Várható olvasási idő: ≈ 8 perc
szerző által korrektúrázva
Egy kis idő múltán már minden idegesítette, és úgy gondolta ellene dolgozik. A zakó szabása. A hófehér, és makulátlanul patyolat tiszta inge gallérja, mely mindig is valami hanyag, lusta, és egyszersmind könnyed eleganciát sugározott. Ha elárulta, és leleplezte volna magát egy-egy romantikusabb jellegű randi alkalmával, miszerint: sem a márkás öltöny, sem pedig az összes kiegészítő, melyeket visel nem is az ővé, hanem egy jutányos, és megfizethető árakkal manipuláló kölcsönző kellékei – több, mint valószínű -, hogy az éppen aktuális hölgy zokszó nélkül otthagyta volna a gyertyafényes, és romantikus vacsoraasztalnál, és ráégethette volna a homlokára a bibliai jelet: LÚZER.
Azért sem kedvelte különösképpen az öltönyt, vagy a zakót, és a nyakkendőt, mert azt érezte, hogy ezzel nagyon formális, komoly, diplomatikus, és szinte ordít róla a felismerés, hogy megközelíthetetlen. Legjobb barátja esküvői tanúnak hívta egyszer és ott viszont kötelező jelleggel eljátszotta azt a hivatalos szerepet, melyet rá osztottak. Viszont a buliban már nem maradt, mert semmi kedve sem volt hozzá, hogy egy halom tajt részegre ivott részeg ember között tegye a szépet a gyengédebbik nemnek arról, hogy mennyire gondosan megtervezett életet szeretett volna felépíteni önmagának. Nem beszélve arról, hogyha öltönybe bújt akkor rendre illett szemkontaktusba bocsátkoznia, hogy ne nevezzék a háta mögött bunkónak, vagy parasztnak, és párszor mosolyognia is kellett, ami gyakorta ment át valami egészen elképesztően torz, groteszk, furcsa vicsorgássá, amitől makulátlanul fehér fogsora újra és újra megmutatkozott. És hát akinek ennyire vadonatúj, és hibátlan fogsora van, annak bőséggel lehet pénze elsősorban magánklinikán egy-egy lézeres fogfehérítést elvégeztetni.
– Ki nem állhatom ezt a törtető, sunyi alakot! Már attól is elmegy az életkedvem ha csak egyáltalán rám néz! – mondták ki megkérdőjelezhetetlen véleményeiket, ha elment mellettük egy-két társasági rendezvény alkalmával.
Eszébe jutott szülei párkapcsolata. Hát az sem volt fenékig tejfel, ahogy mondani szokás. Az apja nem győzött idegesíteni minden rokonát és szeretteit, hogy mi lesz majd akkor, ha nyugdíjas lesz, és nem fog tudni elegendő pénzt keresni, anyja pedig nem győzte kompromisszumos megoldásokkal valahogyan kibékíteni férjét, hogy fiúk előnyösen elboldogul a munkaerő piacon. Igaz ugyan, hogy cirka egy év alatt legalább kilenc különféle állásra tett szert, és mindannyiszor váltott, mert nem érezte testhezállónak a feladatot, és a munkákat, de ez is csupán csak azt bizonyítja, hogy talpraesett, és remekül elboldogul saját önerejéből. Amikor megvette élete legelső álomautóját ami egy Ford Escort 1984-es típus volt, ami már jócskán rozsdásodásnak indult viszont remekül lehetett vele szelni a kilométereket, anélkül, hogy reszketett volna száz kilométernél a kormány, és ne dugult volna el folyamatosan az üzemanyagtartály, apja szokásos, bölcs intelmeit akkor is meg kellett hallgatnia. Mintha nem hagyott volna neki más választást.
– Édes fiam! Te képes voltál megvenni ezt a szart?! – csodálkozott, miközben árgus szemekkel méregetni kezdte a lepusztult autó karosszériáját. – Hát én egy megvesztegetett fityinget sem adtam volna érte, annyi szent.
