Mostan kemény sorsokban vergődők,
mintha inkább már maguk
is csúszómászókká züllöttek volna,
akinek lábakat, seggeket kell szükségképp
fényesre csókolniuk, mert - titkon -,
maguk is egyre inkább tudhatják;
dicséretek, kicsinyes prémiumok,
szánalmas babér-ígéreteket
sosem adták még ingyen
vagy épp bérmentve.

Tisztességes munka - már ha volt egyáltalán -,
régóta megszűnt.
Csupán hamis-hazug, talmi áltatások,
köntörfalazó, kisstílű kis praktikák maradtak,
mellyel a nagyérdemű átlagot
rendszerint könnyedén palira vették,
hogy átverjenek mindenkit a palánkon.

Az igazság és a bölcsesség prófétái
is inkább vakondokszerű barlangjaikba
húzódtak vissza, mert megsejtették,
hogy a modern kor tömegesített
ember-ivadékai inkább szándékkal
hátakat fordítottak nem csupán
arkangyalok intelmet-suttogó karának,
de a jerikói harsonáknak éppen úgy,
mint manipulálható Cassandra-jóslatoknak.

Kétkezi melósok asztaltozásban edzett,
fölsebzett tenyerére már
a kutya se kíváncsi;
kánikulai részegségben gyűrik
naponta sanyargatott munkabírásuk
semmitmondó Sztahanov-kínjait.
A meglopott élet szilánk-szikrákat szór szét,
mert a többségi nyersanyagot
már hiábavaló lenne újra hasznosítania.
Az ember-vadakat térdre
kényszeríti a felsőbb idióta vezetés.

Haláluk váratlan napjáig
cipelik kényszerű, közönyösített
beletörődöttséggel málháikat,
s míg a Playstationös, kütyűmániás
új szamár-generáció hátat fordít
a jómodornak éppen úgy,
akárcsak a könyvek, kultúra
egyetemes értékeinek,
romantikák Atlantisz-virágú
sóhajai süllyednek el s lesznek
inkább hullámsírok örökös vendégei.

Katyusa-szárnyak rakétáin
már a nukleáris, bizonytalanított
jövendő remeg, dübörög fejünk felett;
s míg sejtek, milliárdnyi molekulák
egyetlen pillanat alatt atommaggá vedlenek,
talán az öröknek, hűségesnek
gondolt emberi érzések is széttörnek,
milliónál is több részecskékre
fokozva önmagukat
az összezavarodott jelenvalóságban!