A spirálisan tekergőző
kígyók mostan legszívesebben
fölfalnák az egész Világot;
nukleáris bomlások
megemelik talán
,,egyesek" szemében
a halandóságok tulajdonképpeni értékét
- persze fölösleges járulékos
veszteségek gyanánt -,
az ember feje felett
óhatatlan el-elhúz
egy fehér kondenzcsík,
melyet valamelyik luxus
magángép elhagyott,
miközben földkörüli pályára ért.
A nyitva maradó,
folyamatosan gyanakvó
őrszemek uralma még most
is vissza-visszaköszön.
Az utolsó pillanatban tán
úgy ötszáz év múltán kipusztulnak
a bunkó-tahó tesztoszteronnal
feldúsított Küklopsz-agyú titánok is,
akik szándékosan elfelejtették
az illő módort, viselkedésbeni
kódexek feltételeit,
a bókolások szépbeszédes csínját-bínját;
tört vagy fehér gyémánt
jegygyűrűkön évgyűrűk hajtanak keresztül,
mert egyre kevesebb
közül lehet csupán
a valóban megélhető
Mindenség-érzelmekhez,
melyek egyedül csupán
dobbanó szívek mélységeiben
lakoznak észrevétlenül.
Tekintetes sörpocakokat
növesztenek nem csupán Döbrögik,
de jócskán Pató Pál urak,
s miközben megyeget
a nagy uri muri-dáridó,
bolsoly-dajdaj,
mintha már mindenki
képtelen volna kibírni
a feldúsított, tömény
feles látszat-boldogságot.
- A bulizásnak régóta
behódolt Ninivei város
így válik egyre süllyeszthetőbb
Atlantisszá, aprócska sehonnai szigetté,
melyet bármelyik pillanatban
- ha nem vigyáznak -,
elsodorhat magával a zajló Duna.
Homlokegyenest jó volna
inkább az ellenkező,
megszeghető irányokba
inkább útra kelni,
mert mostan már
mindenki kicsit jó színésznek számít
vásárfia-komédiázásokban;
ami kudarc s siker egyben,
az valójában lecke s pótvizsga volt!
Álarcát egyszer
- minden esetben -,
levetni kényszerül
s szégyellős bohóc!