Jó volna még pár évet,
 mielőtt végképp itt hagynám
 e földi Létet; tán boldogan hinném,
 ha kártyákon kivetnék elém a forgandó,
 bizonytalan Sorsot,
 s azt mit számomra tartogat,
 vagy fénylő ezüst-csillagokból
 jósolnák meg a valódi látók,
 hogy: Na, vajon mi fog történni
 a következő viszontagságos évtizedekben?!

Még régen tudom,
hogy kimért Időm kiszabták
 a Pákák, s pumpáló
 szív-határidőmből éldegélek,
 míg csak szerveim bírják.
 S míg a Hóhér Idő fejem felett
 elzengeti a sajátságos szentenciát:
 ,,Itt maradtál! Hát becsüld meg jól magad!"
 - Sokszor jó volna kicsit dacolni
 e hitvány kockázati mérlegekkel:
 még legalább harminc egynehány évet,
 legalább annyit,
hogyha másoknak sikerülhetett
 az Egy-Kedvest megtalálni,
 tán én se vagyok reménytelen eset.

S mint kispénzű, átlagos alkusz,
 aki éveiben alkuszik
 - a Lét sakk-lépcsőin fel-le járkálok
 s megnézem milyen utakon indulhatok?!
 - Igaz dagadék Sziszifuszként,
 csigamód-lassan hátamon
 cipelem megtörtént életem emlékeit,
 de szívem kapujáig
csak kevesen nyerhetnek bebocsátást!

 Derűs, váratlan találkozásokban,
 akárcsak vakszerencsék kontójában
 egyre kevésbé hiszek.
 Napok hordalékán - ha nem vigyázok -,
 inogva még kibillenthetem
 életem mérlegét.
 Igen ám!
De vajon pontos-e az adott mérleg?

A vágyak, álmok képlete
 nem csak hitvány, hiábavaló káprázat
 - de céltudatos felismerése
 összefüggések láncolatának?!
 Talán nem lehettem márvány,
 csak semmirekellő sár-agyag,
 akárcsak a méla Enkidu.
 Hiába tűrtem hiába sok évet
 méltánytalan sosem lehettem ép,
 s egész, élettelen Hiány
 s Csönd várakozva várnak...