Felelőtlen viselkedésemmel
 sosem tékozoltam fogyatkozni
 vágyó Idő-kincsem;
a sohátlan Egészbe
 még jó lett volna imitt-amott
 megkapaszkodni,
ha nem tört volna ripityára.

 Napirend és menetrend
tán épp úgy darálja az élők életét,
 akár egy menetjegy,
amit az éppen illetékes kalauz
 egyszer eltép,
 hiszen vissza már nem váltható.
 A jelentés-jelentéktelen
 nappalok éppen úgy leszakadnak
 a naptár lapjairól,
 akár a meghibásodásnak
 indult órarúgók,
 melyek tartós javításra várakoznak.

A célszerű cselekvések kényszere
 sokszor inkább automatizált,
 újra és újra megismételhető,
 begyakorlott mozdulat,
 ami vagy unalmas,
vagy halálosan fárasztó,
 hiszen kiszámított,
 precíz-pontos.

 Lehetőségek megérdemelhető
 terméseit aligha lehet learatni;
 azok ugyanis másoknak
 vannak fenntartva.
 Alig látszanak már
 az adott Korszak mélységei:
látható a Létezés tudatosított
 mihaszna, élvhajhász közönyössége,
melytől nem csupán az ember
 lehet célja-vesztett s tunya
 - de akár az iszamos,
ragacsos mocsok-masszában
 fetrengve dagonyázó disznó:
 nem lehet megfejteni
 az egyes lelkek exibicionizmus
 alá kényszerített Morze-jeleit.

A bűnbeesés előtti Édenkertekbe
 pénz nélkül immár tilosa bejutás!
 Megbánások élet-záró
 márványtömbjeit jó volna láncként
a szívről is lerázni tudatosan.
 Folytatólagos nyughatatlansággal
mégis rokonibb a tűrt alázat,
 mely spirális gyűrűként közre fog.

Ide-oda rugdosott,
aprócska kavicsként kell
 megélni mindennapok nyűgeit
 a Világ összetett labirintusaiban;
 az önmagunktól való tartós távolodás
 egyre nagyobb.
 Homályos sarokba fölösleges elűzni
 a felhalmozott többletet,
 mert az előbb-utóbb úgy is kitör,
 szabadulni próbál.