,,Csak még pár hónap, aztán itthagyom
a várost, meg mindent"
- feleled arra a kérdésre,
ha megkérdik miként s hogy érzed magad
az elmúlt 5-10 évben.
Ásító ablaküvegek mendékeiből
mintha gyanakodva bámulnának rád,
s még most sem tudhatod, hogy miért?!
Az állatok, akárcsak az emberek szaga
estefelé mintha felerősödne,
már ez is totálisa nyugtalanít, kétségbe ejt.

A gyarapodó Szabó Ervin könyvtárból
valaki már megint ellopta épp a Radnóti-kötet;
s nem kérdi senki a kortárs költőkkel
miként s hogyan áll az átlag ember?
Átmeneti szállásokban sem találhatsz
magadnak otthon-menedéket.

Drágább lett a tej, s mert megkívántam
a Haribos gumimacikat valamiképp
már egyúttal döntenem is illett;
a kognitív disszonancia-döntése
előbb-utóbb félúton
ragadva csak kioltja egymást.
A taxis nem köszönt,
csupán csak megint mormogott
valamit félig borostyás, kivert-kutya
aggastyán-arcán meglátszottak
a viszontagságos évtizedek.
,,Remélem minden rendben lehet!"
- Sokáig nem tudom eldönteni,
hogy akkor most kérdezzek,
vagy csak feleljek.

A város már megint csak
önmagával van elfoglalva,
mint eddig vagy egymillószor;
józan robotmunka dübörögve csörtet.
Még a kenyeresfurgon is egyre
megfázósabban pöfékel,
ki lehet a dízelmotorja.
- Nyilvános monológok kihallgatását
echózza már nem csupán
egy-egy szószártyár, digitális platform.

Miért hiszed még mindig azt,
hogy két pont között a legrövidebb távolság
az egyenes, amikor kisebb-nagyobb
akadályok törik fel rendre kikezdett talpadat?!

Meglehet papírkoporsóba tették
immár a régen volt gyerekkort,
amikor minden oly egyszerűnek,
s világosnak tetszett; áttekinthető volt,
s talán át is járhatóak a ritkán megfogalmazott,
némán is beszédes,
de legalább őszinte érzelmek.
Vajon Ki hibázott s miért nem
számolhatott el sem önmagával,
sem a Világgal?!