Nem akarják érteni;
 legfeljebb csupán csak acsarkodó,
 kántáló, agresszív sodrát
 érzik a szándékosan meghülyített,
 ostoba, propaganda-beszédnek;
 a titkos, Apokrif szleng-nyelvezetnek,
 mely pusztítva fertőz
 a manipulálható emberi agyak
 koordináta-rendszerében.
 A képlet - mint szinte annyi minden -,
 gyerekesen egyszerű:
 elvenni, birtokolni,
semmit se hozzátenni.

Már fölöslegességszámba
 mennek a hitvány ellenérvek.
 Önmagába zároló dióhéjjá
 így válik a sérüléseket tűrő,
 emberi Lélek. Az arc s szem
 - hitvány mód -, egyre inkább
 alattomosan elfed,
 inkább palástól, smúzol,
 vagy sejtet a lényeg,
 hogy csupán csak
 egyes kiváltságosak járjanak jól,
 míg a többség nyomorogjon csak kedvére.
 A csönd, akárcsak az alázat szorong.
 Nincsen súlya emberi szavainknak.
 Úttalan szakadékok felé menetelünk,
 mert a cél, és elképzelés gyakorta
 nem akar megegyezni,
 vagy szövetséget kötni.

- Papírlapokon, vagy online térben
 megfeneklenek önmagukba
 forduló a ki-nem-mondott szavak is;
 a gondosan átfirkált, nyegle-mondatok.
 Lassít, szándékosan
 elbizonytalanítja önmagát
 is e sanda Korban a tétovaságban
 gyökeresedett ember;
titkos várakozás gyengítgeti
 kisiklott mindennapjait.
 Mostan inkább hátrafelé,
 rákjárásban forog a Világ,
 s benne egyre kisebb,
 nélkülözhető,
hitvány porszem a Lét.

Aki szándékosan siettet
 - előbb-utóbb -, észrevétlen-hirtelen
 szétesik apró személyiség-darabákra.
 Bárcsak eszébe juthatna,
 hogy sokszor a legegyszerűbb kulcsok
 is a lélek mélyéből fogantak,
 csupán türelmetlenség átkai
 rakják őket szándékos béklyók alá.
 Ami az ember előbb naphosszat
 szerepet játszik, tetszeleg,
 vagy épp kelleti magát
 még nem biztos, hogy meg is történik.
 A bekövetkezés előtti perceket
 már egyre nehezebb
 szeizmográfszerűen érzékelni!