A sérült, kettéshasadt Lélek
már gúnyosan kikacag;
folyamatosan félreérti,
átérzelmezi a megunt,
álszent, vagy épp hazug
ígéreteket, állításokat.
Kacagó, gonoszka angyalok csicseregnek,
traccspartikat rendeznek főként
méregdrága nagyestélyik dáridóján,
ahol jó sokan láthatják őket.

Mintha Hollywood aranykorát
kívánnák kicsit megittasodva,
bódultan megidézni,
amikor az egyszerű ikonok
is többek lehettek puszta
egyéniségeknél, akiket
mostanság jócskán magába
szippantott a fertőzött Celeb popkultúra. 

Lépten-nyomon ismerős-ismeretlen
arcokba botlani itten;
nyúzott hajléktalan ebeként
átsántikál egyik ember-tömeg
taposva senkit se kímélve a másikán,
s csaholva, egymást acsarkodón
ordítva mohón semmitmondó
zsákmányok után veti önmagát.

Szándékosan homokra felépített
luxus-álmok dőlnek hirtelen-váratlan
össze egy-egy tőzsdei manipuláció krach után,
s miközben már mindenki csupán
a haszontalan anyagiasság csilingelő
Júdás-fillérjei után kajtat,
lohol, gürcöl naphosszat
rendre elfelejti megkérdezni
tán a legfontosabbat:
,,Hogy s mint van a másik?!" 

Célok, eltervezett élhető
vágyaink egymás után,
akár a feltört tojások felemésztik
a személyiség rejtettebb,
tudatalatti részeit is,
hiszen a folyamatosan
automataként gondolkodó
emberi agy csupán csak
utasításokat követ,
s egyedül a több sebből
vérző szív az,
mely érzelmek
apokrif-kulcsait hűséggel rejtegeti.

Az Élet - félő -, már nem túlélni,
vagy küzdeni tanít meg,
- de sokkal inkább a tartós,
totális kiszolgáltatottság,
az egyedüliség koordináta-rendszereit
vázolja fel a szándékosan
elhomályosított jövőféleségekkel!