Hordozom mellem ősbarlangjában őket
 is kik kiközösítettek, magamra hagytak,
 később kamatostul el is tapostak...
Látomások bimbói fakodnak bennem
 pezsegve forrnak az őssejtek ösztönei,
 melyek érzékeny anntennái emberi gonoszságoknak.
Mint testekben erek térképe sorsom
 úgy élsz bennem indiánjelvényem csaláncsípés.
Létem: kifosztott madárfészkek.
 Vergődve kapálóznék az Élet vízében,
 ha hagynák.
Manapság ki mer ki akar megtisztulni a tűzben?!
 Tűrt gyávaság modern
 dáridó-partizás lett a mérvadó.

Milyen hirtelen jön a szomorúság.
 Iszonyat fojtogat a légszomj szörnyűsége
 pedig az imént még azt hihettem,
 hogy megmaradnak régen-volt barátaim,
 s lesznek boldog híd-építők is,
 akik emberi törvények szerint köttetnek
 kapcsolati szövetségeket.

A népek kormányzásáról az a bölcs beszéd,
 hagyják őket élni szabadon;
Miért nem rikolt itt senki a boldogság után?!
Papírhajóként velem úszik múltam,
 torokszorító csapdák között
 is talán lesz még visszaút.

Valahol becsukódik
egy senki-földjén fölfedett kapu,
 s körötte lassan kitakarja arcát
 a virág-palástú vándor,
 a tűz-ágyon is süketek,
 vakok, egy örökösen
hinta-diplomáciát
hazárdírozó kupec-senkiföldje!
Zuhannék inkább a kozmosz-űrbe,
 mintha lelkem bilincsbe vergődne
 s nem tudja szabadulni
 szándékos gályarabsága járamai alól;
túlélve a magányt, a lélek-szakadékát.

Alszik odalent a világ.
Csöndtől düledeznek a házak.
az úton meztelenül táncol a lélek
 hiába hallgatok fehér hallgatással.
Az éhes kiváncsiaknak látványosság
 az újabb mihaszna Celeb-szenzáció.
Nem érti az ostoba agymosott barom
a lassú Időt de azért helyre rántja!