Összezárt fogsorokkal
vonszolják egyre tovább
nehézkes sorsuk tragédiáit,
akik már többször is megtörtek,
vagy csak épp
bedarálta őket az élet.
Sokszor csak az utolsó
pillanatban veszik észre
a lélekre zuhogó gyerekes
félszeiket, titkaikat,
melyeket idegenekkel
szándékosan meg-nem-osztanak,
mert már a képlékeny
bizalom is egyre ingatagabb,
könnyen odaadható portékává vált,
melyet könnyű
kézen-közön továbbadni.
Sikalmós szakadékok szélein
a felzaklatott karrier-álmok
is tétován megállnak,
mert nem tudják kihez
is kellene fordulniuk.
A Világ folyamatosan
vajúdva teremti meg
az újabb Kelj fel Jancsiknak való,
dáridózó Neve-Sincsen századokat
újra s újra,
míg egyszer teljesen kifullad.
Kettőzött Küklopsz-szemekbe
hiába néz farkasszemet
az őszinte emberi jóság,
ha csupán csak hasznot,
profitot, csilingelő
Júdás-pénzeket láthat,
jellemeket szinte sose,
- látványos kézfogás-ígéretekből
tetszetős kártyavár is
egyre ritkábban épülhetett.
Mert most úgy szimatolják
árgus cinkosok módján
körbe egymást,
akár a sunyi komondor-ebek,
hátha ütőképes szimatjuk
megcsalja őket
s nem lesz végső leleplezés;
mélybe ejti sziszifusz-terheit
a vajúdó Idő.
A dolgok rendezettségét
megrendíteni amúgy is fölösleges:
minden következzék
csak egyenként önmagából,
ahogy a Lét már megszabta.
Az ellenállás lázadó kényszere
- így is, úgy is -,
napjában többször
virtuskodva tusakodik,
valami végzetes tétovaságot
pátyolgat a tudatos
magány-szülte hiány,
mely minden emberben egyedi.
Ártatlannak tetsző
gyerekes viselkedések
bukkannak fel tétován
egy-egy kikényszerített
lét-helyzetben,
ha nincs elegendő rutin.