– Jaj, te is tudod édesem, hogy apád csak viccel! Egyébként nagyon büszke rád, hogy vettél egy használt autót! A legfontosabb, hogy legyen négy kereke, és hogy guruljon! Mind a ketten nagyon szeretünk! – próbálta nm sok sikerrel megvigasztalni az anyja, amikor elment a szülői házhoz látogatóba.
Az apja minden esetben félt, és tartott, amikor anyja védelmére kelt, mert szeretett gyilkos tréfákkal ugratni, heccelni őt, és egyik kedvenc elfoglaltsága volt, hogy állandó jelleggel megszégyenítette, ha társaságba mentek.
– Hát igen! Nézzétek csak meg! Micsoda vízi bivaly! Az én fiam aztán szeret enni! De csak azt, ami a foga alá való! Igaz-e?! – ilyen meghökkentő, és szánalmas esetekben aztán anyja mindig dögös, és bosszús tekintettel mered férjére, és nem győzött mindenkitől elnézést kérni, hogy ura mindenből hajlamos jóízű tréfát csinálni, és persze egyetlen szavát sem kell komolyan venni.
Még szerencse, hogy abban a percben, hogy november harmincadikán tizennyolc éves lett rögtön elköltözött, és inkább egy albérleti szobácskában nyomorgott egy-két szakadtabb hippi kinézetű haverjával, csakhogy ne kelljen folyvást az öregje agitációs, és már-már uszítós propaganda-szövegeit hallgatnia arról, hogy kik az igazi felelősei a munkanélküliségnek, és az eget rengető szegénységnek. És persze már alig várta, hogy végre leadhasson néhány fölösleges kilót, hogy a hölgynek szemében is vonzóságra, és férfias sármra tehessen szert. Mégis a legtöbb esetben máris legalább vagy ötvenen jelentkeztek az olyan hölgyemények, akik – elsősorban fizikai megjelenését -, szerették volna minél előbb kiadósan kiaknázni sármos lovagnak, semmint igazán beleszeretni, ezért mivel közölte a játékszabályait, már a kapcsolat kialakulásának kezdetén a – legtöbb esetben -, itt is a hölgyek voltak, akik szakítottak vele, vagy hagyták ott.
Épp ezért nem győzött mindig feltenni magának a kérdést: \”Vajon mi a csudát akarhatnak a XXI. századi nők egy párkapcsolattól?\” – persze a válasz újra, és újra kétségbe ejtette. \”Pénzt, anyagi jólétet, te tökfej! Mi mást?!\”
– Nézd! Aranyos fickó vagy, és roppant szexi, de úgy érzem… nincs ki a négy kereked! Bocsi, de nekem ez nem pálya! Na, akkor én léptem! – közölte vele egy dögös bombázó, aki valóságos szépségkirálynő is lehetett volna, vagy műsorvezető valamelyik bulvármédián, amennyiben megtanul rendesen, tagoltan beszélni. Neki ugyanis a tolvaj, a szleng, és a mostani kutyult, popkulturális nyelvezet valahogy nemigazán jött be.
Nyári szezonban általában vagy tengerpart közelbe ment kipihenni egész éves rizikós, és borzasztóan agyonzsúfolt hétköznapjait, vagy otthon ücsörgött kedvenc könyveivel, és megpróbált lazítani. Bár sohasem kedvelte túlzottan a semmittevést. Rájött arra, hogy talán mégiscsak hibás stratégia volt a neten ismerkedni. Munkahelyét viszonylag gyorsan otthagyta, mert rájött, hogyha egyéni vállalkozóként próbál meg beilleszkedni a versenyképes munkaerő piaci szférába – meglehet -, sokkalta több lehetőséggel, és eséllyel folytathatja épülőfélben lévő karrierjét, mint úgy, hogy hétfőtől-vasárnapig bezárólag szabályosan kidolgozza a belét is, és mégsem jut el sehova.
