Kicsit ostobának, idétlennek már-már gyerekesnek érezhette magát, amint fél térdre ereszkedett az elegáns, öt Mischlein-csillagos étteremben asztaluknál, kezében aprócska négyzetalakú dobozkát szorongatva, és feltette a visszatérő nagy kérdés, melyet az ember – a legtöbb esetben –, csupán csak egyetlenszer tesz fel szíve választottjának:
– Szeretnél velem lenni életünk következő szakaszában?
A gyönyörű, egzotikus vonásokkal rendelkező nő kicsit megborzolta hullámos, szőkés haját, mely már alapból nem sok jóval kecsegtetett.
– Drágám, annyira imádnivaló vagy, amikor megpróbálsz komolynak, és felnőttnek tűnni. Szeretnék egy icipici gondolkodási időt kérni, ha lehetséges? Egyébként majd éhen halok. Szeretném megkóstolni a kagylólevest, meg a tenger gyümölcsei elnevezésű halas tálat. – hárított.
Az már világossá vált a férfi lelkében, hogy barátnőjét tökéletesen más fából faragták, mint a legtöbb szépséges, ám azért mégis totálisan üresfejű libát, akiket csupán csak a luxus életmód, és a pénz utáni sóvárgó vágy éltetett.
Dr. Bereczki Napsugár különleges volt minden porcikájában, és kimagasló intellektusában. Már négy éve voltak intenzíven együtt, és egyetlen rossz vagy ellenséges, civakodó szópárban – annyi se sok –, soha az életben nem történt még közöttük. Mégis hihetetlenül nagy összeszedettséget, és tervezést igényelt, hogy a férfi egyáltalán fel merje tenni a nagy kérdést.
Most már valósággal csak úgy tocsogott az átható verejtékben egész homloka, és jócskán megérezte zakója alatt, hogy lassacskán az egész bozontos szőrerdőre emlékeztető mellkasa is csurig nedves lesz. Megpróbálta újra, hátha Napsugár csak véletlenségből mondta, amit elsőre gondolt.
– Drága szerelmem… Tégy engem egész emberré, mert általad tudom csak élvezni, és értékelni az élet szeretetét. Légy a feleségem!
– Ácsi, szépfiú! Már az elsőre is jól hallottam. Már az első alkalomra is leesett az álam a romantikus gesztus láttán, és ezt nagyra értékelem.
– …És mi lenne a válaszod? – nézett rá kételkedőn, gyanakvóan.
– Szerintem pontosan tudod. – Napsugár felhúzott szemöldökeivel kérdé pillantásokat vetett a férfira, de türelmesen viselkedett. Ekkor váratlanul rezgőre tett okostelfonjára üzenet érkezett.
– A fenébe már! Úgy tűnik holnap is muszáj bemennem dolgozni! – bosszankodott, de még így is maga volt a megtestesült álom.
– Mit kell tennem drágám, hogy végre igent mondj?! – kérdezte kissé kétségbeesetten, hiszn visszautasításra a legkevésbé sem számított. Annyira eggyek voltak minden szinten, hogy tudták, és tolerálták is egymás kisebbfajta titkait.
– Most pedig együnk valami finomat! – nyúlt az étlap után Napsugár, mert már jócskán kopogott a szeme.
Miközben a kiérkező pincér felvette a rendelésüket, aztán villámgyorsan elment asztaluktól a férfiban csak akkor eset le, hogy menyasszonyától kosarat kapott.
– Nézd Napsugár! Tudod, hogy mit érzek irántad! Verseket is írtam hozzád, és még soha nem volt senki, aki ennyire mélyen közelkerült volna hozzám! Nem értem, hogy miért kell neked mindenből ekkora hűhót csapnod! Miért nem maradhatunk együtt életünk végéig?! Csak gyűrűt huzok az ujjadra aztán élhetünk boldogan, és elégedetten.
– Édesem! Szenzációs pasi vagy! De én nem az a nő vagyok, akinek te gondolsz engem! – jelentette ki s nagyon úgy tűnt, hogy ebbéli meggyőződését egyre nehezebb lesz felülbírálni. ,,Akkor ez egy száz szálalékos nem!” – gondolta a férfi.
– Akkor ez egy száz százalékos nem?! – ismételte meg, de ezúttal fennhangon, hogy tudatosuljon benne.
– Sajnos igen drágám! Nem!
