Magunk építjük tán egyre
 makacsabb szorgalommal
 a nem látható Jövőnek
 s talán a még megmaradt,
 elbújdosott tanúskodóknak
 a kultúra, és irodalom fejfáit.

 Mert tudjuk jól: a Hóhér-Halál
 senkiben se válogat
 s mindig megformázza
 az elérhetetlennek hitt
 makacs távolságokat.
 Itt egy kapavágás, ott
 egy újabb pengeéles ásónyom
 - maholnap minőségi oktatás,
 szövegértő olvasás nélkül
 betűk Aprokrif-varázslata
 messze elszáll,
 s az otthonok rozsdás küszöbeit
 is jó volna tán egyszer
 s mindenkorra átlépni;
 visszájára fordul
 minden Hiéna-káromkodás.

Görccsé, fekéllyé lesz kivirágozva
 minden sznob, agymosott idiótaság.
 Rétegről-rétegre faggatja
 a történelem immár
 a bizonytalanított Jelen időt;
 vajon ki érhet még be az első célba?
 Ki lehet a tulajdonképpeni győztes,
 holott itt csak vesztesek,
 s inkább elárvult áldozatok vannak.

 Árokmélyen hever az összetartó kötelék,
 ha ugyan volt még ilyen.
 S amikor már az éjszaka
 lándzsái pattogva,
repedve törnek a tudatos magány
 is sötétségbe öltözött.
 Az alvó bokrok is rendre felriadnak.

Marad a masszív arctalanság,
 mint valami néma, görbe tükör,
melybe illene belenézni,
 de senki nem mer,
mert a XXI. század is lassacskán
 mind elfüstölög, s nem marad
 más utána mint romladék-üszök.
 Majdan tréfás szamárfüleket
 hajtogatnak meghamisított
 tankönyvek ábráira;
 a Mona Lisa is kackiás,
 délceg bajszot kap,
 
Míg a gyökvonás újabb kocka-házikót,
 de kik lesznek vajon azok,
 kik majd az emeltszintű
 érettségi vizsgán elszavalnak
 egy-két Nyugatos költőt,
 vagy épp modernet?!
 Egyetlen pillanatból is régóta
 hiánycikk a tanúskodó emberöltő!