A gén, vagy a megalkuvó,
alakoskodni kész,
manipulatív tudat-e az,
mely ösztökélni kész
a gyarló embert
a megmásíthatatlan elhatározásra,
miszerint: a túlélés a Lét
egyedüli záloga vagy így, vagy úgy?!
Kárognak, akár a hollók,
cinikus egykedvűségükben,
ha mindent elfúj a tűrés-alázat.
Közösködő önzés inkább,
mely mostanság az áruba
bocsájtott szívekben
csöndesen meglapul.

Érdekek bilincs-karámjából
- ritkán,ha lehet -,
megérdemelt, független szabadulás,
hiszen valakik előbb-utóbb azt
is tönkre teszik szándékosan
nem számolva a sajgó következményekkel.
A bizonytalanított Jövő fondor
cselébe ritkán kapaszkodhat az ember;
benne tipegnek tétova-nyegle lépésekkel
cselekedetek, nem létező esélyek egyszerre.
A belátásra még hosszú évszázadokig
- nagyon úgy tűnik -, várni kell,
míg újabb generációk születnek s múlnak el.

A Hóhér-Idő mostan egyre szelektál,
kategórizál; ki a megmondhatója
vajon annak, hogy ki, mennyit kóstál?!
Torzított babona, a józan ész
bujdosása közt félúton,
ha egyszer-egyszer még megáll
elmerengve önző, zsarnoki akaratán,
tán lesz egy töredékes pillanat,
mikor belátja hibázott
s felelősségében sem alkuszik meg.

Torz emléke előbb-utóbb
csak elszenderül, mocskolt földek
Kharübdisz-árkai szirmokként kinyílnak.
Árucikké lett a belátás,
a józan megfontolt ráció
s bár - igaz ugyan -,
egyre többen fizetnek a diplomákért,
a valódi értékét még így se bizonyos,
hogy minduntalan felismerhetik.

Azok akik méglázadoznak tán
egyre otthonosabb, komfortosabb
hely a tudatos spleen-bánat;
mert a készleteken lévő,
ügyeletes, vagy alkalmi hősök,
csupán csak a halálban lehetnek
igazándiból egyenlőek,
vagy ismerősök.
Akár az egyszer használatos elem
tudatosan teremtődünk,
létezünk a Mindenségben,
miközben Kezdet s Vég
között félúton egyensúlyozunk...