Előfordul, hogy az ésszerűség
stabilnak hitt határait
egy-egy ember önkéntelen
is kinövi; merő mocsaras
ingoványokat gyarapít,
ha nem tudja merre kell fordulni.
Alatomos, gaz szívóságuktól
- egyébként is -,
megtelepszik immár
minden gaz-tarack, vagy burján.
Az ember bár tehetné
mindennapi ügyes-bajos dolgát,
ám mindennapok
ezeréve bele-belerondít
az egyébként is nehézkesen
kivitelezhető alapképletek özönébe:
új digitális kódok,
s még érthetetlenebb
jogi paragrafusok szavatolják
az összetett zűrzavarok
egyetemes súlyát.
Naponta - egyébként is -,
új talányok fakadnak,
mert már a földsüket-mélység
sem szólítja meg sorsával
viselős ember-lelkeket.
Mostan csavargó csücselék
ontja magából
a megfejthetetlennek hitt
Apokfrif-jeleket,
s bármennyi tudós,
okoskodó is marad még talpon,
ki egyszer tán végképp
megértené a játékszabályokat
még így is marad elegendő
emberi leckéztetés,
melyet átplántál a következő század.
Két elrendelt történés közt
félúton lebegve-várja akár
még az isteni sugallatra is,
kegyetlen alvilági játékelméletek
helyett mennyivel könnyebben
menne a boldogulás,
ha egyik ember ne volna
minden esetben
a másik megnyomorítója, farkasa.
Mintha azzal, hogy a másikat
bámulják egyúttal már
mindenki lépre menne,
hiszen le van fülelve,
akár a spicli-cinkosok többsége,
akik bármikor bárhol
beárulnak szinte
mindent s mindenkit.
Az önveszejtő cinkosság
váratlan-hirtelen kicsírázik
a lélek mélységeiből,
akár a háromnapos dudva.
A nyomatékosított széthullás
ha egyszer már egy jó ideje
ott feszült, kicsírázott
a levegőben szétfeszíti
könnyedén metsző határpontjait.
Az egymás után bekövetkező
Sziszifusz-bukásokból
az átlagembernek is egyre
viszontagságosabb kikecmeregve felállni.