A férfi bizony-bizony jó sokáig törte a fejét azon, hogy vajon hihetetlenül csinos, és az öltözködésre és a divatra mindig rendkívül sokat adó barátnője miért is költözött el tőle egyik napról a másikra.
Amikor hazajött a munkából egyszer csak azt vette észre, hogy az ismerős lakásbelső már nem dédelgeti magában a hölgy illatát, sem személyiségét – legfeljebb csak a jelenlévő, beszippantó magányt, ürességet, melyek minden esetben magukban hordozzák a kínzó hiányt.
Igaz, ami igaz! Harmonikus, kölcsönös megbecsülés, és szerelmes szeretet fűzte őket egymáshoz, még akkor is, ha szexuális életük – az utóbbi időben -, egy kissé furcsán alakult. Míg a barátnő szeretett volna kipróbálni új dolgokat, addig a férfi egy cseppet sem kedvelte a váratlan meglepetéseket, és híven ragaszkodott a felállított, és órákon át megbeszélt szabályokhoz, mely után inkább a sablon, és a rutin vette át életük minden aprócska részlete felett a tökéletes irányítást.
Még néhány év és mindketten elérik a középkorúság átkaként fényjelzett határidős életszakaszt, és óhatatlanul megesik, vagy előfordul, hogy vagy az egyik, vagy a másik klimaxolni kezd, vagy kapuzárási pánika támad, ami a nőkre nézve a veszettül ketyegő biológiai óra miatt kicsit tudatosabban meggondolandó, és fel se ocsúdnak, és ott van, hogy ötven évesek lettek gyerek, és boldog családi közösség nélkül.
Pedig amikor annak idején egy vakrandi kíséretében megismerte későbbi barátját kicsit még imponált is neki a modern, független nőről szóló reklámszöveg, miszerint: egy igazán belevaló, és karakán csajnak nincsen különösebb szüksége rá, hogy fogjon magának egy ,,herét” aki jóformán egész napját csak heverészéssel, tévézéssel, vagy internetezéssel tölti, és kreatív agymunkája jobbára csupán abban merül ki, hogy saját eltékozolt ifjúsága felett sajnálkozik, és borong, hogy mennyi mindent vesztett el. Még arra is emlékezett, hogy a The Cranberries Linger című dala ment, amire annyira jó volt lassúzni, vagy csak imitálni a táncot, főként akkor, ha a pasi mondjuk botlábúnak számít. De őt ez egyáltalán nem zavarta, csak azt akarta, hogy felkérjék táncolni, amit végül is ő tett meg. Ő kérte fel a tétova, félszeg partnerét egy körre.
A férfi volt az, aki kezdettől fogva képtelen volt elhinni, hogy egy ilyen valóságos vadmacska bombázó, hihetetlenül szexi nő mi a francot akarhat egy keveset kereső gyorséttermi láncban robotoló embertől, aki jóformán csupán szabadidejében, és hobbiszinten írogat prózai szövegeket, vagy verset azt is inkább csak úgy magánhasználatra. Inkább az eleje volt a nehéz.
Mivel apja szinte sohasem volt rá képes, hogy kimutassa valódi érzelmeit, és anyja is kicsit hadilábon állt az érzelmességgel hamar megtanulta, hogy a családon belül van, amit inkább jobb nem szóba hozni. Beletelt vagy nyolc-tíz hónapba, míg a barátnője egy romantikus vacsora után végre pontosan átláthatta a dolgok, és tények mögötti komplex pszichológiai mechanizmusokat.
– Drágám! Én melletted vagyok mindenben! Ha neked több időre van szükséged semmi baj! Türelmes leszek! Együtt megoldjuk a dolgokat! – hitt neki, mert annyira őszinte volt a hangja, ami a modern korban már szinte elképzelhetetlennek tetszett, amikor a médiában, meg a neten is mindenki csak hazudik.
