Mert az ember előbb-utóbb
kitanulja csínját-bínját
a spicli-alku módinak is,
miszerint: szerződéseket
már nem emberi egyetemes,
humánus törvények köttetnek
- de számító, manipulatív érdekek,
gyóntatja őt kicsinyes,
számító gyanakvás
s mindenhatónak vélt gond,
mert egyre gyorsabban
pusztulni látszik a Jelen,
mert kit nagy Idők terelnek
ideje korán aggastyánná hajlik;
pergamenné foszlik
majdan a vén arc is,
mégis élet lüktet egyre benne.
Nem szabadna,
hogy a kincs-lét magányosan,
kiszolgáltatottan bolyogva
újabb értelmetlen kalandok
után vadászon,
mert bizony mondom
- meglehet -, halálunk
véges órájáig szükséges
cipelni e méltánytalan földi terhet,
mely majdan por
s hamuként ezüstszín
kozmosz-csillagokba foszlik,
értelmetlen ígéret-frázisok
ösvényein szükséges,
hogy ballagjon
a hűség s bizalom?!
Akarat s elszánt gondolkodó
értelem - félő -, mostan
egyáltalán nem terem
babérkoszorúkat,
hacsak nem kedvüket
kellető seggnyalókat.
Az egész Világ alakoskodó börtönőr;
ő szabja meg ki-kivel
megy lépre, s kit csal tőrbe,
a modernkori tömeg-emberre
már könnyedén rátestálná
a bosszúálló haragot is,
ha süketnéma vadbarmok
dáridója tartana,
sors-rabigába szorultan tűrni egyre,
hogy nyüvi, akár a szú életét e Kor,
népbutító kicsinyes
hazugokat rejtegetnek
alvilági utcasarkok,
húgy-szagú sikátor-mélységek.
Akár egy-egy vén bolond
szamarat egyre húz
nem csupán a béklyózott Élet,
de a kamatos kamat,
melyet éhbér-szintű fizetéstől
még remélni mer,
míg zsigerileg csontra vedlik.
Mert egyszer tán békés
kövekké porlik nem csupán a múlt,
de még a kósza Jelen is,
s benne tán minden
félreértett emlék;
mély stigma-seb lett itt
a gennyedző önkény.
Ezért van, hogy útilaput
kötnek nyughatatlan
lábnyom-Odüsszeiák
s inkább nekivágnak
Európáknak tengerentúli vidékeknek!