Semmilyen összefüggést
sem látok a jelenlegi
dolgok között;
nagyhatalmi kicsinyes,
olcsó sakkjátszmák váltogatnak
egymással percekként
megszegett jólcsengő,
de hasztalan ígéreteket,
pertu-alkukat, miközben
a Világ egyéb részeit
- legalább is -,
nagyon úgy tűnik
kapásból kiadós zavarba
hozzák a hozzá
nem értő arányok.
Mintha a modern kor
kommunikációját
az ember egyre görcsösebb
nekifeszülések okán kellene,
hogy törje, amolyan
furcsa-különc akcentus okán,
akárcsak az angolt,
vagy az ógörögöt.
Akár az elvadult,
terebélyeskedni vágyó
málnabokor az odakinti
köz-megegyezések is
csupán csak látszólagos illúziók,
afféle jócskán elkoptatott frázisok,
melyeken újra s újra
végig-zongoráz egy-egy
újabb földből
kinővő féreg-despota.
Mert már korántsem
lehet szőke s ráadás
gyanánt másfél mázsa
a megszentelt boldogság,
s mert a közétkeztetések
finanszírozása is rendre
lekerül a napirendről
mondván ezerkétszáz
forint mégiscsak sok ám.
Mintha a felfúvódott,
pöffeszkedő akaraton is
el-elrágódna az is,
aki beledöglik,
vagy nekifeszül.
Az ember apránként
kicsit mindig változó
alakban elhagyja önmagát;
légből kapott olcsó
vádaskodásokhoz feltétlen
csatoltak még kicsinyes
apokrif bűnjeleket,
hiszen a védelem
rendre felborítja önmagát
- minden esetben -,
helyrehozhatatlanul.
Mintha szándékosan
zselatinszagú sebhelyeket
kellene kényszerből elvakarni,
ha azt szeretnék,
hogy a másik méltómód
mutassa ki végre önző-érdek
szintű foga fehérjét.
Várakozó jelentéseken
is jobb volna tán átlépkedni,
míg lehet. A súlytalanságba
vesző, kitörlött értelem
visszafogja kérni még
megmaradt rozsdásodásnak
indult bilincseit.