Húsvét. A feltámadás ünnepe. Egyben nálunk a családé is. Mindig vasárnap elmegyünk valahova a családdal. Sokszor gondolok arra, hogy mehetnénk templomba, hiszek Istenben, de annyira nem vagyok vallásos.

A feleségemmel és a három gyerekkel eljöttünk Tokajba. Tökéletes hely arra, ha az ember ki akar kapcsolni. Nincs is olyan messze és nincs is olyan távol.

Sokan a bor miatt keresik fel a város. Igazuk is van, hiszen minden utcában minimum, három kereskedés található. Azonban az üzletek közül nem mindegyik van a helyi kistermelők kezében. Sokak csak pillepalackos, pancsolt tablettásokat árulnak, amit a külföldi, és sajnos belföldi, turistának jó drágán el lehet adni. Sajnálom azokat akik beleölnek annyi erőt és fáradságot, mert tudom milyen érzés. Egy közepes boltot vittünk a fivéremmel a közeli megyeszékhelyen. Anyánk-apánk elhaltak mikor mi fiatalok voltunk, nagyszüleink neveltek fel minket. Mindent ketten csináltunk, szinte egy emberré forrtunk, mert tudtuk, ha a nagyfateréknek menni kell a számos betegségük miatt, csak mi maradunk egymásnak, más senki nem lesz ott velünk. Ezen egységünk miatt jól is ment az üzlet, igaz mi nem a saját portékánkat árultuk, de elhivatott kereskedők voltunk. A vásárlók szerettek minket, megbíztak bennünk, ami miatt magas volt a bolt forgalma. Ennek köszönhetően eltartottunk két családot, persze úgy ahogy, de kellett a feleségeink munkahelyi is. Viszonylag jól éltünk, megvettünk mindent, ami kellett a pénzt visszaforgattuk az üzletbe. Sőt, már ott voltunk, hogy megvesszük egy öt utcával fentebbi vegyesboltot is, közelebb a belvároshoz. A tulaját jól ismertük, mert elég öreg volt, feleségét 3 éve eltemette, gyerekeit kitaníttatta, felnevelte és ők emigráltak ki Németországban. Ki akarták vinni a bácsit magukhoz, így tudtuk volna megvenni a boltot. Azonban közbeszólottak az égiek.

A testvérem megváltozott, hideggé és merevvé vált. Nem tudtam mi lehet az oka törtem az agyam, de később világos lett minden, kiderült a felesége, szerettet sógornőm leukémiás. 50-50 százalékot adnak neki az orvosok itthon. Viszont Ausztriában több az esély a gyógyulására ezt mondták. Így hát kiköltöztek, itt hagytak mindent nekem. Megértettem őt, mert egy apa és férj a legjobbat akarja a családjának, hasonló helyzetben lehet én is így döntöttem volna. Az évek szaladtak, sógornőm szerencsére gyógyult, viszont a mi vagyis már csak az én vállalkozásom napról-napra, hónapról-hónapra ereszkedett lefele a süllyesztőben. A felvett alkalmazottak vitték a pénzt, és nem tudták kezelni a nyomást ezért felmondtak, a vásárlók elpártoltak tőlünk. Majd augusztus 19-én mikor sógornőm teljesen tiszta lett, aznap húztam le a bolt rolóját.

Hívtam a testvéremet, hogy kezdjük újra, mindent tiszta lappal, de ő nem akarta, már egy jól menő osztrák cégnél dolgozott, szerinte már gyökeret vertek ott kevesebb stressz éri a munkában dupla annyi pénzért és a gyerekek is már megszokták ott. Eleinte mindig ő hívott, azután mindig csak én kerestem, majd végül belefáradtam. Többé nem hívtam, ennek lassan már öt éve.

Sétáltunk a városban és a felségem jelezte, hogy a gyerekek fagyit akarnak enni, így hát elmentünk. De fagylaltosnál tömött sorok, nagy családok, apák anyák gyermekeikkel. Az előttünk lévő fiatal fickó telefonál, minden második mondatában ott lapul a jókedv és a kacagás, majd kibújik a szög a zsákból, hogy a testvérével beszél. Lehet nekem is hasonlóan kéne tennem?

Elmondom az asszonynak, mit akarok, nem örül neki, de nem tud visszatartani. Meghagyom nekik, milyen fagyit vesznek nekem nem érdekel, én oldalra állok telefonálni. Kikeresem a számát a fivéremnek, már hívom is. A szívem már a torkomban dobog. Kicsöng.

– Igen?

– Szerbusz! – összeszorul a szívem – Megismered a hangom?

– Ő, nem.

– Én vagyok Lacink! Nem ismered meg az öcséd hangját? Tudunk beszélni?

– Inkább hagyjuk.

Lerakta. Ott állok egymagam, csak nézek ki a fejemből. Nem hiszem le, hogy ez történt. A szemeimbe könnyek szöknek.

Nem telik el sok perc az asszony már jön hozzám a három gyerekkel tölcsérekkel a kezükben. Látja rajtam a feleségem, hogy mi történt.

– Nézd Szívem, mit hoznak neked a gyerekek! – a három gyerkőc egy-egy tölcsért fogott a kezében, látszólag, amiben sárgabarack fagylalt van – Nem tudták eldönteni ki hozza az apjuk fagyiját így ebben egyeztek meg.

Megköszöntem a fagylaltot, könnybe lábadt szemekkel, magamhoz szorítottam a három gyereket majd elindultunk a kocsihoz. Visszafele, a három gyereket néztem. Sétálnak egymás mellett, egymás fagyiját kóstolgatják, majd összekapnak, és pár perc múlva már nevetnek is valami csacskaságon. A feleségem ott sétált mellettem, és megfogta a kezem, majd megcsókolta az arcom a fagylaltól hideg ajkaival, és ketten néztük a mi szeretett gyermekeinket.