A nagypapakorú öregember nagyon szeretett volna örömöt szerezni a tinédzserkort lassacskán háta mögött hagyó lány unokájának, aki igazi talpraesett, karakán rockerlány volt, és csakis a zenélés érdekelte. A tanulást az utóbbi jó néhány évben kidobni való semmiségnek gondolta, mert úgy vélekedett, hogy az iskola nagyon sok mindenre már nem képes megtanítani, vagy felkészíteni lelkes, pallérozatlan diákjait.

Unokája éppen készült hátrahagyni a lázadó kamaszkort. Apja még csecsemőkorában lelépett a házból, mondván a házaséletet egyáltalán nem neki találták ki, míg az anyja maga is gyerek volt még, amikor Maya megszületett, így nem igazán ismerhette mi fán terem a szülőség. Később ő is elköltözött otthonról, és az apjára bízta a csecsemő kislányt.

Éppen készült átvágni a Rákóczi úton, ahol úgy hallotta volt egy jó nevű hangszerbolt. A csilingelő ajtótól kissé összerezzent, és szemlátomást megrémült, mint akire jócskán ráijesztettek. Egy suhancképű, húszas fiatal hippi raszta frizurával üdvözölte:

- Csá papa! Mit szeretne? - könnyed, laza stílusa ugyancsak gyanússá tette a fiatalembert.

Az aggastyánkorú férfi óvatosan kabátja zsebeiben kutatott pár percig, majd amikor megtalálta, amit keresett kicsit büszkén felelte: - Üdvözlöm, szeretnék egy Gibson Les Paul elektromos gitárt vásárolni az unokámnak!

A fiatal hippikülsejű srác jócskán meghökkent a szokatlan kéréstől, hiszen erre még rövid pályafutása alatt nem igazán lehetett példa. Kissé grimaszos, torz, ravaszkás mosoly kíséretében azonnal megjegyezte:

- Hát öregfiú! Az a nagy büdös helyzet, hogy az bizony nagyon drága lesz ám magának! - válaszolta lekezelően. Az idős betegeskedő emberen meglátszott, hogy hosszú ideig úgy mered a másikra, mint aki karót nyelt.

-Van pénzem kedves uram! - bökte ki végül.

- Abban biztos vagyok papa, de inkább menjen szépen haza, és fogadja el, hogy valami nem a maga terepe. - azzal a suhanc hippi visszatért a kiszolgálópulthoz, ahol katonás sorrendben kivoltak állítva a márkás, méregdrága hangszerek, és úgy tett mint akinek sok dolga van, és inkább papírcsomóiba temetkezik.

Az idős ember mint akit leforráztak tért haza, és mivel mindenképpen szeretett volna örömöt szerezni unokájának ezért vett neki legalább egy születésnapi tortát a közeli cukrászdában. Ki elégtétel a kellemetlenségek dacára.

Mikor a tizenhét éves, lázadó kamaszlány hazajött, és beviharzott a külön bejáratú szobájába, melyet jobbára heavy metál, és rockbandák együtteseinek embernagyságú poszterei díszítettek, könnyelműen sarokba hajította a hátizsákját és éppen készült rá, hogy kicsit kifújhassa a megfáradt gőzt nyughatatlan lelkéből, és a húrok közé csapjon, amikor halk kopogtatás hallatszott ajtaján.

- Búj be!

- Bocsáss meg Maya! Szeretnélek felköszönteni születésnapod alkalmából! - közölte diplomatikusan a nagypapa, aki pontosan átérezte unokája hangulatemberségét és azt,ha nagyon rossz napja van valakinek.

- Jaj, de tökre jó fej vagy papi! - ugrott fel majdnem a mennyezetig lábával, és valósággal megölelte a reszkető, kis öreget. - Ez igazán nagyon jólesik! Tőled! Máris ünnepelhetünk! - azzal mindent otthagyott kisebb csatatérre emlékeztető szobájában, és kiment ujjongva az étkezősarokba a nappali szoba mellé.

Az öregedő nagypapa óvatosan egyensúlyozva hozta be a szépséges tortát, akár egy zsonglőr igyekezett vigyázni, hogy minden pontosan úgy történhessen, ahogy azt ő elképzelte.

- Tessék parancsolni Maya! Kívánj valamit! - tette le kamasz unokája elé a tortát az asztalra.

Maya szemlátomást szinte könnyekig megvolt hatódva, és csupán nagyon nehezen talált megfelelő szavakat.

- Jaj... papi... ezt nem kellett volna... én igazán... nagyon köszönöm... - rebegte félénken, holott mindig határozott, és bátor lány hírében állt. Most viszont saját érzelmeinek nem akart parancsolni. - Annyira örülök, hogy te vagy a nagyapám! - bensőségesen megölelte, majd elfújta a pontosan tizennyolc szál gyertyát, mint újdonült, hivatalos nagykorúsága egyik jelképes jelképét.