\”De mire tudna vállalkozni egy olyan országban, ahol javarészt vendéglátóiparra épült szinte már minden, vagy a legjobb megrendeléseket, és megbízásokat nagy általánosságban valakinek a valakije kapja meg, így a kiírt pályázatok gyakorlatilag mindenki számára egyértelműen fabatkát sem érnek?\” – egy egyszobás kis raktár helységben kezdte alig egyetlen íróasztallal, és egy annyira kényelmetlen székkel, ami alig tíz perc után már bántotta a legtöbb ember ülőgumóit. Mégis megpróbálta elhinni, hogy álmaihoz, ha törik, ha szakad, de akkor is ragaszkodnia kell. A szükséges fontosabb dokumentumokat viszonylag gyorsan, és precízen beszerezte. Használt könyvekkel kezdte, majd amikor összegyűlt egy kevéske összeg, melyet félre tudott tenni, akkor azt megpróbálta visszaforgatni a kereskedésébe, és rátért az olyan kortárs szerzőkre, akiket vagy a kutya sem keresett, vagy a modern irodalom peremvidékére szorultak vissza, és a nevüket sem hallotta senki. Még szerencse, hogy a panelházakban is remek ismeretségeket lehet kötni különböző társadalmi rétegekkel. Egy-két éven belül a legtöbb törzsvásárló rendszeresen felkereste kis boltját, és akkor voltak a legelégedettebbek, ha ténylegesen olyan szerzők könyvei közül válogathattak, akiket nem lehet látni a Vörösmarty-téren felállított sátraknál, vagy beszélgetős pódiumok színpadán, mert nem tartoznak a bestselleres hírességek közé.
Később a legtöbb hölgy és azoknak a hölgyismerősei is aziránt kezdtek kíváncsi, kitartó szorgalommal érdeklődni, hogy van-e már barátnője-e?
– Nos… hát… kedves hölgyeim! Sajnos még nem találtam meg az igazit, ha erre kíváncsiak, de szívesen ismerkedek! – alig hagyták el a száját ezek az optimista mondatok, és tüstént vagy száz hölgy főként a harmincas és az ötvenes korosztály képviselői látogatták meg naponta a kis boltjában, vagy várakoztak rá fülig érő bájmosolyok keretében, csakhogy találkozhassanak vele. S mivel azt szokták mondani, hogy modern korban vagyunk szinte természetes könnyedséggel vette, hogy egy régi osztálytársa szeretné elhívni egy kötetlen, baráti jellegű vacsorára. Semmi kényszer. Elvégre két felnőtt, és civilizált emberről beszélünk, akik élvezni szeretnék egymás társaságát, és mivel már a gimnázium óta nem találkoztak bizony bőséggel akadt kimeríthetetlen téma, amikor elcsacsoghattak.
– Szerinted a volt boszorka matektanár még most is az alsóban tanít? – kérdezte a hölgy pikáns szempilla rebegtetéssel, mintha pontosan értené a nőies csábítás minden csízióját.
– Hát… ha semmit sem változott a jelleme az elmúlt cirka huszonöt évben, akkor valószínűleg nagy esély van rá! Én valósággal még mindig megborzongok már a neve hallatán is! Vannak emberek, akiktől egyszerűen a falnak megyek!
– Pedig az ember nem is hinné, hogy anno milyen kis duli-fuli, visszahúzódó kis srác voltál, aki szuperhős, meg ügyvéd is akart lenni, és most tessék saját üzleted van! Ezt nevezem! Büszke vagyok rád! – puszilta meg kissé beesett, ám markáns arcát.
– Huh! Hát ez igazán nagyon jól esett! Bár sose voltam egy beképzelt, arrogáns ember, mégis úgy érzem, hogy a mindennapi túlélés egyik lehetséges záloga, ha az ember elegendő önbizalmat szerezhet. – felállt az asztaltól, majd lehajolt, leemelte a barátja kis kacsóját és kézcsókot adott, amitől a hölgy jócskán elpirult, bár nem volt szokása.
– Ajaj! Azt hiszem kezdek újból beléd szeretni! – vallotta be szende pirulásai között, miközben úgy elkezdett kalapálni a szíve, akár a bolondóra.
