Fogalma sem volt arról, vajon képes-e rá. Furcsa érzés fogta el. Minden ehhez a pillanathoz vezetett és most, hogy életének az elmúlt tizenhat éve kiteljesedni látszik, habozott. Nem tudta, hogyan tovább. Pedig tudta jól, hogy erre készítették fel, már kislány korától fogva. Ezekben a percekben töltötte be a tizenhetet. Mintha érezte is volna, ahogyan megtörténik. Amolyan placebo hatás volt ez, hiszen egy ember nem tudja meghatározni pontosan a születése idejét. Csak az évek múlása jelzi a változást. Naomi mégis érezte az eljövetelt. Mikor a fehér ruhás pap felé nyújtotta a kezét, elmosolyodott. A rokonait kereste a tekintetével és mikor megtalálta őket, a mosoly csak szélesebb lett az arcán és biccentett. Eddigi életének legfontosabb napja volt ez, minden kétséget kizáróan és örült, hogy életének legfontosabb szereplői is elkísérik ezen az úton. Nem félt. Két napja nem aludt, hiszen alig tudta kivárni az eseményt. A tükör előtt is begyakorolta, mit fog mondani, bár tudta, hogy sok értelme nem volt annak. Tudta, hogy mit akar, magabiztos volt és az egyház ellenségei nem téríthetik el őt a céljától. Kész volt arra, hogy befogadja Őt a szívébe.

– Fontos nap a mai – vezette a pap az oltárhoz.

Fellépett a lépcsőfokokra és boldogan nézett a közösségre. Hamarosan ő is fontos személy lesz itt.

– Naomi Alice Exeter járult elénk. Ártatlanul, tiszta szívvel. A hit vezette közénk, mikor három esztendős volt és én mondom nektek, úgy tűnik, mintha csak tegnap történt volna – mosolygott rá a pap.

Kuncogás futott végig a tömegen.

– Gyakoroltad-e otthon a hitet, lányom? – Pillantott rá.

– Igen – bólintott a lány. – Minden áldott nap.

- Ugye nem hazudsz? – Biccentett a pap. – Ő tudja, ha így teszel. Ott rejtőzik a szívedben – emlékeztette.

- Nem, atyám – rázta meg a fejét Naomi.

- Mit gondolsz róla? – húzódott közelebb.

- Hogy segít az olyanokon, mint én – mondta a lány, szemrebbenés nélkül.

– Támogatja azt, akinek szüksége van rá. Kér is érte – bólintott.

– Ám az ár megfizethető és tudom, hogy a támogatásával bármit elérek, amit csak akarok. Tiszta szívvel hiszek benne és nem vagyok egyedül. Bár egyre kevesebb embert látok a felekezetben, de hiszem, hogy a következő években többen jönnek majd – tette hozzá.

- Biztosan meghozod ezt az áldozatot?

Az újabb kérdés úgy hangzott, mint egy utolsó esély. Mint egy lehetőség, hogy menekülhessen. Ám ugyan, hova is menne? Nem. Amióta csak az eszét tudta, erre nevelték. Büszkévé teszi a családját és talán a hite is felemelkedik.

- Kérdés nélkül – biccentett a lány.

A pap egy dobozt hozott elő. Naomi jól tudta, mi rejtőzik benne. Hátra sem fordult, mikor a férfi kihúzta a tőrt a tokjából, majd a nyakláncot a nyakára igazította. A hideg fém először kellemetlennek hatott, de rövid idő alatt megszokta.

- Hálásak vagyunk a felajánlásodért. Ezt tudnod kell – suttogta a pap.

A penge a torkához érintkezett. A vágás, mely végigszelte a nyakát mély volt, de csak pár pillanatig érezte. Szülei ölelő kezei köze bújt, mikor azok előrefutottak, de még ekkor sem félt. Élettelen teste a földre rogyott, de tudta, hogy a halál nem végleges. Naomi Alice Exeter teste pár pillanat múlva ismét felemelkedett. Csodálkozó morajlás, majd öröm hangjai hallatszottak a közösségből. Száztizenhat éve nem történt ilyen, de Lilith szelleme ismét testet talált. Naomi azon a reggelen meghalt, egy nagyobb, magasztosabb cél érdekében. Lilith újra a földön járt. A lány teste megfeszült, mikor a fejéből előbújtak a szarvak. Hátából két hatalmas, fekete szárny nőtt ki és lábai patákban végződtek. A Káosz Asszonya feltámadt.

- Oly rég vártam már erre – szólalt meg. Naomi hangja eltűnt, ez jóval mélyebb és ijesztőbb volt. – Köszönöm – fordult a pap felé.

Előrenyújtotta a kezét és mikor fogást talált a férfi nyakán, erőlködés nélkül roppantotta el. Szárnyait maga köré tekerve ölelte magához a testet, melynek véréből lakmározni kezdett.