mecena
összes megtekintés
: 228
új megtekintés
: 213
kedvencnek jelölve
: 3
hozzászólások száma (egyelőre nem működik)
: 0
Bejelentkezett felhasználóként több anyag olvasható, mint látogatóként! – [BEJELENTKEZÉS] / [REGISZTRÁCIÓ]

Koncz Mars János – Új vezér a sakktáblán

Várható olvasási idő: ≈ 3 perc

korrektúrázva

Az emberi faj utolsó, fergeteges húzásaként kiirtotta önmagát. Nem úgy, ahogy sokan megjósolták korábban: nem hullottak halált hozó atombombák, nem szabadult ki katonai fejlesztésű vírus titkos laboratóriumból és a klímaváltozás sem rombolta le a civilizációjukat. Egész egyszerűen addig szórakoztak a családtervezéssel és a fogamzásgátlókkal, amíg terméketlenné vált a fajuk. A természetes vizekben olyan szintre emelkedett az ösztrogénhormon szintje, ami az ivóvízbe kerülve egyszerűen lehetetlenné tette a nők megtermékenyülését.

Néha egy-egy orvosuk megkongatta a vészharangot, de jó szokásukhoz hűen csak legyintettek, és pánikkeltéssel vádolták meg az adott biológust. Mindig, mindennel így tettek: legyintettek és leszóltak.

Mire észbe kaptak és feltűnt, hogy csökken a gyermekáldás világszerte, először egymásra mutogattak, összeesküvéselméleteket gyártottak, s már csak amikor üresen kongtak a szülészeti osztályok, akkor kezdtek komolyabban is foglalkozni az üggyel. Persze akkor már hiába. A kapkodó lombikbébi programok éppúgy csődöt mondtak, mint a mesterséges megtermékenyítési próbálkozások. Alig akadt épkézláb spermium, a férfiak kivétel nélkül magtalanokká lettek. Mint minden szteroid hormon, a tüszőhormon is átjutott a sejtmembránokon, és bejutva a férfiak szervezetébe, ott az elkorcsosult ösztrogén receptorhoz kötődve fokozta más gének és gátlógének működését. Ha külsőre nem is, de biokémiai szempontból elnőiesedtek, s ezzel megpecsételték az emberiség sorsát.

Az utolsó, magányos öregember nagyjából négyszáz éve halt meg.

 

Az emberi faj produktumai azonban tovább léteztek. A gyárak, erőművek a népesség csökkentével fokozatosan leálltak, ám hihetetlen mennyiségű épület és információ maradt elérhető sok-sok évtizeddel, évszázaddal azután is, hogy a Homo Sapiens utolsó egyede átköltözött a mennyországba.

 

Mi pedig figyeltünk! A fajtánk már évezredek óta keresztezte az emberek útját. Fokozatosan közelebb kerültünk hozzájuk, és egyre jobban kötődtünk az életvitelükhöz. Megszoktuk őket, a jelenlétüket, így amikor az utolsó bácsika is kimúlt a tengerparton fekve, előmerészkedtünk, és módszeresen elkezdtük megtanulni mindazt, amit eddig csak sejtettünk. Hangképző szerveink ugyan messze nem voltak olyan fejlettek, mint az emberé, de már jóval korábban is képesek voltunk hangjelzésekkel kommunikálni. Most ez rutinszerűvé vált, és néhány év leforgása alatt kialakítottunk egy egységes nyelvet. Amihez az emberiségnek évezredekre volt szüksége, számunkra néhány évtized elegendőnek bizonyult: már korábban is megértettük az emberek nyelvét, ám rövidesen az írásukat is el tudtuk olvasni. Sokkal gyorsabb gondolkodásunknak köszönhetően villámgyorsan tettük sajátunkká a tengernyi ismeretanyagot, és bár az ember nélküli világban a viszonyok hamar visszaalakultak az ősi szintre, lassan mi is kiharcoltuk egyre növekvő agykapacitásunkkal, hogy a tápláléklánc tetejére kerüljünk. Fegyvereinkkel képesek lettünk megvédeni településeinket a visszavadult kutyák hordáitól, kezdetleges, de igen gyorsan fejlődő eszközeinkkel gazdálkodni lettünk képesek. Vadászat helyett hatalmas húsfarmok működtetésével elértük, hogy kényelmes és kiszámítható életünk legyen.

Négyszáz év kellet csak ahhoz, hogy a Föld nevű bolygó legfejlettebb lényeivé váljunk. Olyan lényekké, akik a hajdani főemlősök átalakított eszközeit használni képesek, olyan lényekké, akik megértik, lemásolják, sőt továbbfejlesztik az egykoron uralkodó faj eszközeit, módszereit.

Mivel korábban sok-sok évezreden át figyeltük őket, elkerülhettük mindazon buktatókat, amelyek őket sok esetben évszázadokra visszavetettek a fejlődésben. Készen kaptunk mindent. Nem a nulláról kellett eljutnunk az űrtechnikáig, hanem a meglévő tudásanyagot kellett csak megértenünk. Olyan volt ez, mintha anno az embereknek súgott volna valaki!

Az egykori fantasztikus, de szuicid hajlamú civilizáció romjain kiépítettük saját virágzó kultúránkat. Nem jöttek létre nemzetállamok, így elkerültük a háborúkat. Az egységes nyelv okán nem alakultak ki félreértések, ateista beállítottságunk miatt vallási háborúk sem. A bőség asztaláról mindenkinek jutott, olyan boldog kommunizmusban élhettünk, amilyenről az emberek mindig csak álmodoztak.

Megátalkodottság, ravaszság volt részünkről, hogy csak akkor léptünk elő a fejlődés színpadjára, amikor a humán lények eltűntek? Lehet. Számítók lennénk? Biztos.

Korábban is – még vad, civilizálatlan fajként – életművészként éltük meg mindennapjainkat, alig-alig kellett vadásznunk, tennünk a jobb életért. Immár azonban, a bolygó kormányrúdjához férkőzve, legyőzhetetlenek és ha lehet még lustábbak lettünk. Mi, a Felis Callidum, azaz a Ravasz Macska mindent saját hódoltsága alá hajtó faja.

ÉRTÉKELÉS:

Minél több, annál jobb!

Rövid link:

Kedvencként való jelölés:

(csak bejelentkezve)

EDDIGI ÉRTÉKELÉS:
mecena_tartalom