Jó volna rámutatni az elven,
 lüktető Élet hiányosságaira;
 lelki-testi sebek
 stigma-szégyenfoltjaira,
 melyek a gyorsuló Idő távolából
 is egyre nehezebben heggednek
 s gyógyulnak.

Valahogy sosem adódhat
 rá drága-kincses alkalom,
 hiszen a puszta tények természetes,
 logikus következményei rendre
 felbontják az értelmi-érzelmi
szövetségeket is,
 mint afféle titkos,
 láthatatlan kötelék-halmazokat,
 amik még megfejthetnék
 az egyes személyiség összetett pszichéjét.

- Csak vendégek lehetünk itt,
 udvarias turisták, akik átmennek
 egy egész Életen,
 s vissza már sosem térnek.
 A mindennapi dolgoknak talán
 nem is szükséges megszólalniuk,
 hiszen közvetlen összeköttetésben
 állhatnak a kozmikus terekkel;
 a lélek lélegző, titkos rejtelmeivel.
 Még a könnyű tánclépéseket is túlzottan
 bonyolultnak találják,
 ha nem megfelelő az,
 aki tanítva megérthetné.

 Vajon a legegyszerűbb bizakodás
 is csupán hiú, hiábavaló remény?!

Anyagias vonzás és taszítás közt
 félúton csupán önmagára
 hagyatkozhat az Ember.
 A szív kulcscsomóit rendre
 mindig az Egy-Valaki hajítja el,
 hogy még véletlenségből
 se lehessen kinyitni
 a szerelem Mindenség-kapuját.
 Miért kell mindig két ellentétes
 félelem között
 vergődve átértékelni azt,
ami már úgy is nyilvánvaló,
 vagy épp törvényszerű?!

 - Mostanság a logikus,
 manipulatív romlás évszázadát
 éljük tűrve, meghunyászkodva
 s még mindig nem sejthetjük,
 hogy mi lesz a vége
 egy olyasféle
 kompromisszum-paktumnak,
 melyet Damoklész-kardként
 bujdosó fejeink felett köttetnek!

Milyen közös várakozást
 kellene még elősegítve megvalósítani,
 hogy az Ember végre teljesebb
 értékűbb lehessen,
 s ne csupán hangyaforma
 rabszolga egy groteszk-torz
 társadalmi berendezkedésben?!