A Karinthy-színház előtti diszburkolatú betonplac egyszerre irritálja, és megrémiszti az embert. Megleht csupán csak azért, mert szemközt van egy már amúgy is jócskán a szocializmusból visszamaradt lakótelep, ahol bünözőnek látszó emberkék orditoznak, kiabálnak kedvükre, és látszólag minden kedvtelésük, vagy mulatságuk abban merül ki, hogy ráhozzák a járókelőkre a fáraszt persze különös tekintettel a színházat látogató emberekre.
Az ember könnyedén leszáll a tizenkilences villamosról, már csak az lenne a dolga, hogy miként, és hogyan foglalja el magát az előadás megkezdéséig, ami - márha az ember bőséges egy órával előbb érkezett -, meglehetősen kiábrándító, és kacifántos feladatnak ígérkezik.
A jó harmincas kinézetű férfi nem volt se nyulánk, se kövér. Inkább mackós beállítottságú kissé nagynak tűnő, szomorkás gyerekfejjel, amin még a téliesített sapka is olyan idétlenül állt. Szürkés, idő-koptatott aktatáskáját szorosan a hóna alatt tartotta, mintha felbecsülhetetlen értékű kincseit akarná mindenképp dédelgetni, vagy védelmezni, és másnak sem engedné meg, hogy megnézze.
Néhány fiatal, kamaszos kinézetű színésznővendék jött ki a színház főbejáratán. Látszólag ejtőzni, lazítani szerettek volna. Néhányan kedvükre szívtak egy-két slukkot az olcsónak éppen nem nevezhető cigarettájukból, míg két legény kedvére azon diskurált, hogy vajon még mit kellene csinálniuk a színpadon, hogy még jobb, és még élvezhetőbbnek tűnhessen az adott produkció?
Észre se vették, de valamivel negyed kettő körül egy gazellaszökkenésű, álomszépséges hölgy ugrott le kacagó kedvvel a villamosról. Körültekintően kelt át a hevenyészett forgalmú úttesten, majd minden kollegáját arcra puszival üdvözölt. Nem lehetett pontosan tudni, hogy vajon észrevette-e a különös, harmincas férfit, annyi azonban bizonyos, hogy rettentően izgatott, és frusztráltnak látszott a közelgő előadás miatt, ahol kisebb naiva-szerepet sikerült kapnia, és mivel szakmai gyakorlatát töltötte ennél a színháznál elszerette volna hinni, hogy képes a maximimumot nyújtani a kedves közönségnek. Elsőre annyi látszott, hogy egyszerre nagyon kedves és közvetlennek tűnt közelebbi barátaival, és ismerőseivel, de persze az is lehet, hogy ez mind csupán csak illúzió, és látszat egyszerre, hiszen a showbusiness világában semmi sem az, aminek látszik.
A percek közben vészesen fogytak, és háromnegyed háromkor kezdtek fokozatosan szállingózni az egyes emberek a délután háromkor kezdődő előadásra. A bölcs mondás nem vesztett érvényéből most sem, hiszen a legtöbben most is finom, és elegáns holmikba öltöztek, és ha tízből találomra megkérdeztek volna egy-két embert, hogy azért jött színházba, hogy darabot nézzen egész biztosan azt feleli, hogy inkább arra volt kíváncsi, hogy ki hogyan van felöltözve, vagy hogy éppen mit visel?
A harmincas férfi kicsit kényelmetlenül, frusztráltan érezte magát a legtöbb ember közt, akik ügyet sem vetettek rá, és csupán önmagukkal foglalkoztak. Toporgott kedvetlenül még egy darabig, majd amikor az emberek többsége inkább visszahúzódott a színház zsongítóan kellemes, meleg környezetébe úgy döntött inkább ő is benéz. Talán nem is az előadást akarta megnézni, hiszen kivétel nélkül felismerte a tényt, hogy a méregdrága jegyért cserébe vagy a színpadot nem láthatja tisztességesen, vagy pedig nem hallhat majd semmit a szereplők játékából. Barátságtalan bizalmatlansággal közelítette meg a jegypénztárban egykedvűen ücsörgő, tarkopasfejű embert, aki unalmasan bámult maga elé, és látszólag életuntságról tett bizonyosságot.
- Jó-jónapot kívánok! - köszönt bizalmatlanul, és félszegen, hiszen nem volt emberekhez szokva.
A kopasz jegypénztáros még mindig egykedvűen, életuntan bámult maga elé.