Lajos egészen másként képzelte ezt az egészet. Becsukta a kis fekete bársolnydobozt, és óvatosan az asztal sarkára tette. Annyira boldog és elégedett volt, amikor az ékszerboltban azt mondta az idősebb ékszerész, hogy az illető hölgy nagyon fogja értékelni, ha valaki ennyire becses holmit ajándékoz neki szíve zálogául.
Napsugáron most kisestélyi ruha virított. Apró smink, de tényleg csak, ami kihangsúlyozta hatalmas, mandulaszerű barna szemeit, enyhén telt ajkát, melyhez rúzsnál sokkal jobban illett a csillagporos szájfény.
– Te nem is rendeltél még semmit édesem! Rendeljek neked valamit?! Mit szeretnél?! – kérdezte segítőkészen, mintha el akarná terelni a beszélgetésük valódibb értelmét.
Lajosnak lüktetni kezdett egy ér a halántékán. ,,Csak nem most fog menten meghülyülni, vagy ami még rosszabb infarktust produkálni?!” – futott át baljóslatú gondolatként agyán. Vett egy hatalmas levegőt, mellyel a nyugalom látszatát volt hivatva megőrizni, vagy elősegíteni. Alaposan körülnézett a Pazar, méregdrága, pénztárcát egyáltalán nem kímélő ötcsillagos étteremben, ami most a legkevésbé sem tűnt jó választásnak. Hiányzott belőle minden meghittség, és romantika.
Hátradőlt a nagyméretű székén, majd kérdőn karba tette zakós kezeit.
– Akkor te mit szeretnél Napsugár?!
A gyönyörű, sugárzó, fiatal nő mintha szoborrá vált volna, mozdulatlan maradt egy ideig.
– Hogy érted ezt?
– Hát például a párkapcsolatunkat, és a jövőnket illetően… gyerekek persze csak, ha még szeretnél… stb.
– De hát drágám együtt vagyunk, amikor csak időt tudunk egymásra szakítani ebben az amúgy is velejéig rohanós, és idegbeteg világban. Élvezzük egymás társaságát. – Napsugár egyáltalán nem az a típus volt, aki kockáztat egy vitát pusztán azért, hogy előrébb vigye az adott beszélgetés fonalát. Pedig állítólag egy kiadós veszekedés csak megelőlegezi a szenzációs előjátékkal egybekötött órákig eltartós szexuláis együttlétet. Napsugár egyáltalán nem volt dühös. Sokkal inkább kicsit értetlenkedve, hezitálva fogadta, hogy Lajos ennyire nem ért az egyszerű szóból.
– …És mit szólsz életem ahhoz a felálláshoz, hogy szeretnék tőled egy imádnivaló, tüneményes kisbabát?!
– Jaj, szívem! Ezt is millioszor átrágtuk már! Kicsit unalmas! – feltűnően a hajába túrt, mintha ezzel le akarná magára rázni a mindennapi gondok súlyos terheit, melyek vállait nyomják.
Lajos összeszorította száját, hogy visszanyelje a kitöréssel fenyegető kiadós káromkodásait, és nem éppen szép szitokszavait, melyeket valóban nagy indulatai idején hagyták el száját.
– Most haragszol, vagy csak neheztelsz rám drágám?!
– Erre mit mondjak édesem?! – emelte rá szikrázó szemeit, melyekből csak úgy valóságosan is sütött az egyértelmű indulatiság.
– Jaj, drágám ne csináld itt a fesztivált! Meglep, hogy egyáltalán szóbakerült a házasság intézménye! – Napsugár gyönyörű arca kezdett vöröses színárnyalatot ölteni, mintha már ő is kijönne a sodrásból. Egyre nehezére esett összeszedettnek, magabiztosnak, és határozottnak látszania.
Lajosnak most eszeveszetten lüktetett a halántéka és úgy érezte, mintha agyát egy szikeéles fűréssszel kezdenék szeletelni.
– …És szerinted akkor a második lakást is el kellene adnom a Duna-parton a festői környezettel, és térpanorámával együtt?!
– Már megbocsáss édesem, de ki kért rá, hogy lakást vegyél?!
– Hogy megkezdhessük végre közös életünket! Elvégre négy év alatt hol nálam éltünk, hol pedig nálad laktunk! Ne mondd nekem szívem, hogy ez normális feállás, mert szerintem egyáltalán nem az!
– Lajoskám, kérlek! Ne légy már ennyire naiv kisfiú! – kérte, mintha egy idióta, debil hülyegyerekkel próbálná megértetni észérveit.
– Akkor mondjak le rólad, eltaláltam?! – kérdezett rá nyiltan.