- Mekkora szeletet parancsol az úriember? - kérdezte bájosan mosolyogva, miközben az öregúrra sandított cinkosan, mert tudta hogy a papa a madáradagokat részesíti inkább előnyben.

Vágott neki egy szépen kikanyarított szeletet, és adott neki egy műanyag villát. Magának is vágott egy testesebb adagot. Szerencsés genetikája folytán nem kellett fölöslegesen aggódnia amiatt, hogy hamar fölszaladnak rá a plusz, felesleges kilók. Megtörtént, hogy reggelire is sült oldalast, vagy pizzát evett, egész egyszerűen azért mert azt kívánta. Nem volt ebben semmi kivetnivaló.

Amikor végeztek a meghitt kis ünnepséggel a papa behozott egy gyerekpezsgőt, és felbontotta a habzó ital kis híján kidurrant a palackból, de ne bánták olyan jóízűen és rózsásan még egyikük sem nevetett ezen a kis megbocsátható ügyetlenségen. Az öreg az üvegvitrin díszes fogságából eredeti kristálypoharakba töltötte a pezsgőt és szinte fejedelmi módon szolgálta fel.

- Ez igen papa! Hercegnőnek érezheti magát minden nő melletted! - cuppanós puszit adott az öreg arcára.

- Ugyan kincsem! Egy úriember mindig ad a formaságokra és a romantikára!

- Én például nem értem, hogy a legtöbb mai surmó srác miért nm képes egy kicsit romantikusabb lenni! Miért nem írnak verseket, miért nem vesznek egy csokor virágot, vagy ilyesmi?

- Hát tudod Maya... az emberek és korok változnak, de valaminek muszáj jelen lennie, hogy lehessen viszonyítási pont a jövőre nézve. És mondd csak? Van már udvarlód? - kérdezte hamiskás mosoly kíséretében az öregúr.

- Jaj papi! Butaságokat beszélsz! De megsúgom! - bizalmasan suttogóra vette a hangját. - Van egy isteni jó fej srác, és attól tartok halálosan belezúgtam, de sokszor olyan nyers és durva. Sokszor úgy érzem, mintha szándékosan játszana velem, és kihasználna!

- Kincsem! Sosem szabadna az őszinte-igaz érzelmekkel játszani, mert akkor az ember a saját sebezhető, törékeny szívét sebzi meg! Én azt mondom állj a fiatalember elé és kérdezz rá nyíltan, hogy szeret-e? Ha szabadkozik, vagy nem biztos az érzéseiben, akkor már nem is lesz! Ne hagyd hogy bolondozzanak veled! - az öregnek mindig volt egy-egy jól előadható bölcs, tanúságos mondása, ami újabb célt, és akaratot adott unokájának az újrakezdéshez.

- Köszönöm papa ez nagyon jólesett! - kicsit meg is hatódott. - De most elő a farbával papus! Mit szeretnél mondani? - nézett rá kíváncsian, huncutkásan.

- Ö... hát kincsem... az úgy volt... - nagy levegőt vett, mint aki visszafojtottan kivár -, nagyon szerettem volna igazán örömöt szerezni neked, és bementem egy hangszerboltba, ahol sajnos nem jártam sikerrel...

- Ó! Tényleg?! És mi történt? Várj! Tudom már! Volt egy szemétláda eladó, aki közölte, hogy nem szolgál ki?

- Hát... körülbelül! Felírtam egy kis cetlire annak az elektromos gitárnak a nevét, amit szerettél volna és arra gondoltam, hogy majd a félretett nyugdíjamból megveszem...

- Jaj, papikám! Hogy képzelted, hogy elfogadom, amikor az írtóra sok lóvéba kerül! - húzta magához és megölelte.

- Én tudom, hogy minden kamasz élete nehéz és csak szerettelek volna újra boldognak látni...

- Nekem sokkal fontosabb, hogy te mellettem vagy, és szeretsz! Nagyon szeretlek papi!

Másnap Maya fekete bőrdzsekit, fekete bőrnadrágot, szegecselt bakancsot, nyakörvet vett fel. Arcát fehérebb alapozóréteggel fedte le szándékosan, míg sötét szemét vészjóslóan, markáns erőteljességgel kihangsúlyozta, míg fekete rúzzsal kihúzta ajkait. Haját, mely zilált, koromfekete szénaboglyára emlékeztetett szabadon hagyta. Mikor újra a tükörbe nézett mintha egy másik felnőttesebb arc bámult volna vissza rá. ,,Eljött a bosszú ideje!" - gondolta.

Pontosan ugyanazt az útvonalat járta be, amint öreg nagyapja, és meg is találta azt a hangszerboltot, ahová az öreg belépett néhány napja.

