Barátaim! Bizony mondom nektek jaj azoknak,
 kik most a józan ész,
 s a világosságot-gyújtó értelem
 nevében cselekednek:
tanítanak, ápolnak, nemesebbre törekednek.
 Mert - úgy tűnik -, mostan már
 korom-sötét szűk cella lett
 a Valóság s benne a kiszolgált
 halandó ember-roncsok is.

Sötét-fejekben a megváltó szabadgondolatokat
 s tudást már ritkán kereshetitek,
 a most-pillanata abszurd-képtelen láncolat,
 mely unos-untalan gúzsba köt
 s már csak azért se ereszt.
 Nevezzük nevén a dolgok
bonyodalmasnak látszó összefüggéseit;
 Manapság nem létezhetnek újítani szándékok,
 melyek meghozhatnák a tartós változások előszelét,
 s a fényéveken túl mocsaras iszapban,
 mint a disznók akként dagonyázunk,
 hisz évezredekre elmaradtunk Európától!

Az okos most mintha szándékkal
 önmagát korlátozná, míg a balek-idióta,
 vadbarom-bunkó immár egyébként is
 totálisan korlátolt; kérdezgetik kevesen:
Mit lehetne tenni, hogy a Playstationöző gyerekek,
 ecstasy-tinédzserek végre újból elővegyék
 a könyveket, verseket, s megpróbáljanak kicsit
 mélázva gondolkodni a bizonytalanított Jövőről?!

Ám amíg a bulvár-média
 még mindig pöffeszkedve harsogja
 legújabb sztár-botrány szenzációit,
 hogy bizony-bizony nyolc osztály
 - annyi se sok -, s már érvényesülni,
 boldogulni tud az,
 aki kapcsolatokat épít
 - ne várjanak túl sok erőfeszítést
 a kultúrák őrzői.
 Kicsinyes perc-emberkés Senkikből
 újabb s újabb celebekké avanzsál
 egy-egy exibicionista-törtető,
 kit ha megkérdeznek:
Ki volt Arany? Ady? Radnóti?

- Csak száját tátva égbe mered,
 mereszti dülledt méla-szemeit,
 gondolkozik a semmiről
 s miközben egy-egy partiképes Stróman-arc
 újabb botrány-könyvet dob piacra,
 mert az pénzt fial,
 ám valódi haszna nincsen
 - a kortárs kultúra szuperszonikus
látomásként egyre sárgaföld alá süllyed!