– Azt nem mondtam, de a házasságot egyelőre hanyagoljuk, oké?! Figyelj, nagyra értékelem ezt a fantasztikus kedveskedő gesztust! Tényleg nagyon meghatott, és nagyon jól esett. De most talán… jobb ha elmegyek. – Napsugár felállt a székéről, és tudta Lajos is hasonlóképpen tesz, elvégre a nagymama úriembernek nevelte, majd megcsókolta a férfi verejtékező homlokát.
– Napsugár… – szólt utána a pislákoló, romantikus gyertyafényben. – Ez volt az utolsó alkalom, hogy feltettem neked a nagy kérdést. ,,A fene vigye el! Ezt talán nem kellett volna ennyira nyíltan, őszintén, és szemlátomást ellenségesen kimondania, ám úgy érezte szíve jogos elégtételt követel.
A nő egy pillanat erejéig megdermedt a szavak hallatán, majd hátrafordult:
– Ezt meg hogy értsem?!
Lajosnak most nem ártott volna valami fejfájáscsillapító tabletta, esetleg egy extraerős aszpirin, mert majd szétment a feje.
– Drágám! Már kismillioszor ejátszottuk a saját szerepeinket. Már vagy ezerszer mondtad, hogy önmagadat kell megtalálnod, meg hogy a karrierépítésed százszor fontosabb, mint bármi más, de sajnos úgy tűnik, hogy eddig semmit nem értél el, amit elterveztél, azon túl, hogy önző módon saját álmaidhoz ragaszkodsz egyre görcsösebben. Ha most kimész az ajtón vedd tudomásul, hogy egy életre végeztem veled! Őszintén sajnálom édesem, de több haladékot, és időt már nem adhatok neked, mert akkor saját magamat árulnám el!
– Te most tényleg szakítani akarsz velem Lajoskám?! – döbbent meg Napsugár, amikor mérgében a pir tökéletesen bevonta model arcát.
– Szerettem volna, ha életem alkotó része legyél.
– Oké! Rendben! Tudod mit, édesem?! Csinálj egész nyugodtan azt, amit akarsz!
– Hát köszi szépen a gesztust! Ne félj! Úgy lesz!
– Oké!
– Remek!
Napsugár még hosszan nézett rá:
– Szép estét Lajoskám! – Napsugár ezzel úgy tűnt kilépett az életéből, Lajos pedig fogta a kis bársonydobozt, és eltette a zakója jó mély zsebébe.
,,A francba már az egésszel! Most az álomnyaralást árát is vissza kell váltania az utazási irodánál, mert senki sincs a láthatáron, akit elvihetne!” – töprengett magában tovább, majd kifizette a számlát, és távozott az étteremből, hogy legénylakásán ittasa napestig az egereket.
Alig egy hétre rá az egyik legjobb gyerekkori haverja ünnepélyesen őt kérte fel, hogy legyen az esküvőjén násznagy. Foggal-körömmel szeretett volna tiltakozni ellene, de cserben sem szerette volna hagyni régi haverját, elvégre már kispöcsös koruk óta gyakorlatilag sülve-főve együtt voltak, és csupán csak az egyetemi időszak alatt mentek kétfelé.
– Öreg harcos! Kérlek szépen eszedbe se jusson cserben hagyni, különben az én mennyasszonyom fogja megsütni egy serpenyőmben a tojásaimat veled együtt! – fenyegetőzött félig komolyan, félig tréfásan a vőlegény.
– Jól van! Nem kell ez az ostoba színjáték! Ott leszek! Csapunk egy görbe bulit! – válaszolta.
Legjobb gerekkori barátja esküvője hamarabb eljött, mint gondolta. Azt azonban jó barátja elfelejtette közölni, hogy a népes koszorúslánykompániában jelen lesz Napsugár is. Lajosnak fogalma sem lehetett róla, hogy vajon mi tartozhat egy násznagy, vagy vőfély kötelességei közé, ahhoz aztán pedig végképp nem füllött a foga, hogy egy legénybúcsú keretében totál lerészegedjen sok más férfival egyetemben. Így történt, hogy a legénybúcsún rajta kívül majdnem mindenki totál másnapos volt, illetve még jócskán tartott szervezetükben az ún. kijózanodási, detoxikálási folyamat.
Amikor mikrofonnal a kezében gratulált az ifjú párnak, és egy kis köszöntőbeszéddel is készült már éppen a beszéd végénél tartott, amikor szeme végigtekintett az egybegyűlt sokadalmon, és szinte rögtön kiszúrta Napsugár arcát, aki sugárzóan festett koszorúslányruhájában, és azonnal visszanézett rá.
