



A minap megint mindenem nagyon fájt,
ez ellen hiába is lázadt lelkem,
kínomban üvöltöttem éjféltájt,
reméltem, sikerül enyhülést lelnem.
Kezeimet kulcsoltam keresztbe,
a gyötrelem verme sötét, éktelen,
szememet ima az égre szegezte,
kértem, hogy kínom ne legyen végtelen.
Mikor a jajszó végre elnémul,
és ismét világosak az ablakok,
halvány mosoly húzódik diadémul
az arcra, és a szempár ismét ragyog.
Égbolt néha még felettem is azúr,
más nem tudja, mi miért van, csak az Úr.
2025.05.09.
Minél több, annál jobb!





Rövid link:

(csak bejelentkezve)