Várható olvasási idő: ≈ 7 perc
szerző által korrektúrázva
Dzsuang dszi herceg alkonyatkor ki lovagolt az erdőbe. Szívét, és lelkét zabolázhatatlan, vad, és nyugtalanító érzelmek dúlták fel. I. Pamu király utódaként kötelessége volt, hogy olyan dinasztikus házasságot köttessen, mely népnek, és országának egyaránt bőséget, és gyarapodást hoz. Igen ám! De akkor mi lesz a szív törvényeivel? Még a bölcsek is tudták, hogy az igaz, és halhatatlan szerelmet nem lehet erőltetni.
Most úgy űzte meghajszolt, tajtékos lovát, mint aki szabályosan menekül a palota, kötelezettségei, és felelőssége elől. Ebben a mostani állapotában nem volt több, mint egy megriadt gyermek, aki fél apja szigorú, és kemény intelmeitől. Hűséges hátas lova Hiramo hamar megszomjazott. Szerencsére az aranypalotától nem messze fantasztikusan egzotikus, pálmafás ligetek, és bővizű forrásokat lehetett felfedezni. Óvatosan körül kémlelt, hogy vajon ügybuzgó, és mindenre kész testőrei közül egy se követi. Leszállt a lováról, és engedelmesen, mint egy jó gazda megitatta a szomjas állatot a harmatnál is tisztább kristályforrásból.
Mialatt az állat mohó kortyokban nyelte a frissítő vizet Dzsuang dszi bizony észre se vette, hogy egy fiatal, ázsiai lány a bokrok mögül egyedül csak őt figyeli kíváncsian, és elpirultan.
Beszüm Amma még sohasem látott olyan fiút, aki ennyire harcias, és nyughatatlan lett volna. Igaz hatan voltak testvérek, és csupa húga született. Most is csak azért volt itt, mert képtelen volt elviselni a tudatot, hogy pár napon belül hozzá kell mennie egy gazdag gyapjú kereskedőhöz, hiszen ez az egyetlen módja, hogy családját megmentse a szégyentől, és a szegénységtől. Most kíváncsian, és vágyakozva figyelte ezt az ismeretlen fiatalembert, aki nem zavartatta magát, és meztelenül máris jókora fejest ugrott a tó hűs vizébe.
Az aranypalotában ezalatt észrevették, hogy Dzsuang dszi megszökött, és elvitte magával a legjobb hátaslót. Az is meglehet, hogy árkon-bokron túl lehet. A király ellentmondást nem tűrő bosszúsággal adta ki a parancsot: hozzák vissza bármilyen áron a trónörököst, mert haladéktalanul szüksége van rá.
Beszüm Amma lassan kibújt a búja növények dús fedezetéből, és apró, szinte gyermeki lábacskáit máris jólesőn belemártogatta a forrás hűs vizébe. Észre se vette, hogy pár perccel később Dzsuang dszi bukkan fel a tó közepéről, és úgy megilletődik, hogy észre se veszi, hogy anyaszült meztelen.
– Ki vagy te lány?! – kérdezte szégyenlős zavarában.
– Miért? Te ki vagy? – kérdezett vissza hetykén, de talpraesetten.
– Én leszek majd királyod és parancsolod! Azt ajánlom felelj a kérdésemre! – pár percbe így is beletelt mire Dzsuang dszi visszanyerte önuralmát és férfias harciasságát.
– Én csupán egy egyszerű kelmefestő lánya vagyok jó uram! De ha úgy kívánod hű szolgálód is! – nem hajtotta meg magát, ami az ázsiai kultúrában is nagy tiszteletlenségnek számít.
– Nem hallottad még, ha egy királyi személy egy alattvalóval beszél, az köteles meghajolni előtte? – nagyon úgy tűnt, hogy a herceg kis híján elveszti a béketűrés minden módozatát, mert arcán elsápadt a harag.
– Igen, hallottam jó uram! Viszont nem érzem magamat szolgának, bár uralkodót szolgálunk mindannyian! Még szegény jó atyám is szabad ember, pedig ő aztán valóban szegény. – felelte elszánt makacssággal.
Dzsuang dszinek nagyon megtetszett ez az ismeretlen, mégis temperamentumos, és határozott lány viselkedése, és személyisége, mégis tiltott volt kimutatnia őszinte, valós érzelmeit, hiszen egy uralkodó nem ereszkedhet le a pór néphez. Ezt tiltja az uralkodók ősi viselkedése.
