Elém olvad a nyár,
talpam beleragad.
Mezítlábon járó
estszaggal telt kacat.
Izzadt járdákon lelt
hanyag emlékezet.
Füvön, hason fekve
nyújt egy emlék kezet.
Nyújtózik fél elme,
nagyot ásít bennem.
Millió félelme
kívül zokog, benn nem.
Hígul az ágak közt
pihegő gondolat.
Esthajnal álmatag
napernyőt bontogat.
S mielőtt párolgó
értelem álomba csap,
bíborcsókol még a
pipacsba hulló nap.