- Jó napot! - köszönt udvariasan, majd hosszú, vékony ujjai között egyensúlyozni kezdett egy fekete, műanyag pengetőt, melyet gitárokhoz használnak. Odalépett egy állványhoz, melyen katonás sorokban álltak felcímkézve, fellógatva az akusztikus és elektromos gitárok. Senkitől sem zavartatva magát máris leemelte örök kedvencét a Gibson Les Paul 1983-as változatot. Fantasztikusan sötét színével még passzolt is rockos bőr szereléséhez.

Úgy vette le a vasfogóra akasztott gitárcsodát, mintha egy felbecsülhetetlen zenei ereklyét tartana kezében. Előbb csak megpengetett pár akkordot műanyag pengetőjével, majd előbb a Metalica majd Dire Straits, Van Healen, Hendrix számait kezdte egymás után játszani méghozzá virtuóz improvizációval. Amikor a Tears of Fears Scout c. dalának kultikus szólójához ért a rasztafrizúrás eladó srác szabályosan padlót fogott.

- Ez igen kisanyám! Hol tanultad az akkordváltást? Csak nem együttesbe zenélsz? - kérdezte jócskán meglepődve.

Maya óvatos mozdulatokkal tette vissza a gitárt a helyére, és fenyegetően nézett farkasszemet a beképzelt eladóval.

- Nos, ami azt illeti nem! Világ életemben a saját utamat szerettem járni!

- Ez a beszéd kiscsaj! Dögös kis pipi vagy ugye tudod? Frankón!

- A nevem maya te seggfej! Világos?!

- Hé, bébi! Ne gerjed be! Nyugi van! - lépett két lépést hátra a srác.

- Az a helyzet te seggfej, hogy néhány napja egy idős öregúr akart a boltotokban vásárolni egy elektromos gitárt, ha minden igaz! - tette keresztbe maga előtt a kezeit.

- Ja, az a vén, girhes csóka! Az alig állt a lábán!

- Ő a nagyapám te seggfej! beszélsz róla tisztelettel! Világos?!

- Hé, hé! Nyugi csibém!

- Még mindig Mayának hívnak, de mindegy! Annyira jó lenne, ha az ilyen idióta hülye gyerekek is tanulnának egy kis viselkedést, mert - valljuk csak be -, csapnivaló a kiszolgálás!

- Figyuzzál kiscsaj! Kurvára nem izgat, hogy mit gondolsz! Veszel valamit, vagy húzzál innen! - próbált fenyegetőzni, nem sok sikerrel, mert Maya talpraesettebb, és bátrabb volt annál, minthogy egy ilyen pökhendi suhanc egyszerűen ráijesszen.

- Te most fenyegetsz engem igaz?! - mosolygott feketerúzsos szájával, akár egy fenyegető nő.

- ...És ha azt ugatom igen, akkor mi van?!

- Hát akkor az van te seggfej, hogy látod ezt a szöges bakancsot? - mutatott hosszú, karcsú lábaira. - Ezzel fogom szétrúgni azt a rohadék valagadat! Nem tudom érthető voltam-e?!

- Mi a picsát akarsz?! - most már egyre idegesebb, és kétségbeesettebbnek látszott a kiszolgáló pult mögött kuporogva.

- Azt akarom, hogy kérj bocsánatot ettől az idős embertől, de mivel ő nincs itt tőlem is kérhetsz, mert én vagyok az unokája!

- És ha azt mondom, hogy szarok rád kisanyám, akkor mi lesz?! - igyekezett tovább feszíteni a húrt.

- Hát akkor az lesz, hogy akkora kurva balhét és ramazuri banzájt csapok a nyavadt kis boltodban, hogy még a zsarukat is hívnod kell! Világos?!

- Jól van te hisztis, hülye kis ribanc! Bocsánat! Így már érthető! - kiáltotta hangosan a pult mögül.

- Hát... ez nem hangzott valami őszintén! Na, akkor most még egyszer, vagy fogok egy jókora kalapácsot és az összes gitárt szétverem!

A rasztafrizurás srácon jócskán meglátszott, hogy valósággal maga alá csinált, mert ennyire temperamentus lányhoz nem volt hozzászokva. Ezért most meghunyászkodott:

- Jól van! Győztél bébi! Most boldog vagy? Bocsánatot kérek! Most pedig elhúznál a francba, ha szépen megkérlek? - tette össze két kezét, mint aki imádkozik.

- Oh, hát hogyne! Csak még hagyok egy kis emlékeztetőt! Azzal elővett egy kisebbfajta kulcstartót, és egy éles kulccsal szabályos köröket kezdett karcolni előbb a kiszolgálópult üvegére, majd a kirakatra.

- Köszi a türelmedet seggfej! Egy élmény volt! - legszívesebben hasba rúgta volna ezt a kisstílű szemétládát, de rájött arra, hogy semmit sem használna vele, mert a nagyapja azt akarná, hogy felelősségteljes ember legyen belőle.