A láthatatlan jelenlétnek
 igenis vannak szabad-szemmel
 látható apró morzsái;
mintha földre billent volna a tétova,
 ugyanakkor ingatag Lét-bizonytalanság,
 mely az egész Korszakot meghatározta.
 A gravitáció makacs eltévelyedése lenne?
 Tudni: győzelem s vereség
 tán épp oly egyre megy,
 akárcsak az Élet és Halál közötti vékony,
 szűkre szabatott pókfonál-kilengés.

Vajon miként lehetne még
 a Mindenség természetes
 ritmusába belehelyezkedni,
 hogy ösztön-sejtjeink is megtanultan
 átvehessék az élhetőbb paradigmák,
 koordináták képleteit?!
 A bennünk lélegző, létező Valóságot
 Időhurok szorítja borostyánindaként
 önmagához, szabadulni belőle
 egyre inkább képtelenség.
 A tudatos Hiányt, akárcsak a burok-magányt
 csupán csak az egyes egyén értheti társadalmon
 kívülien, akár a bolyongók.
 - A mindenkori kételkedés folytonossága az,
 mely kicsit megmérgező mindennapjaink.

Csupán mérhető időegységek vannak,
 míg a Lét Egészét képtelenek vagyunk értékelni,
 és értelmezni,
hiszen kívülről még homályos tükrök
 által se biztosan ismerhetjük
 meg őszintén enmagunk.
 A napok formálanságába hangtalan
 belesimul nem csupán a mozdulatok,
 de a cinkos-gesztusok összessége is;
 igyekezet s szándék mit sem ér!
 
Mintha túl fiatal,
 s egyszerre túl naivak,
 kőkoriak lennénk bizonyos egyszerűsített
 kérdések megtárgyalásaihoz:
 Szeretet, Szerelem, Hűség, Bizalom,
 Boldogság, Boldogulás!

- Már mindannyian üres szavak
 egy előre eltervezett sakktáblán,
 ahol mindkét fél kedvére
 hazárdírozik sunyító-mohón.
 Már kívül esik a józan,
 logikus értelem a szándékolt
 kétely avítt tartományain.
 A belső biztonság-érzet
 is elsüllyedt, hiszen percekként
 változik a látszólagos munkaerőpiaci
 és egyéb brutál-versengés.
 Megmarad a Lét hiábavalósága,
 széthulló gondolatok töredék-zuzaléka?!