– Megkérdezhetem, hogy miért volna ez baj?
– Tudod… – fújta ki a levegőt a hölgy, mert úgy érezte magát, mint aki szabályosan majd megfullad a kényszeres igazságérzettől, mely sok esetben elkerülhetetlen. – Egy nagyon hosszú ideig tartó kapcsolatból szabadultam ki, és függetlenítettem magam, mert úgy éreztem, hogy a volt pasim szabályosan elnyom, és rám telepszik!
– Bocsáss meg! Őszintén sajnálom! Váltsunk akkor témát! – ajánlotta fel, mert érezte, hogy barátjának minden bizonnyal időre van a legjobban szüksége.
– Kérlek… ne! Szeretném befejezni! – vett egy nagy levegőt, és elmesélte töviről-hegyire azt az életét, mely leginkább egy kalitkába zárt kismadáréhoz hasonlított. Ha elment valahová majdnem minden ötödik percben megcsörrent a mobilja, és ex pasija szinte mániákus ingerültséggel vallatta, és kérdezgette, hogy merre járt, mit csinált éppen? Egy kis idő után, amikor előhozakodott vele, hogy nemsokára szeretne gyereket, mert azt érzi, hogy veszettül ketyeg a biológiai órája a volt pasija meglepetésében egyszerűen arcon vágta, és közölte vele, hogy csak azért kellett neki, hogy szülhessen, és egy dagadt tehén legyen belőle. Majd veszekedni kezdtek, és végül kiadta az útját!
Ahogy egyre mélyebbről jövő részvéttel, és őszinte segítő szándékkal hallgatta barátját a férfi legszívesebben megkereste volna az expasit, és akkora pofont adott volna neki, hogy azon nyomban lerepül a feje. Hát hogy szabad egy nőt megütni, vagy bántalmazni?!
– …Aztán tudod, utána egyre inkább kicsúszott a lábam alól a talaj, és csak nagyon hosszú idő után találtam ismét magamra! De most, hogy végre itt lehetek veled azt érzem, hogy az életem jó mederben halad tovább!
– Azért remélem, hogy feljelentetted azt a szarházi szemétládát a rendőrségen fizikai bántalmazás miatt? – kérdezte enyhén bosszúsan, ugyanakkor aggódva.
– Az igazság az, hogy már magamnak is feltettem ezt a kérdést, de sajnos a rendőrség semmit sem tesz, amíg vér nem folyik! Sőt! Még akkor sem ha már megtörtént egy gyilkosság! De nem szeretnék erről beszélni többet, ha nem baj! Tudod az érettségi bankett után nagyon szerettem volna veled hosszabb időt is eltölteni! – mélyen lesütötte álomgyönyörűséges mogyoróbarna szemeit, mintha megbántott volna minden vétket hajótörött múltjából.
– Hát, ami igaz az igaz! A bankett éjszakáján jócskán becsíptetek az Annácskával! Hát komolyan mondom a barátnőd aztán bírta az italt, vagy csak így szeretett volna a barátainál bevágódni!
– Tudod mindig is azt szerettem benned, hogy a kisfiús álcád alatt mintha egy ókori bölcs lettél volna az egyik Csillagok háborúja trilógiából. – megszorította bizalmasan szőrös kezeit. – Ha még nem mondtam volna, akkor bocsánat. Nagyon fontos vagy nekem, és nem szeretnélek elveszíteni…
A férfi most először nézett volt osztálytársa enyhén könny fátyolos szemeibe. Gyorsan kivett zakója zsebeiből egy tiszta zsebkendőt, és gyöngéden letörölte a hölgy szemét.
– Egyszer olvastam valahol, hogyha sikerül megőrizned egy könnycseppet valaki szeméből, akkor az illető örökre veled marad!
A jól sikerült randizós vacsora után pedig mindketten azt érezték, hogy együtt, közösen tartanak valahova, és nem bánták meg egyetlen percre sem, hogy őszinték voltak egymáshoz.