Úgy állunk barátom,
hogy manapság már mindent
milliószor megtagadunk:
édes-bús szerelmeket, kínzó,
égető szakításokat éppen úgy,
akárcsak Mindenség ösztön-érzelmeket.
Kérdezhetnéd barátom, ki lehetett vajon
a nagyobb áruló kettőtök közül:
a folyamatosan veszteséges, sebezhető szív,
vagy csupán csak a spontaneitást
tükröző vágy-érzelmek egész sora?!

- Már hiába is keresgéled válaszaidat,
mintha már nem is léteznének,
mert mindig fontosabb volt kisstílű,
pipogya karriered, s a tudat,
hogy vajon mások miket is
gondolnak éppen a hátad mögött.

Majdan egyszer csontig levetkőzöl
hogy bensőbb, igazibb lényed
is napvilágot lásson, mint vakondok-lény,
aki először a felszínre merészkedik
s megretten, mert hunyorogni kényszerül;
te magad is jócskán hunyorogni fogsz,
akár egy vaksi, szemüveges dagadék
pöffeteg-gomba, gyáva nyúl,
ha az imádott Kedves egyszer
csak váratlan bejelenti: bocsika,
de már régóta mást szeret,
s hogy azért hagy el, mert
nem tudod kielégíteni sem luxus anyagi igényeit,
sem bizsergő ösztön-molekuláit,
melyekről úgy tudhattad
híven hűségesek maradtak tehozzád.

Hitvány, semmitmondó életed
gyorsított ütemben végképp kiüresedik,
talán csak azért, mert sosem érthetted
meg igazán a zaklatott,
összetett élet kicsinyes,
alattomos játékszabályait.

Álmaidban önző-mohó rabságod
próbálna gazdatestet önmagának
s mikor majd tükrök mélyére
tekintesz kíváncsi-gyermeki Esti Kornél
gyanánt magadat is váratlan megleped;
hogyan is gondolhattad hajdanán,
hogy minden álmod,
vágyad mit elkívántál
maradéktalan teljesülni fog!

Mind-mind tebenned beidomítja ösztöneit,
s már csak akkor döbbensz,
ha idegileg váratlan összeroppant kétség,
bizonytalanság, tartósított hiábavalóság,
mint a spleen alapképletei.