A férfi szégyenlősen, naiv gyerekességgel hajtotta le búsa fejét, akárcsak gyerekkorában, mikor azt hitte szülei folyamatos ordítozásai, kisstílű veszekedései mind miatta robbantak ki.
Bár a fiatal barátnő valósággal rajongott a meglepetésekért, és hajszolta a váratlan, vagy adott esetben extrémitást sem nélkülöző, váratlan helyzeteket, addig a férfi szerette, ha minden a szokványos, kiszámítható mederben folyik tovább.
Barátnője imádta a márkás, méregdrága, megfizethetetlenségszámba menő parfümöket, kozmetikai cikkeket, és táskákat, amikre a férfi soványka fizetéséből – már ha élni is akartak, és a számlákat befizetni -, sohasem tellett. Ám ahelyett, hogy a barátnő ezt egy idő után megelégelte volna azzal a furcsa ötlettel állt elő, hogy ad a férfinak pénzt, és vegyen rajta ajándékot. A legfontosabb jelszó a meglepetés ereje.
Így történhetett, hogy ünnepnapokon, és karácsony táján a férfi vagy nekiindult átszelni a várost megtalálva a legtökéletesebb ajándékot párjának, vagy online igyekezett leadni megfontolt, kigazdálkodott rendelését valamelyik megbízható webáruháznál.
– Alig várom édesem, hogy lássam az ajándékodat! Én is készültem neked valami meglepivel! – huncut, csalafinta szemekkel örömtelin mosolygott, mint egy kislány, aki kellően szeleburdi, és mégis könnyed manipulációval képes mindenkit kénye-kedve szerint irányítani.
Végül eljött karácsony este, és kölcsönösen megajándékozták egymást. A férfi egy-két gyermeteg versikét is rögtönzött az alkalomra, és bár lelke mélyén folyton azt érezte, hogy nem tud mindent megadni ennek a fantasztikus nőnek, aki őt választotta nyugodtan kijelenthető, hogy boldogabbak voltak együtt, mint amikor még nem ismerhették egymást.
A barátnő mindig olyan kifinomult, titkos nőies praktikákkal ügyeskedett, amivel sikeresen kikerülhető volt egy-egy komolyabb, kiadósabb veszekedés. A férfi hallotta már elégszer hogy megy ez szülei között, míg a barátnő egyáltalán nem vágyott arra, hogy se szó, se beszéd egyszer, váratlanul, minden további magyarázkodás nélkül bárki is leordítsa a fejét. Mégis akkor hogyan juthatott eszébe, hogy elköltözik élete nagy szerelméről, aki úgy tudta látni a dolgokat, mint talán senki?
Egyik este, amikor késő estig az irodában volt, mert hirtelen nagyon sok papírmunkája gyűlt össze a nő hagyta, hogy egyik macsósabb, sportosabb kinézetű kollegája megkörnyékezze, és flörtöljön vele. Bár határozottan ellenezte a munkahelyi afférokat, és látszat-kapcsolatokat, mégis talán a túlzott rendszeresség, vagy rutin suttogott fülébe, és mondatta vele, hogy néha azért nem árt, ha felrúgjuk a szabályokat. Erre a kis incidensre később nem derült fény, bár a férfi kicsit mindig is gyanakodott. Elvégre, ha valakinek szupermodelleket is megszégyenítő barátnője van, csak ott a legnagyobb a kísértés ősi veszélye. De mivel tökéletesen megbízott barátnőjében annyiban is maradt a dolog.
Később a férfit néhány volt gimis osztálytársa meghívta az érettségi találkozóra, és miközben volt osztálytársai nem győztek gratulálni neki, és elismerő szavakat mondani, hogy ő aztán piszok egy mázlista fickó, hogy egy ilyen ultra dögös csajt sikerült találnia maga mellé, váratlanul odament egyik csoporttársnőjéhez, aki annak idején rendes volt vele, és nem cikizte, és őszinte megvallotta sejtéseit, miszerint barátnője biztosan megcsalta már legalább is egyszer.
