mert most még a gyógyszerszagú-magány
is egyre nyilvánvalóbbá válik;
betakar mindent s mindenkit,
a megfáradt szemek is
ideje korán becsukódnak.
Az elhagyottnak gondolt
hófehér falak közé észrevétlen bekúsznak,
mint iszamos nyálka
a visszatartott csönd jégcsap-hangjai.

a magába zárt pillantások
kicsinyeskedő titkai néha sokkalta
visszataszítóbbak,
mint az általános feltételezés,
miszerint: valami már ideje korán bűzlik
az adott általános lét játékszabályai közt.
A tudat sokszor nincs is magánál azáltal,
hogy előre eltervezetten vétkezik.

A várakozás és megérdemelt
remény hervadó rózsái
- félő -, már nem bonthatják ki rózsáikat.
A repdeső, ám valójában
vacogó kétségek szándékosan
elárult társakká lesznek,
hisz a vacogtató szent láz
tüzei váratlan már
mind ellobbannak.

Szédülések vörös karikái
pedig hamar túlzottan
messziire gurulnak.
jó volna, ha az agyból
a végső bizonyosság megfontoltan
visszatérne zsigerek,
alamuszi ösztönök táborába.
A nyughatatlan álmaink
közül ne kelljen immár
több egy-világot kiszakítani radikálisan.

A dobbanó infarktusokkal fenyegetőző
szívek töviskoszorúját
imitt-amott éles, szúró
mellkasi fájdalom szorítja,
mintha csak az élet keresztmetszete
múlna rajta. vajon
már mindenhova betonutak
vezetnek ahol igazmondó szavak
s források fakadnak?!

Mert nincsenek lehetséges jó,
és rossz válaszok:
összefüggések láncolata,
már ha volt is régóta kipusztult,
vagy épp csak megszűnt.
Árulóvá aljasodik a Minden is!