- Bocsánat kérem, de beszélhetnék az egyik színésznővel? - kérdezte a férfi valamivel bátrabban.
- Megvette a jegyét? - emelte fel fejét a sportrovatból a kopasz ember.
- Hát... még nem... de...
- Akkor azt tanácsolom pajtás, hogy előbb viritsd a lóvét aztán majd dumálhatsz! - kisstílű, lekezelő, flegmabeszéde annyira kellemetlenül érintette a férfit, hogy meg is sértődött.
- Bocsásson meg kedves uram, de talán... untatom?! - kérdezte rámenősebben, és ellenségesen, hátha kitudja akasztani a nyulat a bokorból.
- Na akkor figyelj ide pubi! Ha az előadásra jöttél akkor veszel jegyet, ha meg nem akkor húzzál el innét, de gyorsan! Megértetted?! - most már a kopasz embernél is jócskán meglátszott, hogy mára mindenből, és mindenkiből jócskán elege van.
- Ö... hát... megértettem... - a férfi pénztárcája után nyúlt, mint aki fizetni akar, míg a kopasz pénztáros egykedvűen adott neki egy jegyet. - Kérem szépen... beszélhetnék az egyik színésznővel? - újabb sikertelenségre ítélt próbálkozás következett, hátha a barátságtalan kopasz ember valamivel emberségesebb, előzékenyebb lesz, de - látszólag -, erre esély nem mutatkozott.
- Na akkor pajtás! Most bemehetsz és leteheted a ványadt valagadat, amíg nem kezdődik az előadás! - közölte egykedvűen, majd visszasüppedt újságjába.
,,Ettől a pasastól aztán nem fogok segítséget kapni, annyi már biztos!" - vonta le keserű megállapítását, majd bizalmatlanul bement a főbejárat két szárnyas ajtaján. Szándékosan nem a díszes mérványlépcsőt használta, amit a többség, hanem rejtekutakon igyekezett közlekedni, ahová a közönséget nem eresztik be. Gondolta magában megkísérel egy hányaveti próbát, hátha szerencséje lesz, és találkozhat majd a kiszemelt színésznővel.
- Hát maga meg mi az istent akar?! - lépett oda hozzá kissé vehemensen, türelmetlnül egy feketeruhás, testes biztonsági őr.
- Ö... bocsánat... a színháztermet keresem... - védekezésszerűen maga elé emelte megvásárolt jegyét, ezzel is bizonyítani akarva, hogy az előadást jött megnézni.
- Az nem itt van! Miért nem a lépcsőt használta jóember?! - tért ki a válasz elől a biztonsági őr, majd amikor látta, hogy a másiknak valósággal inába száll a bátorsága egykedvűen rászólt: - Most megfordul, és látja ott azt a lépcsőt? Azon kell felmenni a páholyokhoz! Megértette?!
- Igen! Köszönöm szépen a segítséget! - hátraarccal máris a lépcsőt vette célba, hátha sikeresen lerázhatja ezt a kellemetlenkedő őrt, aki már ment is nemlétező dolga után.
A férfi most eltökélte magát. Még így is volt legalább tizenöt-húsz perce az aktuális előadás megkezdéséig, ami annyit jelentett, hogy a legtöbb szereplő most vészesen sminkeli magát, tehát lélekben is igyekszik felkészülni adott szerepére.
,,Nem baj! Akkor is teszek egy próbát!" - döntötte el, s mivel nem ismerte a színház rejtett, csigalépcsőszerű titkos útvonalait, ahol jobbára a színészek szoktak közlekedni önmaga is jóleső meglepettséget érzett mennyire érdekli ez a világ. Kicsit keserű öniróniával gondolt arra, hogy vajon mi lett volna, ha - anno -, felveszik a SZFE-re és diplomát kap, mint dramaturg, vagy rendező? Régi szép emlékek! Bár azt mindig is tudta, hogy külföldön szeretné megvalósítani álmait, és elképzeléseit, de a kivitelezésen, és a kapcsolatain bukott el szinte minden.
Csöndes, halk lopakodó léptekkel lépett az egyik koromsötét csigalépcsős folyosóra, ahol csupán csak egy alig negyvenvattos körte szolgáltatott néminemű pisla halovány fényt. Így is alig látott bármit is. Egyre feljebb és feljebb kapaszkodott botladozva a sötétben, míg végül a lépcső tetején egészen tűrhető nejonfényes csövek kivilágították a szűk, téglalapalapú folyosót. Mind a két oldalon ajtók sorakoztak névtáblával.