– Drága barátom! Fölösleges idegeskedned emiatt! Mindig a szívedre hallgass! Te is tudod, hogy a szíved ritkán téved! Hagyd, hogy ő ismerje be, vagy mondja el, mi történt. – felelte jó barátnője, aki már házas volt, és nem bánta meg egyetlen pillanatra sem döntését.
A férfi megfogadta a bölcs tanácsot, és nem kérdezősködött többet. Később a barátnő volt az, aki miközben elfogyasztotta ágyba vitt reggelijét töredelmesen, és kislányos szégyenlősséggel bevallotta, hogy kalandra, izgalomra vágyott, és ezért volt egy kisebb afférja az egyik kollegájával, de határozottan kijelentette, hogy nem feküdt le vele.
– Drágám! Te is tudod, hogy téged szeretlek egyedül! – mentegetőzött. – Tudod… csak… – minden érzelem melyet valaha is kifejezni bírt őzikeszemeiben csoportosult. Önmarcangolás, lelkiismeretfurdalás, és veszteség, hogy megbántott egy felbecsülhetetlen embert, akivel egy lélek voltak. Igazi lelki társak.
A férfiban csak ekkor tudatosodott minden a döbbent felismerést követően, hogy valamit rosszul csinál, ha gyönyörű barátnője ilyesmire vetemedett. Fölállt, majd idegesen fel-alá kezdett járkálni a szobában, miközben folyamatosan azt latolgatta, hogy mi az amiben ő hibázhatott, és mi az amiben a nő. Pufók, gyerekes arcán máris lefutott néhány magától értetődő verejtékcsepp.
Hosszú időbe telt mire meg mert szólalni. Úgy érezte, ha ítélkezni fog a szeretett nő felett, akkor az rosszabb minden döntésnél, vagy szánalomnál.
– Mit mondjak erre szerinted?! – állt meg előtte, és most mintha sokkal sebezhetőbbnek, sokkal védtelenebbnek tetszett volna. megnyúlt alakján mintha már nem is volna átmeneti súlyfelesleg.
– Édesem… én… valami hiányzik a kapcsolatunkból… – legjobb fegyver az őszinteség. Vallotta a nő, és mindent meg lehet beszélni alapon úgy döntött, hogy kiteregeti lapjait.
– Erre én is rájöttem! Ha úgy érzed menned kell, akkor menj! – a férfi egész eddigi életében még soha sem volt ennyire megfontolt. Egyszerre úgy érezte magát, mint aki számol felelősségével, vagy a következmények súlyával. Mintha most felnőtt szerepet kényszerített volna magára az örök gyerek lelkű.
– Pár napra el kell mennem… sok mindent jobb lesz egyedül átgondolni… – a nő rendkívül szomorúnak, bánatosnak tűnt, és a férfinak valósággal megszakadt a szíve, hogy így kell látnia. Mégis most nem tudta megállni, hogy újra aprólékosan, és precízen belenézzen azokba a mindent látó gombszemekbe, melyek egyszerre voltak beszédesek, és mégis titokzatosak, csábítóak.
– Tudod… még mindig érzem, hogy nagyon fontos vagy nekem, és veled képzelem el az életemet. Nem kényszerítelek semmire! A legfontosabb dolog ebben az esetben, hogy megfontoltan, és átgondoltan dönteni.
Másnap kora hajnalban a férfi már régen fent volt, mert képtelen volt egyetlen szemhunyásnyit is aludni az éjszaka. Folyamatosan újra és újra átgondolta barátnőjétől hallott dolgokat. Mintha egy önműködő lejátszó volna az agyában, mely folyamatosan szeme elé vetíti az együtt töltött hónapok boldog-szomorú emlékeit. Ragaszkodni kell ehhez a nőhöz! Nem hagyhatja csak úgy elmenni, még akkor sem, ha érzi, és tudja, hogy most minden esetben időre, és megértő türelemre van szüksége. Ugyanakkor, ha görcsösen, erőszakosan ragaszkodik hozzá a végén még könnyen lehet, hogy szakítani fog, és kilép ebből a kapcsolatból. Az pedig ránézve lenne szánalmas, és gyászos.
