fál órás út alatt csupán a 80-as 90-es évek nagy világslágereit hallgatták az autósrádióban, és Rita még dalra is fakadt, csakhogy párja minél jobban feloldódhasson, és elfelejthesse a színházban történteket. Aztán amikor végül nagyjából este háromnegyed tizenkettő körül hazértek már annyira kimerültek voltak, hogy jobbnak látták gyorsan letussolni, és bebújni az ágyba, hogy egy kiadósat és hosszút pihenhessenek.
Másnap aztán mivel Máté mindig is koránkelőnek számított óvatosan lefejtette mellkasáról a még szuszogó párját, hogy felrakhassa az aznapi kávéadagját, és talán még magának is csinálhasson egy Dolce Gusto kapszulás forró csokoládét.
Később háromnegyed hét körül kómás, enyhén csipás szemekkel, és szerteszét álló, szalmaboglyaszerű hajával, fürdőköntösben párja is megjelent a kiskonyhában.
– Szia drágám, jó reggelt! Hogy sikerült az alvás? – érdeklődött még enyhén álmosan, de kedvesen s miközben jóízűen kávéadagját kortyolgatta Máté is forró csokiját hörpintgette.
– Köszönöm kérdésed édesem! Hát… vegyes felvágott… igazság szerint nagyon nehezen tudtam csak lenyugodni, mert hát… az adrenalin valósággal tombolt a testemben… – vallotta be lehajtott fejjel, mint aki valami nagy rosszaságot művelt, és rajtakapták.
– Szegénykém! Meglásd a mai nap fantasztikus lesz, majd meglátod! – titokzatoskodott sokat sejtetően a nő.
– Hát… talán igazad lehet… Együtt indulunk, vagy inkább szeretnél egyedül menni…?!
– Ne butáskodj! Van még az autóba elegendő benzin, majd én beviszlek! És nem nyitok eről vitát!
– Rendben van! szeretnél reggelizni?
– Farkaséhes vagyok! Talán egy könnyű omlett megteszi!
Máté már ütötte is fel az elviekben tanyasi tojásokat, melyeket egy szupermarket polcairól vásároltak. Azt mondják, hogy minél alkonyszínűbb a tojássárgája annál ízletesebb a tojás, ám most kókadt halványnapsárga színűek voltak a tojások, ami arra utalt, hogy a tyúkokat, melyek ezeket a tojásokat tojták tápszerekkel, és mesterségesen hízlalták fel, hogy minél több profithoz jussanak a őstermelők.
– Két tojás elég lesz?
– Az remek lesz!
Máté tüstént felütötte a serpenyőbe a két tojást és élvezettel bámulta, hogy sercegve, enyhén pattogva máris sülni kezdtek. Enyhén megsózta, megborsozta, nem nagyon, mert Rita nem túlzottan rajongott a fűszeres ételekért ellentétben Mátéval, aki jó fűszeresen szerette az ennivalókat, mert szentül vallotta, hogy minden ételnek egyedül csak így lesz igazán íze.
Amikor mindketten végeztek a reggelivel Rita pillanatokon belül csinosan, és elegánsan felöltözködött, míg Máté szokásos farmer, ing, és zakó összeállítást választotta, elvégre most csupán csak a munkahelyen kellett megjelenni, és nem valamilyen ünnepi, vagy – adott esetben –, formális összejövetelen.
– Várj édesem! Megigazítom a nyakkendődet! – Rita lábujjhegyre állt, hiszen Máté százkilencvennyolc centijével legalább kétszer akkora volt, mint ő, és pipikedve megigazította neki a félrecsúszott nyakkendőjét.
– Így már fantasztikusan nézel ki! – cuppanós puszit adott, és még szerencse, hogy csókálló rúzst használt, különben Máté égett volna, mint a sülttök.
– Köszönöm, drágám! Te is szenzációs bombázó vagy!
– Tudod nekem mindig nagyon jó, és kifimomult ízlésem volt, szinte minden területen! – jelentette ki büszkén.
– Hát azt nem is kétlem!
Mindketten beültek Rita kocsijába és elmentek munkahelyeikre.
A nap meglehetősen gyorsan elrepülni látszott. Rita az ebédszünetben felhívta egyik kedvenc csajos ismerősét, aki egy esküvői szalonban dolgozott, és remek dolgokat volt képes akár pillanatok alatt elkészíteni. Rita esküvői ruhát próbált, és mivel csajos barátnője pontosan kiismerte ízlését már el is készült azzal a sugárzóan álomszép hófehér ruhával, melyet Rita viselni szándékozott. Amikor mindennel készen állt felhívta párját, hogy jöjjön a munkahelyére. Máté kissé megijedt, hogy tán valami baja esett barátnőjének, és villámgyorsan a metrón elment Rita munkahelyére, ahol legnagyobb megdöbbenésében Rita menyasszonyi ruhájában fogadja őt.
– Készen állsz édesem?! – kérdezte tőle, és nem volt nála boldogabb ara, és nő a földön.
– Ö… azt hiszem… – nyelt egy nagyot, mert jócskán váratlanul érte a dolog.
Aztán úgy ahogy voltam átmentek az egyik közeli anyakönyvezetőhöz, és bejelentkeztek polgári szertartásra. Amikor egymás ujjára húzták a két darab, tetszetős, törtarany karikagyűrűt mintha valósággal máris új értelmezést nyert volna eddigi párkapcsolatuk. Ritának egyik barátnője volt a tanúja, míg Máté elhívta egyik gyerekkori barátját. Később már férj és feleségként léptek ki az épületből, és legelső útjuk kávézó étterembe vezetett, ahol jócskán megbámulták a vendégek, és jóformán mindenki Ritát menyasszonyi ruhájában. Persze az étteremtulajdonos is azonnal előjött a semmiből, és rögtön ünnepi lakomát készítetett a számukra, elvégre micsoda egy frenetikus reklám, hogy az ifjú pár éppen az ő éttermét nézte ki magának, hogy csapjanak egy kis esküvői vacsorát.
– Az ifjú pár természetesen a ház vendége! – kötötte minden felszolgáló, és pincér lelkére, míg a legtöbb vadidegen vendég, – akik között –, azért szép számmal akadtak külföldi turisták is előszeretettel gratuláltak az ifjú párnak, és sok boldogságot kívántak nekik.
Máté talán életében nem volt még ennyire boldog és elégedett, és talán kezdte végre felfogni, ha az ember olyasféle lelkitársat talál, aki igazán szereti, az a világ minden kincsénél többet ér.