Ha életünk mondjuk felénél,
delelőjénél még egymás
mellé lehetne tenni a valódi,
őszinte barátságok eredendő természetét,
és azt, hogy hányan jöttek,
s áltak elő mézes-mázos ígérgetésekkel,
olcsó, kisstílű, szánalmas hazugságokkal,
talán megfejtés gyanánt megláthatnánk
egymás önéletrajzát is akár.
- Úgy lépkedtek tétova,
bizonytalan akarattal át egy befejezetlen,
sokat-tűrt életen,
mint az utolsó légió
a szahara homokdűnéin.

Átvirrasztott, szerelmes éjszakákra
gondol erősen az,
kinek még jelentett valamit
a Mindenséggel flörtölő szerelem,
s mikor felébred hibernált,
irányított álmaiból sokszor
már ténylegesen nem érti,
hogy vajon egyedül csupán
csak ő hibázhatott-e ekkorát,
vagy éppen az, aki elárulta őt?!

Hihetetlen, hogy elmúlt
ez a negyven év is, s miközben mondogatják
egyre, mint valami agyon gyakorolt,
ősi mantraszöveget, hogy ti. hisztis,
rettegő, bepisilős kiskölyök
maradtál világ életedben,
te szándékosan nem akarhattál megváltozni,
és abszolút, rideg felnőtté válni,
mint aki a világ homok idején
kívül inkább komotos kedvvel
saját idejében baktat inkább.

Jó volna még utolsó összegyűjteni
a kitaszítottá lett boldog-szomorúságért
szándékosan elhullatott,
árválkodó könnycseppeket,
melyeket a Kedves hamvas,
hercegnői arca még hűséggel megőrzött.
Hófehér homokos, pálmafás
tengerpartok árnyékában hallgatni
nem csupán a tengerek mormogó
hullám-moraját, de kürt-kagylók zenéjét is,
vajon mit üzenhet még
a bizonytalan Végzet,
melyben élni születtünk?!

A valódi realista valóságra kicsit
mindig nehézkesebb virradni,
mert álszent, hányingerkeltő beszédektől
az embernek már totálisan is csömöre támad,
s - félő -, ha nem vigyáz eléggé
önmagában azonmód meghasonlik!