– Hallod-e te leány? Mi a neved?
– Csak egy egyszerű lány vagyok aki uralkodókat szolgál! Egyébként nem kötöm az orrodra nagy uram! – aprócska lábacskáival máris hullámokat kavart, és párszor lefröcskölte a herceget, aki ezt roppant mulatságosnak találta, mert mosoly ült ki arcára. A szerelem hamisíthatatlan mosolya.
– Ha nem mondod meg az lesz a büntetésed, hogy borsón fogsz térdepelni, miközben nem ehetsz mást csak datolyát, és szárított fügét! – felelte kaján mosollyal száján a herceg.
– Én szívesen térdelek borsón. Könnyebb szakmának tűnik, mint egész nap kapálni a rizsföldeken.
– Én Dzsuang dszi vagyok! I. Pamu király uralkodó legidősebb fia, és a trónörökös! Jövendőbeli királyod! – mutatta be magát a herceg kissé fennhéjázón, és büszkén, amit a lány is megérzett, mert rögtön hangnemet és taktikát váltott.
– Nem neveznék valakit uralkodónak, aki csak úgy kedvére mezítelenül lubickol a vízben tudván, hogy bárki megláthatja, még egy ilyen egyszerű szolgáló lány is jó uram! – megint kedvesen tréfálkozva lefröcskölte a herceget.
– Szemtelenkedsz uralkodóddal te lány?! Mindjárt szólok a testőreimnek, hogy tanítsanak egy kicsit jó modorra!
– Érdekes jó uram! Hol vannak azok a híres testőrök? Érdekes! Én egyet se látok! – újabb fröcskölés, majd egy olyan szívből jövő, huncut, pajkos igazgyöngyöző kacagás hangzott a lány szájából, hogy Dzsuang dszi valóban szerelmes lett, csak még önmagának sem merte bevallani.
– Elegem van ebből a beszélgetésből! Vedd tudomásul, hogy én parancsolok, és neked kutya kötelességed nekem engedelmeskedni! – a herceg a víz alá bukott, és a másik parton jött elő, ahol ruháit levetette. Azonban hamar megfeledkezett a tényről, hogy a lány gondosan elrejtette ruháit, hiszen a talált holmiknak különben is gyorsan lába kélt.
– Hol vannak a ruháim?! – kérdezte bosszankodva. -Mondd meg hová tetted te lány, különben… vasra veretlek… – szégyenlősen, pirulva mondta ezt, mert a palota személyzetén kívül még senki sem láthatta őt anyaszült meztelenül.
– Nocsak! – kapta fel a fejét a lány. – Így viselkedik egy bátor harcos, aki majd csatába megy a népért, és országát fogja kormányozni?! Látod-látod! Most te sem vagy egyéb, mint egy egyszerű, átlagos halandó, akiről megfeledkeztek az Istenek.
– Hogy merészelsz engem kioktatni?! – jobb híján leszakított pár nagyobb méretű pálmalevelet, hogy azzal takarhassa el intim testrészeit.
-Jó uram! Nem szándékoztalak megsérteni tiszteletlen viselkedésemmel! Csupán örülök neki, hogy végre egyszerűen és őszintén beszélgethetünk egy kicsit! – azzal Beszüm Amma fogta magát, felült kis, mozgékony lovára, és elvágtatott hazafelé otthagyva Dzsuang dszit saját kicsinyeskedő indulataiban pácolódni.
Másnap az aranypalotában I. Pamu király hívatta akaratos, forrófejű fiát, és jócskán megdorgálta, hogy hogy merészelt az éjszaka leple alatt, egyszál maga fittyet hányva az uralkodók kódexére lóra ülni, és kilovagolni, amikor ez roppant veszélyes.
– Fiam Dzsuang dszi! Meg kell értened, hogy az én időm nemsokára lejár, és te leszel ennek az országnak egyedüli királya! Tanuld meg a bölcs király mindig az ész fegyverét használja a nyers erőszakkal szemben. Ugyanakkor kötelességed, hogy elvedd a másik nagy úr leányát, hogy országaink békében, és bőségben tovább fejlődhessenek.
– De atyám… mi lesz a joggal, hogy az ember a szíve szerint döntsön? Tudom, hogy ez ellenkezik ősi törvényeinkkel, és szokásjogainkkal, de én magam szeretnék feleséget választani magamnak! – végre úgy érezhette a sarkára állt, és megtalálta magában azt a férfias karizmát, amit talán egész ifjú életében keresett.
