Egyre inkább bedarálódunk
a vélt, megtűrt Jelenbe;
kapaszkodnánk élhető
tunya-közönyökbe,
metső karriervágyak,
akár mohó keselyűk
naponként megkísértenek
bennünket céltalan.
Mert mostanság
az a sikk-mód,
hogy futószalagon
gyártódnak olcsó,
kisstílű perc-emberkés Celebek,
kik csak látszólag mutogatják
mi a valódibb látszat-trend,
miközben semmitmondó
szószártáyár-prédikációkat
hallatnak az élhetőbb élet nevében.
A manipulált Lélek
már bizony így is - megeshet -,
csupa stigma-sebhely,
melyben rendre megnyílnak az árkok,
melyben jéggé vagy hűség és alázat.
Az ember ma hamis,
ijedt tanúvá lett,
kit riaszt az adott
robot-munkák éhbéres
sanyargatott kényszere,
mert kiutat sosem talál
kénytelen alkuk módján
rulettezni önmagával is.
Ravasz öncsalással önmagának
sem mindig merhet bizton hazudni,
mert a végén hiteltelenné válik,
s halandóságát majdan
hatvan év után kisstílű,
semmitmondó férgek megöröklik.
Öncsaló hittel a tudatos
Hiány és a Semmi rokonná válik,
majd azonmód el is enyészik;
csillagok saraként
a Senkiföldjén beperelve
por és hamu áldozatként
az ember egyre inkább
megalkudott túlélés fejében
hazárdírozik, játszik.
A végső szégyent kell,
hogy nyeldekelje míg
csak tart viharvert-élete,
mert inkább már megalázva
menekülne el e földről,
ahol nem érdem,
vagy jóság szerint
osztogatnak felhígult babérokat
- de alakoskodások szerint.
Attitüd vagy indentitás
ma époly macerás,
akárcsak hagymahéj-burok,
melyet rétegekként szükséges lefejteni,
körülmények játékszereként
vigyázva tapicskol tétován
a jövő felé
egy-egy illetékes spicliskedő.