Mindennapok közüzemi számlái,
vándorolni kész,
kézen-közön elkótyavetélt
végrendelet-szerződések:
hát ennyi maradhatott
csupán belőled te hitvány,
emberszagú Élet?!
Mert - sajnos a legtöbb esetben -,
kivétel nélkül
a legtöbben elfelejtik befizetni,
kiváltani még
a szükséges ügyvédi
tiszteletdíjakat is,
amitől az illető
közjegyző megint
csak szilárd falaknak
megy fejjel előre.
A varázslatos kékszínű
utazóbőrönd valami miatt
a kórteremben maradt,
ahol rendre kilopkodták belőle
- ami egyáltalán -,
még eladható értéknek
minősülhetett.
Egy-egy szaftosan
gusztosos rántott
csirkecombot majonézes
burgonyasalátával körítve,
a nagymama közkedvelt
mézes zserbóját,
amihez egyedül
csakis ő érthetett.
Titkos kordokumentum
top secret-aktáit,
melyek határdőnaplóban
még hűséggel kívántak
tanúskodni történeti időkről.
Az elsárgult Beethoven-szerű
kottákon fityegő
violinkulcsok rejtjeles,
igazi zenékről regéltek...
Egyszer el kellett menni
egy formalin-szagú
jós-javasasszonyhoz,
aki - gondolom -,
gyümölcsöző haszonért
cserébe megjósolta
mi várhat-e még reánk
a XXI. század szamár-küszöbén,
igaz csak félig,
mert amikor hozzánkért,
mintha már eredetileg is
keveselte volna
a számára felkínált
részösszeg-hozzájárulást;
,,Maguk is elátkozottakként végzik!
Majd meglátják!"
- hörögve förcsögtek
ajkán prédikáló-ítélkező szavai.
- Koponyáink szilárdnak
mondott csontjain hátha
száz évben egyszer átvonul
ikrásodott, kristálytiszta fénnyel
a spleen-tudatok szent
ünnep-magánya,
mert felemésztett
nappalaink is valahol
már belőlünk éldegélnek.
Az összeforrasztott
tengely-üregben
a vértelenné lett
gémkapocs még
összetartaná az elvetélt Lét
császármetszéseit,
s nem csupán csak
a repedéseket;
mert újra s újra
megismétlődik mindennapok
rutinja, az álarc-gesztusok
kicsinyes dáridóival.
Az észrevétlen önkívületben
a tudatos lehetetlennel
való bírkózás vágya,
mint egyfajta még
lehetséges alternatíva
feszül neki
a bizonytalan Jelenidőnek.