– Édes fiam Dzsuang dszi! Törvényeinket bölcs emberek hozták pontosan az uralkodók okulására, de mivel magam is tapasztaltam, hogy nyughatatlan szíveddel és forrófejűségeddel nehéz egyetérteni jogot adok neked, hogy megtalálhasd feleségedet! De bölcsen válasz, mert a jó feleség minden esetben szerény és férje urának engedelmeskedő!
– Köszönöm, Atyám I. Pamu! – hajtotta meg magát az ifjú herceg és még aznap délelőtt belovagolt a helyi faluba hátha megtalálja azt a különleges leányt, akivel a forrásnál találkozott múlt éjszaka. Utasította testőreit, hogy kutassanak át minden négyzetmétert az ifjú hölgy után, de csak óvatosan, és a lakosság életébe feleségesen ne avatkozzanak. Mindenütt legyenek roppant udvariasak.
Nem kellett sok ösztönzés. Alig pár fertály órán belül felbukkant egy hírvivő, és jelentette, hogy megtalálta egy rozzant, tákolt bambusznád viskóban a falu szélén a leányt, aki idős, beteg szüleit gondozza, és gondoskodik hat testvérhúgáról is.
– A fáradságodért! – Dzsuang dszi adott a jó hírekért öt aranytallért, melyre saját képmása volt metszve.
Rögvest felült lovára, megsarkatyúzta az engedelmes állatot, és legszebb öltözékében máris elvágtatott háztűz nézőbe a falu mellé.
-Halljátok szavamat! Én Dzsuang dszi keresem a kelmefestő leányát, aki tegnap este kigúnyolt, és megtréfált. Jöjjön elém most rögtön, és senkinek sem esik bántódása. – A testőrök hüvelybe dugták kardjukat, és utasításra nem mozdultak.
Dzsuang dszi leszállt a lováról, kikötötte az állatot egy fához, és kopogtatva belépett a házba, ahol az öreg kelmefestő élt népes családjával. A leányt éppen a kemencénél találta. Valami lepényféleséget készített, és tésztát gyúrt. Egész hamvas arca televolt már lisztel, és kisebb tésztadarabkákkal.
– Eljöttem háztűz nézőbe, hogy a feleségemmel együtt térjek vissza palotámba! Hol találom a kelmefestő leányát? – kérdezte valamivel barátságosabban, de még mindig utasítás szerűen.
– Jó uram! Éppen vele beszélgetsz! Maradsz vacsorára? kérsz esetleg egy finom lepényt? Biztosan megéheztél a hosszú út alkalmával! Gyere pihenj meg! – kínálta székkel.
Dzsuang dszi helyet foglalt magának éppen az asztalfőn, és kaján, elragadtatott mosollyal az arcán máris jóízűen falatozgatni kezdett a meleg lepényből, melyet a lány egy fatálban eléje tett.
– Azért jöttem hozzád, mert téged választottalak, és megkérdezem tetőled akarsz-e hercegnő lenni?
– Oh, jó uram! Szívesebben lennék szerető, gondoskodó anya, aki gyermekét, és családját szeretgeti, mintsem hivalkodón mindenkinek tetszeleg! Mit érnék én arannyal, gyémántokkal és gazdagsággal, ha népem szegény és nyomorog?! – bölcs szavai gondolkodásra bírták a fiatal uralkodót.
– Jól feleltél! Ha úgy kívánod örömmel lemondok teérted a trónomról is, csakhogy melletted lehessek, mert nagyon megszerettelek! – sugárzó szemekkel bámulta a most megszeppent, és elpirult lányt.
– Jaj, jó uram! Isten ments! A népnek igaz szívű vezetőre van szüksége! – azzal Beszüm Amma lemosta magáról a szakácskodás maradványait, és sugárzóan egzotikus ifjú hölgyként felvette legjobb ruháját, mely agyon volt foltozva, de azért lehetett viselni.
Kéz a kézben léptek ki az ifjú szerelmesek a kis viskó faajtaján a falu és később az egész ország legnagyobb örömére. Azt beszélik, hogy akik abban a kivételes megtiszteltetésben részesülhettek, hogy esküvőjükön vehettek részt sokáig emlegették az ifjú hercegnő gyöngéd, áldozatkész kedvességét, nemes, emberi tartását mindenkivel szemben. Legyen az illető szegény, vagy gazdag!