Erős kávét főzött, de nem mulasztott el a tejet, mert barátnője úgy szerette. Sokáig vacillált magában, hogy vajon felköltse-e, vagy csak vigye be a tejeskávéját és hagyja egyszerűen az éjjeli szekrényen a nagyméretű ágyuk mellett. Végül az utóbbinál döntött.
A nő nagyon hálás volt, hogy annak ellenére, hogy megcsalta a férfit a férfi még mindig szerelmes belé, és figyelmesen gondoskodik róla. Úgy érezte új érzelmekkel töltődik fel egy rémes nap után. Amint megitta a kávéját gyorsan magára kapott egy nyári ruhát, majd amikor mindent becsomagolt kilépett a bejárati ajtón.
– Szerintem neked is jobb lesz, ha itt búcsúzunk el! – megcsókolta. – Kérlek… adj nekem időt…
– Ha szükséged van rá…
A nő beszállt a liftbe, és nem nézett hátra. A férfi sírva fakadt, és napja legnagyobb részét kisebb-nagyobb megszakításokkal sírásokkal, fel-felszökkenő zokogásokkal töltötte, de azért igyekezett munkájával is törődni, amennyire csak tudott.
Két héttel később a nő felhívta vezetékes telefonon. Közölte, hogy egyelőre az egyik barátnője lakásán húzta meg átmenetileg magát, és nagyon hiányzik neki. Mindketten érezték, hogy a remény újra felébredt, tehát most az lenne a legfontosabb, hogy legalább a nehezen megszerzett bizalmat ne hagyják kárba veszni ismét.
– Megkérdezhetem, hogy mikor szeretnél hazajönni? – tett egy óvatos kérdést.
– …Amint lehet! Kérlek légy türelmes! Mindennél jobban szeretlek…
A férfi később többször is visszajátszotta üzenetrögzítőjén a szeretett nő hangját. Mindig talált benne valami felfedezésre váró különleges ajándékot. A hangját, dallamosságát, az orgánumát. Ha zeneszerző lehetett volna most valósággal valami csöpögős szerelmes melódiát komponált volna, mint a régi nagyok.
Bő egy hónapba is beletelt mire a hölgy visszajött.
Szándékosan nem a liften jött fel az emeleti lakásukba, hanem a lépcsőházba, mely – meglehet -, hogy szándékosan sokkalta tovább tartott, mégis arra kiválóan megfelelt, hogy az ember az összes lehetséges alternatívát, vagy eshetőséget részletesen kivesézze magában. Hogy ne érje kellemetlen meglepetés.
A férfi szokásos módon eléje sietett, és szó nélkül már vette is el tőle utazóbőröndjeit, és táskáit. Hosszú percekig megölelték egymást, és jó volt lelassítani a pillanatok gyorsulását.
– Édesem! Nagyon hiányoztál! – nézett fel a férfire szerelmesen. Most annyira más volt ez a belső érzés, mintha újra egy egyszerű lány lenne, aki még csak most kezdi el valódibb életét. – Szerelmes vagyok beléd! Veled akarok lenni!
– Nekem is nagyon hiányoztál! – talán jobb is, ha nem kérdezte meg, hogy a nőnek sikerült-e letisztáznia magában összezavarodott gondolatait, és boldogtalansága igazi okát.
Másnap kirándulni mentek egy erdős tisztásra, afféle természetvédelmi területre, és nagyon boldogok voltak, hogy újra megtalálhatták egymást, és amiről úgy gondolták elvesztették.