: 25
: 23
: 1
: 0
Bejelentkezett felhasználóként több anyag olvasható, mint látogatóként! – [BEJELENTKEZÉS] / [REGISZTRÁCIÓ]
Tasi83 – KÉNYSZERES BIZALMATLANSÁG CSOMÓI
Várható olvasási idő: ≈ 1 perc
szerző által korrektúrázva
Gyötrődéseink holtvidékén
- félő -, tán már csak
saját árnyaink vesztegelnek élettelen,
mintha láthatatlan szégyenérzet,
vagy épp ostorcsapás ért volna
titokban minket,
tapinthatóvá válnak álszent gesztusok,
céltévesztő, sanda-ígéretek.
A levegőben sokszor
megnevezhetetlen várakozás
illata érződik,
mint amikor hősszerelmesek
várnának a megfelelő
Mindenség-pillanatokra,
hogy végleg beteljesüljenek
s aztán kissé ügyefogyottan,
szabadkozva bocsánatot kérnek,
ha nem úgy jöttek össze dolgaik,
ahogyan azt mindketten
gondolták s eltervezték.
A reménység fája
sok esetben mérges-férges
gyümölcsöket is át,
amiből tilos volna fogyasztani,
mert lebetegíti
a szárnyaszegett lelkeket is;
sokszor jobb lenne
szabadulni önmagunk béklyóitól,
- ha lehetne -,
hogy valaki kézenfogva
átsegít bennünket
egyik világból a másikba.
Az áhított egyedüllét
elhagyatottsága mintha
már alig változtatna azon,
hogy az egyes emberek
mit is gondolnak valójában.
A gyógyíthatatlannak hívott,
masszív sóvárgás is
a benső tudatra rátelepszik,
hiszen az hagyja magát.
Miközben évtizedek
jönnek-mennek, sírnak
az ember galambősz-feje felett
gyámolítatlan kuporogva
elégedetlenkedik saját
magatehetetlenné lett védtelenségében;
kiszolgáltatottság emlőin nevelkedett.
Miért van, hogy még
így is a tartósnak becézett
kétségbeesés galléron
ragadja s nem ereszti.
A kényszeres bizalmatlanság,
akár egy gonosz
cinkos-spicli mintha
szándékosan az ember
és a nehézkes hétköznapok
közé fúrná gorgó-fejét.
Jó volna, ha az ember ne
csupán úgy érezhetné magát,
mint az elárvult gyermek,
ki végül csak hazatalált.
ÉRTÉKELÉS:
Minél több, annál jobb!
Rövid link:
Kedvencként való jelölés: 
(csak bejelentkezve)
EDDIGI ÉRTÉKELÉS:
Mostanáig egyetlen hozzászólást sem rögzítettünk…
mecena_tartalom