A megalkuvó, manipulálható
élet millió és egy ujja tolja
előre a számtalan kisstílű,
nyüzsgő férget, melyek
az emberek sejtjeiben észrevétlen,
lopakodva tenyésznek;
kétséges, senkiházi alkuk üveglegyezői
- tán maguk is ritkán veszik észre -,
észrevétlen kinyílnak,
s akár a sűrű, dús borostyáninda
körbe kerítik a megvesztegethető életet.
Mert most sokan úgy vannak,
hogy inkább szándékosan hagyják
önmagukat totálisan lemezteleníteni;
rétegek-rétegekre tapadnak alamuszian,
míg felfénylenek hegek,
varratok, gyógyultnak hazudott
régi stigma-sebhelyek.
Most mindenki lenullázta magát,
legfeljebb csupán csak azok nem,
akik egy bizonyos érinthetetlen
társadalmi piramis legcsúcsán
trónolva pöffeszkednek kubai szivarozva,
hófehér jachtokon hajókázva.
Látó szemhéjak mögött
szakadékokat nyithat
a biztos felismerés, mely egyedül
a becsapható szívre hallgatna csupán:
velem vagy-e még, vagy csak ellenem?!
- Némán és sebesen távolódnak
ember-embertől az őszinteségre,
nyíltságra, toleranciára
törekvő kristálytiszta érzelmek is
- már ha voltak egyáltalán -,
s egyre kevésbé kérdi meg bárki is,
hogy ki lehetett az az illető a nyílt utcán,
aki egy buszmegálló sarkán
infarktusban végleg összeesett...
Tetszetős fekália-gördöt
turkál lábaival egy-egy
kisiklott-életű ember-ivadék
s nem értheti miként,
és vajon hogyan juthatott
immár odáig, hogy akár
a disznó sárban dagonyázva
kell egy falat kenyeret,
és némi mindennapi
harapnivalót összekoldulnia.
- A csöndek gyűrődése közt
minduntalan repedések keletkeznek,
ha nem ismerik fel ideje
korán a valódi lényeget!