Valahol éppen most rúgják ki őt,
 valahol éppen most vágják el karrierjét,
 érvényesülésének már egyébként
 is egyre rögösebb, viszontagságosabb útját.
 Az adott összesűrített percben
 egyszerre kettőzött bukás van,
 mert az érvényesüléstől, megélhetéstől foszt
 meg azáltal, hogy kisemmiz
 s el is pusztítja áldozatait.
 Mérgező bűzt fröccsent ki
 már nem csak az aluljáróból
 felkéreckedett sűrített szénmonoxid,
 - de a Ninivei város milliószám renyhe piszka.

Egyre lelkesebb patkány-családok
 kapirgálnak kedvükre az Erzsébet-híd
 tartópillérei alatt, ahol a szennyes-szürke
 Duna sötétlő habjaival még asszisztál.
 A bizonytalan Jelen kisemmizett napjai
 már egymást tapossák,
s mindenki fejében fel-felzúg a kibírhatatlan,
 totális másnaposság itthagyván
 a kihamvadt por-sorsot,
 mely már a nagy átlag egyedüli mása.
 Kór, agg, hospice-házak zárnak be,
 romlásba dőlnek;
láthatatlan éhenkórász rab-láncokon
 a Hóhér-Halál jön a házhoz
 vigasztaló barátként.

Pusztul itt már a Minden
 s aki nem akarja megérteni
 az egyszerű összefüggéseket sem,
 mert annyira agymosott,
 vagy csupán ostoba.
 S az ádáz gondolatban
 már egyre több kísértet-járta
 kósza lélek áll díszes sorfalat
 kisemmizett élete előtt,
 az ásító verem - így vagy úgy -,
 de velük megtelik.
 Akkor már talán nem gondol,
 nem áhít, ácsingózik,
 - egyre kiábrándult katarzisként
 élhet reggeltől estelig.

- Itt papírmaséból építették
 a könnyen elfújható kártyavár-ígéreteket is,
 éppen úgy akárcsak
 a mindennapos megélhetés Egy-Golgotáit.
 S már a könnyű Sorsokat
 sem bírhatja el az ember,
 mert a Stróman-Lét lett
 az örök tű foka,
 amit átbújni képtelenség;
 s míg a Lét csupán
egy újabb búgó bomba-akvarell,
 a halandó test
mindennapi betegség-faktora
 egyszerre rokon-idegen,
 édes mostoha!