Legszívesebben az ember
lekapcsolódna élete
sínpárjáról tán örökre,
ha tehetné; tovatűnődik,
miközben mindig elszalasztott,
ígéret-létező lehetőségeire belegondol,
pedig Sziszifuszi-terhek
nyomasszák s húzzák
magukkal feneketlen
Atlantisz-mélységek felé.
Nem szabadna beletörődik,
ha a benső lélek háborgó
óceánként egyre hánytorog,
s sokszor összeomlik,
akár egy stabilnak tetsző
de ingatag kártyavár.
Az ember felnőtt
madár-szárnyait hétköznapok
taposómalma nyesegeti le
- ha tetszik, ha nem.
Manapság meglehetősen
sokan lettek egyszerre
magukbahúzódók,
alattomos sunyi-cinkosok,
kiknek ígéret-szavára sem
igen lehet már hagyatkozni;
nem lehet megérteni
egy-egy hiábavalónak
kikiáltott cselekedetet,
ha nem áll mögötte Egy-valaki.
Megpattanásig kell
- még így is -,
hogy nap-napután
viseljük a nehezéket,
mint pofon-kényszereket sorozatait,
önmagunkba roncsolódik az ember,
ha hagyja, hogy bárki belerúghat;
nem szabadna úgy gondolni,
hogy az ember csupán csak
senkiházi, vagy rongy kell,
hogy legyen - de üdvös gondolat
lehetne a Mindenséggel
mérni önmagunkat.
- Hangtalanná lett Idők
nagyvize felett jeltelen
jelenlétbe burkolózik még
az is, ki egykoron az áldozat
szerepét töltötte be.
Jönnek s mennek árnyékok
s árnyak vegyesen,
mint nagy ellenfelek,
akikkel birokra illik menni,
hisz máshoz sem értenek.
Növekvő kirakat-exibicionista
tünetekkel mostanság
meglehetősen sokan fertőzöttek;
ki azt gondolja,
hogy olcsó hírnév,
vagy ötperces karrier-vágy
orvosság-gyógyszer
lehet nagyot téved,
nem gyógítja meg
semmi vegyszer soha.
Az örökké tartó lázadó
ellenállást sosem szabadna feladni,
sem kiszolgáltatni.