Egy adott civilizáció
plasztik-műtétjei már
oly összkomfortos
otthonossággal bírnak itt lent,
elvégre ha búsásan
megfizetnek érte egyesek
akár még inkognitót,
személyiséget is könnyedén
vehetnek s cserélnek;
sugárzó mosolyok
kenyér-osztó melege helyett,
mostanság inkább manipulatív
kétszínűség dívik,
mert a bizalom ősi kulcsait
régen jó mélyre elásták
szorgos enyves kezek.
Mintha immár
tolvaj-merénylőknek
is mindennapok kálváriáján
bebizonyíthatnák alapjában
véve mennyire rendes,
s közkedvelt ember ő.
Az emberek - ha akarják, ha nem -,
mostan kecsegtető,
simogató, szag nélküli
pénzhez bújnak, dörgölőznek,
s ha csak rajtuk múlik
egyedül minden szembejövő,
ordító reklámfogást,
önmagamutogató
exhibicionista kisstílű
perc-emberkés fellángolást is
kihasználnak csakhogy
bizton révbe juthassanak,
mert minden pillanatban
a számító protekciós érdek
tartja egyedül össze
mindennapi kötőanyaguk.
Pusztító horda-átokként
sújtja vadbunkó analfabétákként
részegen dáridózó tinédzserek
kis csoportját dühkitöréses
vulkán-indulatainak hajlama.
Az ember ma szűkségből
ölti magára szánalmas,
kiúttalan vergődéseinek
sziszifuszi kényszerzubbonyát;
szívének címzett dupla
infarktus-földrengés lesz
ideje korán egyedüli jussa,
ha nem vigyáz.
Mert kulisszafénnyé
savanyodott immár
az egyszemélyes végtelen is.
Egyre többször szándékosan
hajlongani bírnak színvakon
kicsinyes, szánalmas
vásári komédiákban.
Ma velejéig hazug-hamis
hitek, eszmék felé terelve
akarják rángatni az embert,
akár megvezethető
birka-barmokat,
mert lejtmenetre
kapcsol titkon a láb,
s a megfáradt ész is,
ha úgy hiheti cél
s terv már mind
hasztalan semmiség,
haldögszag érződik
már mindenen s az egyszerű
ember csupán
legfeljebb fenyvesek erdejében
szippanthat magának
törmelékes friss levegőt.