Mint kicsapott dák,
ki rossz társaságba
keveredett s onnét
már ritkán szabadulhat;
naponta kicsit milliószor kell,
hogy megbánjam magamban
gyerekes-naiv csínytevéseim,
mint rám hulló vízesés a valódibb
Világra ráébreszt
egy-egy kósza-tétova ráismerés,
mert tudatosan az emlékezés
gyertyáit kell megőriznem.
Egyre göröngyösebb útjaimon
társtalan magány-tudat kísér,
mint az árnyék egyre hűségesen.
Konok akaratos hittel
vonszolom Sziszifusz-terheit
örök-gyermeki életemnek,
Mint kúsza sorsom egy
kaszinó kocka asztalán úgy pörög,
hiszen vakszerencse s forgandóság
kéz a kézben együtt jár,
jó volna még úgy negyven évig,
ha az Élet győzedelmeskedhetne
komisz Hóhér-Halálba
ringó bánat fölött.
Hatalmasok hatalmától
széjjelfoszlott holnapokban
sokszor árva, számkivetett vagyok;
segítő, felebaráti kézre
is alig-alig számíthatok,
mert lehajtja néma fejét
önző-makacs hallgatásom,
megfáradt, meddő vitákhoz
immár régóta semmi kedvem,
hisz jövőt síró bárány-lelkemet
- félő -,
ideje korán zabálják
fel mohó farkascsordák.
Önkéntelen is lelkemre rátapad,
akár burjánzó dudva-televény
tarack a tudatos
Hiány tömegesedett burka.
Boldog örömök szent párája
hamar kiszabadul tékozló,
betegeskedő aggastyán-szívemből,
ha nincs, aki dédelgetve megvigasztalja;
mert jó volna eltanulni
a bukások utáni felállást,
melyből az ember önkéntelen
még emberi tartást,
s gerincet is meríthet tán,
tilos-tabu lenne öregesen,
hitehagyottan mások bégető
kórusába belesimulni önkéntesen.
Küldözgetném
- márha megtehetném -,
lelkem S.O.S. apokrif-jeleit
szerte a Világba,
ám még így is egyre kétségesebb,
hogy a magamfajta ágrólszakadt
akár még egyszer is
áttörheti majd
a tunya közöny börtönfalát.