Árnyékod - ha hiszed, ha nem -,
folytatja önmagát,
majd előbb-utóbb
tán vissza is tér magába.
A tudatos elhibázott kétségek
apró lüktetései az ujjbegyek zenéjében,
ha a Mindenség flörtölve játszana veled.

Hidd csak el, hogy lesz
még olyan holnap is,
amikor minden stimmel,
és minden tökéletesnek látszik.
Sehol egy olcsó, alpári, kisstílű
beszólogatás, autós óbégatások
sorozata a kánikulai
tömeg-nyomor dugókban.
A hűséges, és igaz szerelem
nem szükséges oltár-ajándékot
emelni kacsalábakon
járó paloták Dáriusz-kincseiből. 

Az egyszerű megértés arcvonásaira
kellene egyetemesen,
szükségszerűn még törekedni;
makacskodó, megalkuvó,
csendes angolos búcsúzkodással
- meglehet -, már mit sem érsz,
ha nem mondod ki azt,
ami igazán a szíveden-lelkeden fekszik.

Egyszer majd megérted
aggastyán agár-soványan,
hogy visszhangot ver szüntelen
benned emlék s varázslat;
a megtörtént és még megtörténhető,
összetett dolgok titkos Apokrif-rendje,
melyet egyedül csak
te tudhatsz bizton megfejteni.

A mozdulatlanságok lebegő küszöbén,
akár a tengerek igazgyöngy habjaiban,
mintha megszűnne a gravitáció,
ha találkozol azokkal,
akik méltán kedvelhettek,
és szeretgettek.
Töredezett szárnycsapásokat
őrizget a sebzett szív,
s oly jó volna még ha
a Kedves ajtódon
háromszor kopogtatna. 

A fogalmak nélkül átváltozó
sebhelyek még így is rendre
veled maradnak,
mert valahogy rájuk is
muszáj volna emlékezned kicsit;
szétfutnak markodban
a kézfogásszagú ígéretek
a jövő felé, kicsit éppen úgy,
akárcsak a megígért segítségadások,
vagy szerelmes
szempillarebegtetések hiú flört-szándékai.
Egyik nap majd észre
se veszed búcsút mondasz
magad is a biztos visszatérésnek!