,,Egy kezdő, vagy egyetemista nevét mégiscsak nem fogják kiírni!" - töprengett, majd kacagó hangokat hallott az egyik ajtóból, és rögtön felismerte az adott színésznőt.
Kopogott hármat kissé tétován, és ügyetlenül, mire a jóízű, kacagtató nevetés elhallt, és egy fiatal lány nyitotta ki hirtelen, váratlanul az ajtót. Kezében hajszárítót szorongatott. Tehát elképzelhető, hogy fodrász, vagy sytlelist lehetett.
- Tessék... Kit keres? - lepődött meg.
- Bocsásson meg... kéz csókolom... - nézett be tétován, bátortalanul, majd amikor megpillantotta a Kleopátra-frizurában üldögélő, okostelefonját nyomkodó fiatal színésznőt megeresztett felé egy bizalomkeltő mosolyt. - Üdvözlöm kedves művésznő! Talán már nem is emlékszik rám! - köszönt oda neki.
- De nagyon is emlékszem magára! Ön írja azokat a fantasztikus verseket igaz?! - kérdezte érdeklődve.
- Hát... igen... - lépett beljebb.
- Nos miben segíthetek Önnek kedves uram? Ne haragudjon nem tudom a nevét?
- Ö... Hideg Balázs!
- Üdvözlöm Balázs! - nyújtott kezet. Micsoda selymes, ápolt, finom kezei voltak a színésznőnek, de határozott volt a kézfogás is. Ki tudja? Lehet, hogy nekik ezt külön tanítják. - Miben segíthetnék Önnek? - kérdezte érdeklődve.
- Tisztában vagyok vele, hogy nemsokára előadása lesz, és fantasztikusan játszik meg minden, és bizonyára rendkívül elfoglalt, de jó volna elbeszélgetni egy kicsit sok mindenről... - olyan frusztrált, és ideges vlt, hogy az összefügéstelen szavak valósággal villámokként jöttek ki szájából. A fiatal színésznő nagyra meresztette kifejező szemét, mint akit valóban érdekel egy vadidegen, érdekes ember kálváriája és ügyes-bajos problémái.
- Nos... hát... igazán lekötelez... sajnos az a helyzet, hogy amint azt Ön is érzékeli pillanatnyilag egyetlen szabad percem sincs, de majd később megbeszélünk egy időpontot a Facebookon, amennyiben ez Önnek megfelel! - olyan léleklátó, átható pillantást vetett Balázs felé, hogy a férfinek valósággal megdobbant a szíve. Meglehet minden színésznek a vérében van a csábítás, és a flört ősi praktikája. Lehetséges.
Balázs udvarias úriemberséggel meghajtotta magát és már készült búcsút venni kissé elkámpicsorodva, amikor a színésznő megállította:
- Várjon kérem egy percet kedves Balázs! - kihúzta öltözőasztalkája méretes fiókját és saját fényképére ráírta privát elérhetőségeit, és saját nevét is. Úgy adta át a kis, színes fényképet, mintha felbecsülhetetlen, valódi kincset dédelgetne hattyús ujjai között. - Tessék! Kérem fogadja szeretettel, és remélem tetszeni fog majd a hamarosan következő előadás!
- Köszönöm szépen! - hajtotta meg magát újfent, majd csöndesen lopakodva kisettenkedett a művészöltőzőből. Szívesen megnézte volna az előadást, ám a portás flegma, tenyérbemászó viselkedése valahogy elvette minden további kedvért.
Néhány nappal a színházi előadás után az illető fiatal színésznőtől email jött, melyben találkozóra invitálta Balázst, az egyik belvárosi kávézóba. Balázs azt sem tudta idegességében, hogy elfogadja-e a meghívást, vagy hogy egyáltalán elmenjen-e? Végül édesanyja győzte meg, hogyha nem teszi, talán egy életre is bánhatja, hogy kihagyott egy újabb felkínált lehetőséget.
- Menj csak el bátran kincsem! Ki tudja? Lehet, hogy hamar összebarátkoztok! - jegyezte meg hamiskás mosolya kíséretében miközben épp a vacsorával bajlódott.
Balázs egyszerű pulóver, farmernadrágos utcai kombinációt választott. Lazára vette a figurát és minden eszközzel észrevétlennek szeretett volna látszani. Elvégre semmi értelmét nem látta, hogy fölöslegesen felhívja magára a figyelmet. Szerencsére hamar odatalált az Oktogon sarkán lévő kávézóba. A legtöbb baja az Oktogonnal a számos kanyargós kereszteződéssel volt, és sokszor úgy eltévedt, hogy az Áprád-hídtól kellett visszakutyagolnia egészen az Astóriáig, ami bizony nem kis távolság!
