Az Élet sokszor egyetlen összefüggő kiterjedés;
 kevés boldog-szomorú dallammal,
 s tán még csekélyebb örömmel.
 Mindennek hibázunk,
 vagy épp csak elvétjük
 a ránk kiszabott rámpát;
hajtunk elérhetetlen
 luxus-álmok útján, amiből
 
- még szép hogy -, nem lesz sohase
 semmi, aztán megcsaljuk
 a prostituált múzsát.
 Mert semmire sem jut itt már,
 ki ingón ,,becsületes-emberséges"
 nem lopja a másokét, kóbor szívére
 halhatatlan romantikája,
 akár a kosz ráég,
 próbálna kikecmeregni
a szakadék-vermek fogságából,
 ám lelke még így is megfertőzetett.

Megfizeti az árát kamatostul,
 ki csupán csak őszinte-igaz
 baráti szövetségekre vágyik,
 ahol nem az számítanak,
 hogy ki ver át, kit?!
 Az sem járhat éppen jobban,
 ki egy egész életet arra áldoz,
 hogy éhbér-szagú,
 szánalmas állásába menjen
 s egész nap, akár egy bológató
 automata robotgép alázattal
 még eltűrje szociopata igazgató főnöke
 összes acsarkodó szemétségét,
 hogy mit az év végi könyöradományba
 kaphat, azt egy füst alatt ki is dobhatja.

 Zavarosban keresgél, majd halászgat,
 akiben több alamuszi terv is él,
 hogy miként kopasszanak,
verjenek át másokat;
a megtűrt részvétet is
csupán fogcsikorgató alamuszisággal
 tűrheti csupán el.

Ki bárkit is meg vagy elátkoz,
 önmagát jeltelen sírva földeli el,
 mintha egyszerre már ragaszkodna
 a tudatos hiányzóhoz,
 mert a fals értelem már
 a ,,minden mindegy" alapon
 oltja ki a józan ész
 s szabadgondolat teremtő lángjait.

 - Az ember most kapirgál,
 akár egy ostoba, oktalan állat;
 fillérekért kuporgat
, s le is mondd olyan alapvető dolgokról
, mint mondjuk:
szeretet, szerelem, párkapcsolat, gyerek
, hisz százféle húzó akarat
 majd szétszakítja.
 Szétröppen kripta-arcára
 ráragadt tudatos Hiány!