A felgyorsított, dinamikus
 élet mára új és újabb alakokat
 ölteni kénytelen; fejlődés
 vagy épp modernizáció
 - sok esetben -, egyébként
 is egyre megy, vagy
egyik a másikát rendre kikezdi.

 A magától értetődő,
 mondhatni zsigeri igazság
 tán már nem is létezik,
 legfeljebb csupán
szégyenfoltok vannak,
melyek fekáliák kisstílű,
szánalmas hadaként ellepik
főként az átlagok
hajótörötté lett életvitelét.

A visszatérési kísérletek
 is inkább új úti célt tanulnak,
 hiszen régóta belátták,
hogy közönyös felelőtlenség
 lenne bármi mást is csinálniuk;
 mert a haszonelvűség
bizony rendre megköveteli
a mihaszna kvótát.

Itt éldegélünk immár
 a felkoncolásra szánt,
lepusztult rozsda-zabálta
szent övezetben, ahol legtöbb esetben
 - már majdnem mindenki beárul,
 elárul, elad, feni a saját
fogához az éppen esedékes garast,
 már ha értárgyalásokban
 kíván részt vállalni, s miközben
 egyre jobban csúszik alá
 a mihaszna életszínvonal

is megrökönyödni már nem is érdemes,
 hogy jóminőségű turkálókból
 vettünk egy alig
használt Armani-öltönyt,
Hugo Boss-nyakkendőt
 és néhány Prada-táskát.

Mert mostan mosolyszünet
 és vaklárma van itt totális
 agymosottságban, és akként
 feszeng a kisebbségi átlagember,
 mintha aranyere lenne ülepén beoltva;
s mert minden plázában valóságos
mókuskeringőt járnak
 
a négyszeres árakon adott
dizájnos, leértékelt árucikkek, melyek
 - változatosság kedvéért -,
olcsóságuk okán inkább
Kínában készültek,
 s csupán aztán kerültek ide,
 s míg Pakson rendre bedöglik
egy-egy nukleáris fúzió,
mint az atomreaktor fűtőteste,
 hisz Chernobil újfent
szivárgásnak indult.

Addig akkumulátorgyárakban
gyártott olcsó alkáli elem-akciókkal
üzemeltetik az
importált hibrid-modelleket,
hátha újfent nem drágul a benzin.

A lelkek balga fényűzése
egyszer tán majdcsak lízingelten
 megvalósul, ám addig ezt
 a kevés-sokat is muszáj volna
 beosztani, és lefaragni!