Ma este dupla szivárványt szült a Lét.
Míg a ringó csöndben töprengek
bennem lassan fogy a Fény.
Odakint miféle tréfa Rodostót teremtett a Világ?!
lenn aludttej-sűrű lesz
az éji béke fenn a háztetők,
közben létfilozófiai kérdéssé
gerjesztve az összetartást
és az etikát egy különös nyájban összepréselődve.
Hiszen mindenki tudhatja
már a Birodalom rothad,
egyre bomladozik,
s nemsokára tán el is tűnik végleg...
A filozófia ma sem segített.
Bújj inkább szobád falaiba, tapétáiba.
„Szép vagyok, erős vagyok!"
Ismételd, ismételd naponta százszor.
Hátha már magad is elhiszed a süket,
agyalágyult mantrát és végre megnyugszol.
Menj el innen, mint aki menekül.
Tükrökbe beszélj, arcod hitvány torzóként
örökkön megremeg.
Agymosott propagandát zeng a tévé,
vírus bénítja agyad, laptopod.
Aki egyedül van, mindig a senkiföldjén vándorol.
A jövő, igaz, sose lehet kőből,
de drótból készül egy-egy pillanat.
Így lépsz be egyre táguló körökbe,
sodródsz jövőd felé veszélyesen.
Aki átlépi az alkudozások,
ígérgetések átjárható kapuját,
beleszédül a lúzer-veszteségbe.
Az ember tudata:
lakat mögé zárt titok.
Mást nem ismer, csak a Lét létezését.
Ha létezik az emlékek túlvilága
akkor az itt lehet a Földön is,
hisz odaát csupán süket Nirvána-sötétség honol.
Nem a végső perc lesz nehéz
- hanem a muszáj megtenni alapképlete!
Sosem tanultam meg helyezkedni
sem szituációkban,
sem manipulálható kapcsolatokban.
Hideg ködével fagy rám a hiány,
hiszen csak a nyirkos föld mélyeit kutattam.