Meddig szükséges célja-vesztve
hánykódni immár, mire
az egyszerű ember is megtalálja
viharvert élete sóvárgó szent hiányát?!
Ne kelljen hívatlan,
átutazó vendég módján
kuncsorogva bárhova
is bekéreckednie
- de mint jóbarátot vendégség
vehesse híven körbe.
Mert most összefüggések
sziklái közt tétován,
félúton merengve gyerekes
félelmek huzatos tárnái
helyett még oly jó volna a lassított,
megértett morajlásban
éldegélni s megnyugodni.
Összetapadt lélek-rögök
hitvány menekülése helyett,
két lélegzetvétel közt is lehessen Valaki,
akiben meglehet még bízni,
akire lehet számítani sorstragédiák,
céltalanná lett spirális körök közt,
hanyatt vetődő vakugrás
a bizonytalanságba,
mert néha bizony ezt
is muszáj megcselekedni,
bárhogy is fölösleges,
vagy értelmetlen.
Eltorzított arányok távolodó
pillérei közt vajon akadhat-e
még bárki is, aki megcselekszi,
amit kiszabott rá a Sors?!
Vonzások-taszítások kinyíló
polipkarmaiban - megesik -,
inkább fogvacogva reszket
az emberben egy elárvult gyermek.
Földalatti tolongások
lúzer-veszteseiként
néhanapján azért jó dolog lehetne
a biztos felszínre is kicsalogatni
a vakszerencsés véletleneket,
márha léteznek;
sosem hallott titkos
Morze-jelek rendszerével
is lehet beszélgetni,
csupán illene megállni
egy-egy jelentősebb pillanatra,
hogy empátia-tolerancia,
értő értelem híven
befogadhassa
a dolgok lényegi összefüggéseit.
A Lét most még egyre oldoz,
kötöz, marasztal,
mert most még
az ingatag bizalmaskodást is
inkább cérnaszállal kötözték
egyik emberből a másikba.
Ne kelljen a képzelet vak
hóbortjainak engedelmeskedve
akár még túszként megkötözve
egyre süppedőbb,
ingatagabb senkiföldjén boldogulni.