Megint csak lopakodó üzemmódban közelítette meg, kicsit görnyedt háttal a kávézó puccos bejáratát. ,,Ezért kerül egy franciakrémes majdnem ezer forintba, mert ilyen turistacsalogató haszontalanságokra költik el a pénzt!" - morfondírozott magában. Szándékosan nem ült le, mert arra gondolt mégiscsak ildomosabb állva fogadnia híres vendégét.
Bő fél órát is várnia kellett mire kisebb késéssel számolva a fiatal hölgy megérkezett.
- Üdvözlöm kedves Balázs! Nagyon örülök, hogy eltudott jönni! - nyújtott kedves bájosság mellett kezet.
- Én is örülök! - annyira hideg volt, és izzadt a tenyere, hogy attól félt még összeroppantja a hamvas kacsót. Csupán óvatosan érintette meg, amitől a hölgy kellemesen elpirult.
- Üljünk le valahova kényelmesen! - mutatott egy szabad asztal irányába, és meg is lepődött, amikor Balázs előzékeny udvariassággal kihúzta előtte a széket.
- Köszönöm! Ön egy igazi lovag kedves Balázs! - foglalt helyet. - Remélem tetszett az előadásunk? - kérdezte kíváncsian.
Balázs hatalmas gombócot nyelt le, és úgy érezte torkát máris szorítja valami. Észrevette ezt a fiatal hölgy is, mert kinyújtotta gyöngéd kezét, és bizalmasan megfogta a férfi verejtékező mancsait:
- Áruljon el valamit kedves Balázs! Ugye nem is látta az aktuális darabot? - kérdése mellbe vágta.
Nemet intett a fejével.
- De hát... miért nem nézte meg, elvégre gondolom a jegyet csak befizette? - kicsit szigorúbban, keményebben csengett a hangja.
- Bocsásson meg kérem, ha bármi bajt okoztam volna, de... átmenetileg akadályoztatva voltam egy kopasz jegypéntáros úr által, aki bunkón viselkedett! - mondta ki az egyértelmű igazságot.
- Jaj Balázs! Ne mondja kérem, hogy a Zsolt volt az, aki ennyire elvette a kedvét? Sosem szabadna ilyen dolgoknak előfordulnia!
- Igen! Ezzel én is egyetértek, ám sajnos a Pesti színházban is megesett efféle incidens!
- Jaj, ne mondja Balázs, mert valakire mindjárt megharagszom! - álomgyönyörűséges volt ebben a percben, ahogy pisze orrocskáját mérgelődve felhúzta, miközben szikrákat szórt léleklátó, nagy szeme. - Akkor azt gondolom, hogy ezt sürgősen orvosolnunk kell, nemdebár?!
- Jaj, drága művésznő! Zavarba hoz! Inkább felejtsük el az egész kellemetlenséget! - legyintett.
- No, de kedves Balázs! Ön sérelem érte, amit igenis helyre kell hozni! Sosem szabadna a problémáinkat a szőnyeg alá söpörni, vagy Ön talán minden esetben menekült a gondjai elől?!
Látszott, hogy a férfi valósággal szomorkásan magába roskad, és hosszú percekig emészti, megrágja a hölgy mondatait.
- Minden lehetséges... - fogalmazott sokat sejtetően.
- Arra gondoltam, hogy - persze csak, ha van kedve -, megbeszélünk majd egy időpontot, és a nyílt próbán örömmel látjuk! Ott szabadon azt csinálhatnak a nézők, amit csak szeretnének! Mit szólna hozzá? - annyira bájos, huncut kislányos volt ebben a pillanatban, hogy Balázs megint azt érezte, hogy totálisan szerelmes lett belé.
- Rendben van!
- Akkor ezt megbeszéltük, és kérem Balázs, ha a közeljövőben arra a lépésre szánná magát, hogy csak úgy otthagy egy minőségi előadást nyugodtan keressen meg, és együtt majd kitalálunk valamit! - a művésznő intett egy pincérnek, hogy hozzon valami krémesjellegű süteményt egy kis tejeskávéval, majd észre se vették, hogy végig beszélgették egymás között egész hátralévő napot! Balázs talán még életében nem érezhette magát ennyire magabiztosnak, és egészséges önbizalmúnak!