– …Hát akkor sok szerencsét az életben, és persze sok boldogságot az ifjú párnak! Proszit! – Emelte magasra a poharát, majd ivott egy nagy kortyot a pezsgőből. Később szándékosan nem akart vegyülni a násznéppel, és inkább elvonult a hófehér stáraktól jó messzire, hogy még véletlenül se kelljen beszélgetnie senkivel sem.
– Nagyon kifejező, és szentimentális beszéd volt! Látszik, hogy időt fordítottál rá! Gratulálok! – lépett oda hozzá Napsugár gyönyörű ruhájában. Szebb, és kiegyensúlyozottabb volt, mint valaha. Arca csak úgy ragyogott.
– Ö… nem is tudtam, hogy te is itt leszel! – lepődött meg nagyon és őszintén a férfi.
– Hát én vagyok a meglepetés vendég, hogyan mások mondani szokták! Nagyon jól nézel ki! Várj csak! – Kis kezecskéivel rögtön igazítgatni kezdte Lajos folyamatosan félrecsúszott nyakkendőjét, amitől olyan kisfiús gyámoltalanság lengte állandóan körbe.
– Tessék, kész van! Így szerintem sokkal jobb!
– Nagyon köszönöm! Hogy érzed magad?!
– Hát… nem valami jól… apunak csípőműtétje lesz nemsokára, és anyunak pedig szürkehályogja van, úgyhogy van bőven probléma a családunkban… – elhallgatott, mert muszáj volt, hogy visszafogja bőséges könnyeit.
– Ezt őszintén sajnálom… De azért te hogy bírod?
– Hát… nem valami jól… – óvatosan odabújt a férfi széles nagy mellkasához, akár egy megriadt, félős kis állatka, és valósággal belefúrta a fejét a férfi mellkasába. Most érezni akarta őt, mindegy mások mit gondolnak. – Annyira nehéz… – nyöszörögte a sírás határán.
– Tudom drágám, és őszintén sajnálom… – gyöngéden simogatni kezdte a nő sírástól rázkodó hátát, és megpróbálta megnyugtatni.
– Neked van már új barátnőd…? – kérdezte félig hüppögő hangon, mint aki elfogadta sorsát.
– Hát… nem igazán… De most jobban aggódom miattad… – bukott ki belőle.
– Ez nagyon kedves tőled… annyira jó ember vagy…
– Ugyan, dehogy… – Lajos érezte, hogy valamit még muszáj volna hozzátennie, de ez a pillanat most sokkal többről szólt, mint azt valaha is képzelhette. Talán lehetséges volna, hogy két magányos szív újból egymásra talált?
– Ne haragudj, ha megbántottalak volna… már úgy értem az étteremben… Olyan indulatos, totál idegbeteg idióta tudok sokszor lenni… – vallotta be.
– Én is bocsánatot kérek, mert érzem, hogy melletted ömagam lehetek, és mégis félek az elköteleződéstől… – nyugodott meg kissé a nő. – Kérhetnék tőled egy második esélyt, hogy mindent új lappal kezdhessünk?! – nézett fel rá azokkal a lélekbe látó, mélyenérző nagy őzikeszemeivel.
– Pont ezt készültem felajánlani!
– Megvan még a kis doboz? – kérdezte sejtelmesen Napsugár.
– Mit forgatsz a fejedben, édesem?!
– Itt van nálad?
Lajos óvatosan benyúlt zakója belső zsebébe és óvatosan kivette a dobozt, amibe a tetszetős karikagyűrűk lapultak.
Napsugár gyöngéden átvette, és az egyik karikagyűrűt a férfi gyűrűs ujjára húzta, míg Lajos úgyan így cselekedett a nő finom ujjacskáival.
Időközben a felállított, hófehér sátrakban fergeteges lagzi kerekedett, és volt menyasszonytánc is, és egyéb mulatság, és dáridó, amibe Lajos és Napsugár egyáltalán nem akart részt venni. Immáron csakis ketten voltak. Két emberi csillag, akik hihetetlenül nagy utat, kerülőt jártak be mire végül – második esély gyanánt –, újra egymásra találhattak.
Később amikor mindketten közös két hetes szabadságot vettek ki a nyár derekán fantasztikus álomnyaráslra mentek Mexikóba, ahol megnézték a maya civilizáció romjait. Ahogy mindketten átszellmülten, megbabonázva bámulták a vérvörös, egzotikus naplementét egy pálmafa árnyékából Napsugár odasugta párjának titokzatosan, huncut hangon:
– Nemsokára hárman leszünk…